Jelenleg pontos statisztikai kimutatás nem áll rendelkezésre róluk, de sok olyan személyes tapasztalatról hallhatunk, amelyek szándékos vagy szándékolatlan szakmai erózióról árulkodnak. Ez pedig az emelt szintű érettségik hitelességének megkérdőjelezéséhez vezethet.
Az Oktatási Hivatal és az OFI jelentős és gyorsan elköltendő EU-s pénzekből most sokakat dolgoztat, alkalmaz az úgynevezett érettségireform kidolgozására. Az egymás hegyén-hátán futó projektek elvezethetnek a tíz éve bevált és működő kétszintű rendszer megismert gyengéinek javításához, de oda is, hogy az egészet sutba vágják, és visszatérnek egy olyan érettségi, illetve felvételi rendszerhez (megszüntetve a kétszintű érettségi rendszerét), ami a nyilvánosság szempontjából sokkal inkább ellenőrizhetetlen, mert a felsőoktatási intézmények kiválasztási működését nem teszi egységesen átláthatóvá.
| ||
Amikor a kétszintű érettségit ésszerűen és helyesen bevezették, két fontos alapelv számított. Az első az volt, hogy legyen egy olyan nemzeti sztenderdet követő vizsga, amelyen minden vizsgázó ellenőrizhetően, azonos anyagból, azonos feltételek mellett vizsgázik, és anonim módon értékelik. Tudjuk, hogy ez majdnem megvalósult, azzal a kis szépséghibával, hogy a szóbeli részről – ahol a vizsgázó iskolája nem szerepel, de személyét igazolvánnyal azért azonosítania kell - már a kezdetekben sem készült hangfelvétel, alapvetően pénzügyi indokból. (A vizsgabizottságban természetesen nem lehetnek olyan tagok, akik a vizsgázó tanárai voltak.) Ezért az emelt szintű szóbeli teljesítmény elbírálása nem lehet fellebbezés tárgya. Fellebbezni a formai szabályok megszegése miatt lehet. Például azért, ha valakit az előírtnál rövidebb ideig vizsgáztatnak. Így az emelt érettségi szóbeli részének minőségbiztosítását alapvetően a háromtagú bizottság elfogulatlansága és magas szintű szakmaisága biztosíthatja.
(A képet 2005-től színezte, hogy sok egyetem és felsőoktatási intézmény – akkor is, ha a vizsgáztatás kulimunkáját már korábban is válogatott, alapvetően gimnáziumi tanárokkal végeztette – a bizottsági elnök személyét saját oktatóiból adta, akiknek a végső pontmegállapításban lehetett szerepük. Ráadásul a fejpénz, amit a felsőoktatási intézmények kaptak a hallgatók után, a minél masszívabb hallgatói létszámban tette érdekeltté az egyetemeket. Ezért hosszú éveken át az egyetemek nagy része nem is kívánta meg jövendő hallgatóitól az emelt szintű érettségit. )
A másik alapelv az volt, hogy a diákoknak ne kelljen két vizsgát: érettségit és egyetemi felvételit tenni néhány hét különbséggel. Az emelt szintű érettségi egyaránt szolgál érettségiként és felvételi vizsgaként. Az egyetemek pedig beleszólhatnak, hogy egyes szakjaikon milyen tárgyból és hány emelt szintű érettségit kívánnak meg jövendő hallgatóiktól.
Mi változott az elmúlt időszakban?
A felsőoktatásba kerülés követelményeinek szigorításán túl, aminek indokoltságát nehéz lenne egészében megkérdőjelezni (és ez most nem a finanszírozásra, hanem kizárólag a vizsgázóktól elvárt szakmai követelményekre vonatkozik), számos „életbeli” változás történt a gyakorlatban.
Az emelt szintű érettségin korábban mind a vizsgabizottság tagjai, mind az elnök szigorú szabályok és felkészítő tanfolyamok elvégzése után kaphatott vizsgáztatói jogosítványt. Ebben az évben olykor lasszóval kellett fogni az emelt szintű írásbeli érettségiket javító embereket, illetve a szóbeli vizsgáztatókat. Olyanokat is felkértek javító tanárnak, akiknek nincs vizsgajavítási gyakorlatuk, szakmai tapasztalatuk, nem tanítják, nem ismerik a vizsgaanyag egészét.
Tavaly az is megtörtént, hogy a vizsgáztatói tájékoztatókon felállították a vizsgáztatói jogosítvánnyal rendelkező, behívott 62 éven felülieket, és egyszerűen hazaküldték őket, mivel túlkorosak. Ugyanezzel a gesztussal felkérték őket arra is, hogy keressenek maguk helyett fiatalokat. Idén nem is kell vizsgáztatói jogosítvány az emelt szintű érettségi írásbeli javításához és a szóbeliztetéshez. Egyszerű középiskolai diploma elégséges, ha az élet úgy kívánja. Ezek az állapotok a kifejtős írásfeladatoknál, esszéknél, ahol a pontozás a javítási útmutató mellett a tartalom, a szövegkoherencia, a minőség mérlegelésén is alapul, komoly aggályokat vetnek fel. Az úgynevezett javításvezetők a már kijavított dolgozatok mintegy ötödét tekintik csak át, javítják felül, ami a jelen helyzetben nem elégséges. A szóbeliken abban lehet reménykedni, hogy a háromtagú bizottságban legalább egy valódi hozzáértő van. A szabályok ugyanis azt mondják, hogy bár mindenki külön pontoz, a végső pontszám tekintetében a vizsgáztatóknak egyezségre kell jutniuk.
Idén a középszintű érettségi vizsgaelnöki tájékoztatóján – ami időben nagyon közel volt az emelt szintű érettségi vizsgákhoz – kérték, hogy a jelenlévők vállaljanak emelt szinten is vizsgáztatást bizonyos tárgyakból. Ezzel együtt az emelt szinten javítók már a javításokat is befejezték, amikor megkapták megbízási szerződésüket az Oktatási Hivataltól.
Az emelt szintű érettségik beindulásánál, a 2005 utáni években, ahol lehetett (leginkább a nagyvárosokban), ügyeltek arra, hogy a vizsgázók ne a földrajzilag legközelebbi iskolában vizsgázzanak írásban és szóban. Ha mód volt rá, akkor az azonos iskolába járó diákok különböző helyekre lettek beosztva, ami a vizsgabizottságok számára is biztosította a nagyobb változatosságot a vizsgázók között, segítve a megítélés biztonságát. Ma, azzal együtt, hogy a vizsgázók kódszámmal vizsgáznak, a vizsgabizottságok gyakorlatilag pontosan tudják, mely iskolákból jövő végzős hallgatók ülnek előttük. Ez alól azok a vizsgázók jelentenek kivételt, akik korábban érettségiztek. Őket az Oktatási Hivatal osztja be különböző vizsgahelyekre.
Mindezek a jelenségek már nemcsak az olykor előforduló, véletlenszerű, de korrigálható hibákkal szembesítenek. Elkövetkezhet egy olyan minőségi változás, amikor a gépezetbe jutó homokszemek kővé állnak össze, és akkor bármi megtörténhet: nemcsak az alkatrészeket, de az egész gépet is kidobásra lehet ítélni, akármilyen egyéb megfontolás érvényesítése érdekében.
Az első rész itt olvasható.
