A MIÉP vasárnapi tüntetésén a Köztársaság téri MSZP-székháznál Csurka István élete egyik legmérsékeltebb szónoklatával lepte meg közönségét. A demonstrálók a gyűlés után átvonultak a Terror Háza mgnyitójára, ahol megtapsolták a beszédet tartó Orbán Viktort.Vasárnap kora délután a Rákóczi útnak a Blaha Lujza tértől a Luther utcáig tartó szakaszán már érződött a rövidesen kezdődő tüntetés hangulata. Megannyi MIÉP-kompatibilis alak igyekezett egy irányba: elsőrangúan konzervált középkorúak, Bundesliga-frizurával ékesített Schuster Lóri-klónok, demonstratívan kommunistázó öregemberek haladtak a Köztársaság tér felé. Megmutatjuk-fíling, nem-törnek-át-elszántság, az egésznek van valami pszeudo-polgárháborús zamata. Háromnegyed háromkor a tér már kétharmadrészt tele, kunbélázós, horngyulázós transzparensek sokasága; az exminiszterelnök olyasféle mumusa a MIÉP-nek, mint amilyen Tito volt a daliás emlékezetű Magyar Dolgozók Pártjának anno: az őt ábrázoló transzparensek szépen rímelnek az ötvenes évek május elsejéin felvonultatott, az imperializmus láncos kutyáját ábrázoló, a magyar nép kiapadhatatlan alkotóerejének és a szocialista realizmus esztétikájának megbonthatatlan egységét büszkén hirdető képzőművészeti alkotásokra.
Az MSZP gigatranszparenssel kedveskedik a látogatóknak, amely Beethovent idézi a szítójának fejére visszaszálló gyűlöletről. Csurka szentül fölháborodik az újabb balos cselvetésen, "legközelebb tán a Miatyánkot próbálják majd idézni", mondja.
Színészi hajlamok
Győri Béla bevezetője, a Himnusznak egy Balogh Marci névvel illetett úr általi brutális meggyalázása és Bruce Willis magyar hangjának szenvedélytől fűtött szavalata után csap a húrok közé Csurka, aki ezúttal civilizáltra veszi a figurát. Ez adott esetben annyit tesz, hogy a döglött lónak azt igyekszik bebeszélni, hogy csak alszik. Célja egyértelműen annak a kommunikálása, hogy a MIÉP szalon- és koalícióképes, szélsőségektől mentes párt, mi több, egy rejtélyes, Károlyi Mihálytól Medgyessy Péterig ívelő magyarellenes összeesküvés áldozata. A vak is láthatja, hogy az erőszaknak az árnyéka is távol áll a párt tagjaitól; honnan vették ezek a maflák, hogy rá lehet őket venni arra, hogy visszaüssenek? A vezért közrefogják az áldozatszerep ékes bizonyítékai, az összmagyar ügy ezúttal rendkívül hallgatag mártírjai. Csurka jobbján az ismeretlen okokból orrcsonttörést szenvedett Oláh János, akinek az ügyében nem sikerült megállapítani bűncselekmény alapos gyanúját (lásd keretes írásunkat), balján a "szellemileg bántalmazott" ifj. Hegedűs Lóránt. A nagyérdemű saját szemével láthatja a szoclib összeesküvők által permanensen gyötört két férfiút a maga testi valójában. Az üldöztetés Csurka interpretációjában természetesen az 1919-es és az 1945 utáni bolsevik terror egyenes folytatása. 1994 kora tavasza kísért, az MDF-kormány végnapjaiban egyszer már átélt pufajkahisztéria felturbózott változatát láthatjuk, igaz, egyelőre egyetlen önkéntes sem kezd ásatásba a Köztársaság tér katakombái után kutatva. (A két nappal azelőtti Köztársaság téri előjátékon mindenesetre már a kazamatákról hablatyolt egy nekibuzdult ifjúkeresztény.)
A vezér fő csapásiránya a szokásos, noha ezen a délutánon kiiktat mondanivalójából minden, a zsidókra vonatkoztatható metaforát; azt viszont nem áll módjában elhallgatni, hogy az MSZP és az SZDSZ vezetői "nem magyar származásúak", de (talán saját magát is meglepve) rögvest hozzáteszi: nem is ez a baj velük, hanem az, hogy egytől egyig idegen érdekek kiszolgálói (a két dolog közötti szerves összefüggés boncolgatása ezúttal elmarad). Velük szemben a MIÉP magától értetődően a magyarság megmaradásának a záloga, következésképp az előbbiektől eltérően méltó a kormányzati hatalomra.
Csurka önmagához képest mindenképpen emberszabásúnak minősíthető beszédében még azt az utópiaszámba menő ígéretet is megkockáztatta, hogy kormányra kerülve a MIÉP-nek "nem lesznek áldozatai"; hogy is lennének, amikor ők "soha senkinek nem ártottak", legalábbis szándékosan nem. Ellenkezőleg: a MIÉP a jelenkor marxizmusának, az úgynevezett "másságizmusnak" ("buzizmus", önt tiszta vizet a pohárba egy úr mellettem) az áldozati báránya, a "kunbélák" által bőszen támadott "magyar kereszténység" elszánt védelmezője, a fokozott népszaporulat-akció tervezésének szellemi műhelye. Ma még csak néhány ezren vannak, dörgi, de előbb-utóbb mindenki itt lesz, mert Magyarország voltaképp az övék. Végül még eldönt egy hosszú ideje vitatott kérdést: "Ez a rendszerváltás pillanata", tudatja országgal-világgal, taps, elfújjuk az ellent, hangzik a végszó, fúj, fúj, fúj, harsog a tér, majd Balogh Marci kultúrterrorizmus-számba menő performanszát követően a Győri Béla által nemzeti színű zászlónak elkeresztelt MIÉP-es lobogókat követve elindul a nép a Terror Házának megnyitójára.
A megdicsőülés
Csurka erősen pedagógiai jellegű szónoklatában önmérsékletre, fegyelmezett erődemonstrációra szólította fel híveit, talán ennek köszönhetően sem történt rendbontás. Győri külön megköszönte a "rendőr bajtársaknak" a tüntetés szervezéséhez nyújtott segítségüket. A Köztársaság tér és az Andrássy út közötti mars rendben zajlott, eltekintve a közlekedni vágyó autósok fokozott kürtöléssel kifejezett reklamációjától és a felvonulók intenzív nótázásától.
A menetnek a Terror Házához való érkezése maga volt a megdicsőülés; túlzás nélkül mondható, hogy jelképértékű pillanat volt. Az Andrássy úti tömeghez szervezetten, elnökével az élen csatlakozó MIÉP ezen a napon befejezte az 1993-as alapításával kezdett Hosszú Menetelését: az akkor a jobboldal gyűjtőpártjából kivált, a politikai karantén éveit túlélt Csurkáék visszatértek a politikai élet főáramába. Ahogy annak idején kiebrudalásuk, mostani visszafogadásuk is kormányfői szentesítéssel ment végbe: Orbán Viktornak egyetlen szava sem volt a holokauszt által kiirtásra ítélt zsidóság kirekesztésére uszító Hegedűs Lóránt, Csurka István és pártjuk jelenléte ellen. ´ inkább beszélt nagyképű huszadik századról, az arra a magyarság által (nyilván 1998-ban) rácsapott ajtóról, inkább durrogtatta frázisait az elkezdődött jövőről és a múlt visszatérni készülő kísérteteiről, csak nehogy körül kelljen néznie a tömegben. A halottaikat és a mindenható állam erőszakszervezetei által elrabolt évtizedeiket sirató túlélők között ugyanis néhány ezer honfitársunk élén ott állt az elszigeteltségből a kormányfő elévülhetetlen segítségével kitört Csurka István, a múlt utópikus rémálmainak felmelegítésére készen, ezúttal a nemzetépítő állam cégére alatt. Orbánt mindez most még nem zavarja; Csurkáéknak a Fidesz az első adandó alkalommal kitekeri ugyan a nyakát (mint az MDF-MDNP-nek, a KDNP-nek vagy Torgyánéknak), ám a MIÉP-es tömeg egyelőre szorosan vezére mögött áll. És Orbánnak e fegyelmezett szavazókra szüksége van, hiszen ők a jobboldal utolsó, még nem a Fidesz égisze alatt tömörülő tartalékai.
Gavra Gábor
A jobboldal Szarajevója
A terrorellenesnek nevezett vasárnapi MIÉP-tüntetés közvetlen kiváltó oka Oláh János országgyűlési képviselőjelölt február 11-én este, máig tisztázatlan körülmények között szerzett sérülése volt. A múlt héten a bíróság másodfokon sem talált okot bűncselekmény alapos gyanújának megállapítására, így nem rendelte el az ügyészség által a tett elkövetésével gyanúsított V. András letartóztatását.
Az elmúlt hét csütörtökén általunk megkeresett Oláh János először nem kívánt lapunknak nyilatkozni, mondván, még mindig az események hatása alatt van (ennek fényében érdekes megvilágításba kerül egy héttel korábbi, Csurka Istvánnal közös sajtótájékoztatója), végül a vasárnapi tüntetés után sikerült szóra bírni. A bűncselekmény alapos gyanújának megállapítását elutasító bírói döntést úgy kommentálta, hogy megingott, de nem szűnt meg bizalma az igazságszolgáltatásban, ugyanakkor felháborítónak tartja, hogy egy "ennyire egyértelmű esetben" a bíróság eltekint a gyanúsított előzetes letartóztatásba helyezésétől. Oláh egyúttal tagadta, hogy a nyomozás során ellentmondásos vallomásokat tett volna.
Az esettel kapcsolatban a Csurka és Oláh február 13-i sajtótájékoztatóján hírbe hozott Szanyi Tibor országgyűlési képviselő, az MSZP képviselőjelöltje érdeklődésünkre nevetségesnek nevezte a MIÉP és a Fidesz "furkósbot-hisztériáját", kijelentve, hogy a "sértettel" még köszönő viszonyban sem volt az esetet megelőzően, a Csurka által az ő (mármint Szanyi) törzshelyének nevezett Kapsreiter sörözőről pedig hírből sem hallott korábban. Kérdésünkre egyébként Oláh is lehátrált a törzshelyszálról, mondván, hogy semmit nem tud Csurka állításának igazságtartalmáról.
Száz százalékig biztosat egyébként még arról sem lehet tudni, hogy Oláh János sérülései valóban baseballütőtől származnak-e, amint azt a sérett és pártja állítja.
Demonstráció a szlovák nagykövetség előtt
Magyarok és rénszarvasok
Északi szomszédunk fellélegezhet. A Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) által Szlovákia budapesti nagykövetsége elé szervezett szombati demonstráció körülbelül százötven-kétszáz résztvevője adott még egy lehetőséget a Dzurinda-kabinetnek: amennyiben a pozsonyi parlament elfogadja a státustörvény rendelkezéseinek szlovákiai alkalmazását, a jórészt nyugdíjasokból, továbbá néhány tucat fiatalból álló sereglet összeszorított foggal bár, de egyelőre eltekint a trianoni határok elsöprésétől. A demonstráció szónokai mindazonáltal nem rejtették véka alá azon véleményüket, miszerint Szlovákia nemzetközi jogi értelemben voltaképp "egyetlen hatalmas kérdőjel", a címerébe foglalt hármas halom és kettős kereszt ősi magyar motívumainak elbitorlásáért pedig minden tisztességes bíróság akkora összegű kártérítésre kötelezné, hogy attól koldulna.
A tüntetés résztvevői naprakészek voltak a kormányfő külpolitizálásának fordulataiban: követeléseik közé a státustörvény rendelkezéseinek (természetesen azonnali) szlovákiai életbe léptetése, magyar nemzetiségű felvidéki katolikus püspök kinevezése (ez ügyben talán célszerűbb lett volna a pápai nunciust szekálni), valamint a kedvezménytörvény szlovákiai kerékkötőinek példás megbüntetése mellé felkerült a Benes-féle dekrétumok eltörlésének hő óhaja is. Ezek után nem meglepő, hogy a HVIM tiszteletbeli elnöke, Mauer Oszkár a renitens szomszéd megrendszabályozásának ideális eszközét Szlovákia NATO- és EU-tagsága megfúrásának - eredetileg ugyancsak Orbán által vázolt - ötletében látja.
A gigászi méretű nemzetközi jogi kérdőjel vezető politikusainak (ezeknek a "sötét embereknek"), valamint az Isten és haza nélküli lét mocsarában feredőző magyarországi hazaárulóknak halvány fogalmuk sincs arról, hogy kivel is állnak szemben: a felvidéki szekció képviseletében Lészkó Károly a balkáni háborút emlegeti, persze csak metaforice, mondván, ott is az emberi jogok szlovákiaihoz hasonló megsértése (sic!) robbantotta ki a több százezer élet kioltásához vezető konfliktust. A fentiek értelmét megvilágítandó rögtön hozzátette: a finnországi rénszarvasok helyzete sokkal megnyugtatóbb az emberi jogok terén, mint a felvidéki magyaroké. Az események innentől nehezen követhetők, petícióátadás, közérdekű felhívás (Nagy-Magyarországot ábrázoló pólók kaphatók 1920 forintért a rendezvény után), Himnusz, Vesszen Trianon!-csatakiáltások, a merészebbek még dalolnak egyet, egy idős úr szakértő szemmel a származásom iránt érdeklődik, majd mindenki megy a dolgára.
Az orbáni szólamokon felbátorodott tüntetők akciója (amely mintegy illeszkedett a vasárnapi MIÉP-demonstráció hangulati előkészítésébe) egy szempontból bizonyosan nem marad hatástalan: a szép számmal odasereglett szlovák tévéstábok tudósításainak köszönhetően északi szomszédunknál néhány százalékpontot emelkedik a magyarellenes politikai erők népszerűsége.
