Noha a jelöltállításhoz szükséges minimum 750 ajánlószelvény a nagy pártok helyi szervezeteihez a saját lábán, fütyörészve is besétált, a terepmunkát a nagyok sem hanyagolták el. Egyrészt érezze a választó a törődést, másrészt ez az első megmérettetés: a cédula-összeszedés üteme már jelezhet valamit, nem beszélve arról, hogy a két nagy párt sajátos versenyt is folytat (ki előbb és többet?). Az általunk a cédulagyűjtés finisében elkísért budapesti fideszes és szocialista aktivisták egységnyi idő alatt közel azonos számú cédulát kasszíroztak.Anagy pártok nem szívesen bíznak meg kopogtatással utcáról bezuhanó szimpatizánsokat: a helyi Fidesz-MDF-es jelölt számára is a korábbi választási küzdelmekben edződött vegyes páros gyűjtött. Mivel a pártszervezet aznap este olvasta meg az összegyűlt cédulákat, a lánynak és a fiúnak a munka utáni kopogtatási hajrára csak egy óra maradt. A fénymásolt helyrajzi térképszelvény fölötti rövid tanakodás után azonosították a nap házát, és csöngettek a kaputelefonon.
A körzet
a Fidesz
számára hazai pálya, és a futam biztatóan is indult: az első lakásban cirógató tekintetek pásztáznak. "Már azt hittük, nem is jönnek" - évődött a ház asszonya, miközben a jelölttől kapott megbízólevélre is vetett egy oldalpillantást. "Mi csakis a Fideszre szavazunk, senki másra!" - biztosította méltóságteljesen az aktivistákat az ajánlócédula akkurátus kitöltése közben a ház ura, majd nejével a választások várható kimenetelét tárgyalva jól odapörköltek az ellenzéknek. Kérik, hogy egy bizonyos lakásban majd mondjuk el, hogy náluk is jártunk; az üzenet a későbbiekben elégedett bólogatást vált ki. Az ajtóban az asszony rajongó tekintettel búcsúzott, hozzátéve, hogy nagyon aranyosak vagyunk, hogy vesszük a fáradságot.
A következő otthonban, ahová bejutottunk, éppen vérnyomást mértek, de a két idős asszony így is nagyon megörült nekünk. A megbízólevéllel és személyazonosságival babráló aktivistát leintették: "Ugyan, hagyja már, hát rögtön látszik magukon, hogy nem MSZP-sek!" A jelölt brosúráját mérsékelt érdeklődéssel tanulmányozták, egyikük huncut hangon megvallotta, hogy felindulásában a többi párt kiadványát "olyan kis cafatokra" tépte. A kopogtatócédula után az olimpiai ívet is kedvtelve írták alá: "Én mindent akarok, amit a Fidesz akar, jöjjenek a fiatalok" - nyújtotta vissza egyikük lelkesedve a tollat. Mielőtt utunkra engedtek, a gangon még vázolták a ház általuk ismert részének politikai vonzalmait, az egy szinttel feljebb lévő lakások egyikére mutatva például rosszallóan a fejüket rázták: "Oda ne is menjenek, az egy pufajkás volt." Kis morfondírozás után kiszakadt belőlük, hogy "az az egész szint, úgy ahogy van, komcsi".
Ahol a cédulát nem sajnálják, ott a kopogtatókat melegen üdvözlik, az emberek szívesen beszélnek meggyőződésükről, győzelmi esélyekről, a választási ellenfelek vélt vagy valós hibáiról, az aktivisták pedig mindezt udvarias mosollyal hallgatják, de nem adnak lovat az emberek alá. Akinek a párt bejön, az biztos a jelöltnek adja a cédulát; utunkon csak egy legény akadt, aki a párttal szimpatizálva, de a jelöltre neheztelve ajánlószelvényét megtartóztatta. Az elutasítások udvariasak; néha bocsánatkérő mosollyal csukódott be az ajtó, a legdurvább rosszallás is annyi volt, hogy "Nagyon rossz helyen járnak!"
Az idő szorítása ellenére sem kopogtathatott be a két fiatal egyszerre két lakóhoz, mert az emberek nem szeretik politikai vonzalmukat a gang nyilvánossága előtt megvallani. "Kinek kopogtatnak?" - kérdi egy pipával, háziköntösben ajtót nyitó ötvenes, és sokan kapásból tudják, hogy nem hittérítők érkeztek, bár akad, aki csak zavartan köhint, és köszöni, de nem kér semmilyen cédulát, vagy reflexszerűen azzal védekezik, hogy neki ilyene már van. Az utolsó kanyarnál jártunk, amikor egy férfi azt vélelmezte, hogy a fővárosban a Fidesz minden jelöltje megkapta a 750 ajánlást, ezért inkább a MIÉP-nek adná a sajátját. Az aktivista mobiltelefonon felhívta a jelöltet, aki szerint még nincs eredmény, az ember mégis a fejét vakarta. "Beviszem maguknak, ha szüksége lesz rá" - húzódott végül vissza. A kör végén a párosnak volt még egy ütése; az ajánlócédula átnyújtója ugyan egy bejutásért küzdő párt jelöltjének szánta a cédulát, de láthatóan levette a lábáról, hogy a Fidesz vendégségbe jött hozzá.
Az MSZP-s aktivista
magányos vadász, az apokaliptikus hangulatú lakótelepi házban egyedül kezdte az esti műszakot. Félhomály, az ajtókon rácsszerkezet, ördöglakat, az egyik ráccsal leválasztott folyosórész csengőit az aktivista nyújtózva sem érte el. "Ha tudom, partvist is hozok" - csóválta a fejét. Kopogtató szetjét a helyi kampányfőnök zakóhajtókán hordott igazolása, a párt és a jelölt előnyös tulajdonságait kidomborító brosúra és a szimpatizánsok ajtajára szánt matrica alkotja, ami azt hivatott tudatni a versenytársakkal, hogy a háznál elfogyott a keresnivaló. Öt perc után beleszaladtunk a fideszes konkurenciába; a közkatonák látszólag nem vettek egymásról tudomást, ám lopva azért egymásra sandítottak.
Az első odaadó választó szellős atlétában, derűs ábrázattal tessékelt be és ültetett a pamlagra. Tiszta ügynek látszott, de az ember alkotmányos aggályokat felemlegetve zsörtölődni kezdett, hogy miért kell a kopogtatócédulára személyi számának utolsó négy számjegyét is ráírnia; egy ideig úgy tűnt, a cetli akár el is úszhat. Választó a helyzet tisztázására kérte: ugyan, telefonáljunk már be a pártirodába, tényleg muszáj-e a muszáj. A telefonból erőt merítő aktivista végül szelíden leszerelte az ellenállást, de csak azután jutottunk ki a lakásból, hogy a tulajdonos rögtönzött idegenvezetést tartva bemutatta kedvenc dísztárgyait.
Sok lakásból élénk televíziózás zaja hallatszott, a cédulakitöltés közben többen fél szemüket a képernyőn tartották. "Volt, hogy megkértek, jöjjek vissza a sorozat után" - emlékszik vissza a kopogtató, aki sokszor már csak ezért is szívesen magára vállalja az adatok kitöltését. A jelölt nevétől senki sem jön lázba, csak néhányan érdeklődnek, hogy mégis ki fia-borja, a többség itt is a párt nevének hallatán rántja elő a cédulát. Van, akinek viszont a pártok nevei nem sokat jelentenek: "Odaadtuk a másik pártnak, korábban kellett volna jönni, akkor maguknak adjuk" - kuncogott kárörvendő kórusban a küszöbön túlról két Miss Marple-szerű asszony.
"Párt?" - kérdezte a kócos kínai családfő a becsöngetőtől, majd némán bólintott és elköszönt. "Esküszöm, a porszívó jobban menne" - sóhajtott az aktivista, miután az emeleten az MSZP jelöltje egy cédulával sem gazdagodott; a következő szint adakozókészsége aztán helyrebillentette lelki egyensúlyát.
A félmeztelen szaki felesége az előszobában mosogatóruhával a kezében somolyogva vizsgáztatott: "Le kell váltani a Fideszt, tudták, fiúk?" Aktivista bólogat, a szaki viszont kalligrafikus betűket rajzolva ajánl és hosszasan ellenőrzi a leírtakat. "Úgy figyeljék meg, csalással fognak győzni" - mondta halkan a nő, és kikísér.
Különösebb indulatok itt sem korbácsolódtak a menet során, nincs se anyázás, se égbe magasztalás, a cédulabetakarítás nyugodtan csordogál. Az elutasítások nem hőzöngőek, legfeljebb néma fejrázás, szarkasztikus mosoly, "na, azt nem kapnak tőlem" jött a küszöbön túlról. A nap érzelemkitörését egy szocialista szavazó produkálta: "Én odaadom azt a cédulát magának, de a büdös kurva életbe, nehogy megint csalódjak!" - csattant fel intően az égnek emelt mutatóujjal, és egy cetlire leíratta az aktivista nevét és telefonszámát, hogy ha a dolgok nem úgy mennének, ahogy kell, legalább őt visszahívhassa. "Csak akkor hívom, ha csalódok" - zárkózott vissza ajtaja mögé az ember némileg enyhültebben.
Indulnánk tovább, de fentről egy elégedett arcú rovarirtó érkezik teljes menetfelszerelésben, láttára összeszaladnak a ráncok az aktivista homlokán. "Na jó, arra már ne menjünk, sok lenne ez egy estére az embereknek" - döntött a választókímélő stratégia mellett.
Linder Bálint
