Milliárdos támogatással szól az éttermi cigányzene

  • narancs.hu
  • 2024. május 1.

Belpol

Így folytatódik a Muzsikáló Magyarország program.

Egymilliárd forint erejéig vissza nem térítendő támogatást ad a kormány ötszáz cigányzenész vendéglátóhelyi foglalkoztatására – írja a Telex a Magyar Turisztikai Ügynökségre (MÜT) hivatkozva.

A támogatás célja, hogy megőrizze a magyar kávéházi, éttermi cigányzenét, mivel az „olyan unikális, vendégélményt növelő turisztikai eszköz, melynek megőrzése és támogatása kiemelt jelentőséggel bír a hazai turizmus számára” – mondta Guller Zoltán, a MÜT elnöke. 

A program, amelynek keretében a támogatást adják, 2018 óta fut, Muzsikáló Magyarország néven.

Az ötszáz muzsikus foglalkoztatását négy hónapig támogatja az állam ily módon. A megsegített zenekarok hetente négy napon, naponta három órában zenélnek az általuk választott vendéglátóhelyen. A támogatásra pályázni lehet. 4-6 fős, vonósokból, klarinétosból, cimbalmosból álló zenekarok vezetői, tagjai jelentkezhetnek, május 27-ig.

Arról, hogy erre külön odafigyel a kormány, Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter is beszélt legutóbb, amikor a turizmusból élő vállalkozók versenyképességét javító 15 milliárdos támogatási programot említette. Ebből a pénzből 13 milliárd a vidéki vendéglátóipari vállalkozások megerősítésére megy, egymilliárd pedig a Tourinform irodák korszerűsítésére.  

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Amit csak ők tudnak

A nu metalon felnőtt generáció, azaz a mai negyvenesek visszavonhatatlanul az öregedés jelének tekinthetik, hogy kedvenc irányzatuk esetében az újat jelölő „nu” annyira indokolatlan, hogy a legfontosabb zenekarok – már amelyik még aktív – mind elmúltak 30 évesek.

Hová futnál?

  • - ts -

Az Ezüst csillag egy amerikai katonai kitüntetés, afféle vitézségi érem, nagy csaták nagy hőseinek adják, 1932 óta.

Cserbenhagyás

  • - ts -

A moziból nézve az Egyesült Államok tényleg a világ csendőre: minden korban megvannak a háborús veteránjai. De nem bánik szépen velük.

Irányított hálózatok

  • Molnár T. Eszter

A csoportterápiák általában vallomásos körrel indulnak. Valahogy így: Eszter vagyok, és hiszek a csodákban.

Kozmikus dramaturgia

E csoportos kiállítás nem csupán egy csillagászati vagy mitológiai témát feldolgozó tárlat, sokkal inkább intellektuális és érzéki kaland, amely a tudomány és a művészet határmezsgyéjére vezet.

A klezmer szelleme

Egykor szebb volt a zsinagóga belseje, amely most Művészetek Házaként funkcionál Szekszárdon. Igaz, a kettő között volt csúnyább is. A ház 1897-ben épült a grazi építész, Hans Petschnig tervei alapján, aki a helyi Bodnár-ház és az Újvárosi templom tervezője is.

Aki a hidegből jött

Bizonyára a titkosszolgálatok működése iránti nem szűnő érdeklődés is magyarázza, miért jelenik meg oly sok e tárgyba tartozó elemzés, átfogó történeti munka, esettanulmány, memoár, forrásközlés.