Büntetnek is a kórházakat ellenőrző BM-esek

  • narancs.hu
  • 2024. május 1.

Belpol

A Jahn Ferenc Dél-pesti Kórházban hajnali háromkor nézték meg, minden rendben megy-e.

Április utolsó napjaiban elkezdődött a kórházakban az az ellenőrzés, amelyet a kórházi főigazgatóság harangozott be, és a Belügyminisztérium Egészségügyekért Felelős Államtitkárságának Ellenőrzésfelügyeleti Szolgálat Főosztálya végez – írja a hvg.hu

Az ellenőrök, ahogy azt a minisztérium ígérte, előzetes bejelentés nélkül mentek. Jártak már többek között a Honvéd Kórházban, a Szent János Kórházban, Egerben, Gyöngyösön, Hatvanban és Hódmezővásárhelyen. A Jahn Ferenc Dél-pesti Kórházba hajnali háromkor érkeztek meg, a gyulai Pándy Kálmán Megyei Kórházba reggel hétkor.

A portán kezdték a vizsgálatot, majd egyesével végignézték az osztályokat. Áttekintették a jelenléti íveket, benyitottak a kórtermekbe,  vizsgálókba, megszámolták a betegeket, az is előfordult, hogy felébresztették őket, hogy megkérdezzék a nevüket. A hírportál úgy tudja, hogy bírságoltak is az ellenőrök. A Honvédkórházban például harmincezer forintot kellett fizetniük azoknak a dolgozóknak, akik nem viselték a névtáblát. 

A lap arról ír, korábban előfordult, hogy egyes intézmények trükköztek a betegszámokkal: annak érdekében, hogy több finanszírozást kapjon az intézmény, olyan embert is bent fekvőként tüntettek fel a nyilvántartásban, aki már meggyógyult és hazatért.  Az ellenőrzés az ilyen visszaélések megakadályozására szolgál, és arra, hogy kiderítse, minden dolgozó tényleg annyi időt tölt-e bent, amennyiért fizetést kap. Most viszont az is előfordult, hogy ellenőrzés közben sürgős orvosi segítségre volt szükség az érintett osztályon, és nem volt egyértelmű, hogy az orvos szabályosan járt-e el, amikor fölpattant és csapot-papot otthagyva elszaladt a beteghez, hogy újraélessze. 

 

 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Testvér testvért

  • - turcsányi -

A hely és az idő mindent meghatároz: Szilézia fővárosában járunk, 1936-ban; történetünk két héttel a berlini olimpia előtt indul és a megnyitó napjáig tart.

Vadmacskák

  • SzSz

Kevés kellemetlenebb dolog létezik annál, mint amikor egy kapcsolatban a vágyottnál eggyel többen vannak – persze, a félrelépéseket, kettős életeket és házasságszédelgőket jól ismerjük, ha az elmúlt években feleannyi sorozat készült volna ezekből, akkor is kitehetnénk a „túltermelés” táblát.

Fiúk az úton

Stephen King mindössze 19 éves volt, amikor 1967-ben papírra vetette A hosszú menetelést. A sorshúzásos alapon kiválogatott és a gazdagság és dicsőség ígéretével halálba hajszolt fiatalemberek története jól illeszkedett a vietnámi háború vetette hosszú árnyékhoz.

Bálványok és árnyékok

Egyszerre volt festő, díszlet- és jelmeztervező, költő és performer El Kazovszkij (1948–2008), a rendszerváltás előtti és utáni évtizedek kimagasló figuratív képzőművésze, akinek a hátrahagyott életműve nem süllyedt el, a „Kazo-kultusz” ma is él.