Milliárdos túlárazások rászoruló gyerekek kárára: feljelentést tesz az Integritás Hatóság

  • narancs.hu
  • 2024. október 7.

Belpol

Ezer forintot is felszámoltak egy kiló cukorért a Rászoruló Személyeket Támogató Operatív Program, ami Balog Zoltán ex-emberminiszterhez tartozott.

Bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalás és pénzmosás, továbbá hanyag kezelés és közbeszerzési eljárásban versenyt korlátozó megállapodás miatt feljelentést tesz az Integritás Hatóság – közölte a korrupcióellenes hatóság ma reggel. Négy uniós projekt vizsgálata során ugyanis megdöbbentő túlárazásokat találtak a Rászoruló Személyeket Támogató Operatív Programban (RSZTOP). Végsősoron tízmilliárd forintnyi károkozásról van szó a legelesettebbek rovására.

A közlemény ismerteti a részleteket: a négyből két projektben összesen 10,2 milliárd forintos túlárazást állapított meg az Integritás Hatóság. A Balog Zoltán vezette Emmi alá tartozó Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság (SZGYF) olyan beszállítókkal dolgozott, amelyek túlárazott összegben számoltak el alapvető élelmiszertermékeket. „Mindezen túl a közbeszerzési eljárás során a három ajánlattevő egymással potenciálisan összejátszva határozta meg a beszerezni kívánt termékek árait.”

Az egyik projekt esetében a Halker Kft. vezette konzorcium 70%-al, azaz bruttó 7,6 milliárd forinttal túlárazva károsította meg a rászorulókat, míg a másik projekt esetében a Káta-Mill Plusz Kft. 37%-kal azaz bruttó 2,6 milliárd forinttal túlárazva károsította meg a rászorulókat.

A hatóság szerint „nagy részben ezek a cégek felelősek azért, hogy 38 százalékkal, számszerűen 1,4 millió csomaggal kevesebbet kaphattak a rászorulók. A felelőtlen gazdálkodás folyományaként 3,7 millió helyett 2,3 millió csomagot osztottak csak ki.”

De azért tegyük hozzá, hogy minisztériumnál is résen lehetett volna valaki: az élelmiszercsomagokba szánt 1 kilogrammos kristálycukrot az SZGYF a KSH által mért bruttó fogyasztói árak majdnem ötszöröséért vásárolta meg. Az átlagosan 266 forintos kristálycukrot 960 forintért szerezték be már a program kezdetekor, amelynek ára öt évvel később 1036 forintra emelkedett (szemben az akkor 262 forintos átlagárral).

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.