Felesége igazgatói kinevezéséről az alpolgármester férj is szavazott

Minden jogszerű

Belpol

Zárt bizottsági ülés és közgyűlési vita után választották meg Békéscsaba egyik legnagyobb kulturális intézménye élére az új igazgatót, aki a kulturális ügyekért felelős alpolgármester felesége. A politikus is szavazott.

A zárt közgyűlés utáni sajtótájékoztatón Szarvas Péter polgármester (Hajrá Békéscsaba Egyesület – HBE) nem említette, hogy a Csabagyöngye Kulturális Központ élére kinevezett igazgató az egyik alpolgármester felesége. Amikor erre rákérdeztünk, a következő választ kaptuk: „Zárt ülésen, többségi döntés született.” Amikor pedig azt firtattuk, az rendben van-e, hogy Varga Tamás alpolgármester is szavazott a saját feleségéről, hasonló választ kaptunk. És arra a kérdésünkre, hogy a voksolást előre lejátszották-e, Szarvas Péter azt válaszolta, találgatásokkal nem foglalkozik, és hozzátette, az ügyben minden jogszerűen történt. Szerinte nem politikai, hanem szakmai döntés született.

Nem Szarvas Péter polgármester volt az egyetlen, aki nem számolt be arról, hogy a Csabagyöngye Kulturális Központ élére kerülő új igazgató a HBE színeiben politizáló Varga Tamás kulturális ügyekért felelős alpolgármester felesége: a helyi és a megyei propagandasajtó sem tartotta ezt a tényt említésre méltónak. Ettől függetlenül a helyi közéletben a történteknek nagy a visszhangja. Az általunk ismert vélemények szerint azzal együtt is kínos az eset, hogy a július elsejétől kinevezett Varga Anna jó közművelődési szakember, még ha vezetői tapasztalata nincs is. Megjegyzendő, az igazgatói posztra kiírt pályázat eleve nem szabta meg feltételként a vezetői tapasztalatot.

Lila Fidesz, kék-fehér csapat

Szarvas Péter 2014 óta vezeti Békéscsabát, amely az utóbbi évtizedekben önmagához képest fejlődött ugyan, de a megyeszékhelyek rangsorában így is az utolsók között szerepel. Egyebek között nagy gond a képzett és az egyetemet végzett fiatalok elvándorlása.

Szarvas először független jelöltként győzött az önkormányzati választáson. Korábban a Körös Volán vezérigazgatói tisztét is ellátó és még ezt megelőzően a békési megyeszékhely önkormányzatának bizottságaiban a Fidesz által külsős tagként delegált gazdasági szakember egyetemista kora óta jóban van Orbán Viktorral. Polgármesteri győzelmében és újrázásaiban a Fidesz helyi gyengesége éppúgy szerepet játszott, mint a helyi ellenzék tagoltsága. A városvezetői széket 2019-ben és 2024-ben már az általa is létrehozott HBE jelöltjeként őrizte meg a ma 62 éves politikus. A szervezet a plakátjain és szórólapjain, sőt az egyesület képviselőinek öltözködésében a helyi sportklub színe, a lila dominál, innen a HBE másik gyakran használt neve: lila Fidesz. (Érdekesség, hogy az önkormányzat amúgy nem a lila színben játszó csabai focit vagy kézilabdacsapatot támogatja, hanem a kék-fehér színben pályára lépő, többszörös bajnok nőiröplabda-együttest – talán, mert ez a sportág és csapat Szarvas szíve csücske.)

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.