„Amikor huszonnyolc éve ideköltöztem, az önkormányzatnál az Elvira azt mondta, legfeljebb tisztasági festést csináljak, mert jövőre lebontják a házat. Azóta se történt semmi” – idézi fel egy résztvevő a Diószegi Sámuel utcába szervezett demonstráción. Nevezzük N.-nek – nem akart névvel, arccal szerepelni. Néhány tucatnyian jöttünk össze, a trolit se kellett megállítani, félrehúzódtunk, hadd menjen, a rendőrök egy-egy keresztbeállított motorral csak az autóforgalmat terelték el. Vasárnap délután amúgy sincs nagy jövés-menés.
azt mondja, az ő lakása nem dohos, nem vizes, szép, alkóvos, de sok az olyan, amelyik szörnyű állapotban van. Drogosok is laktak némelyikben, de azokat már kitették, aztán sok lakást lezártak, azokban meg nem lakik senki évek óta. Egyébként pedig a cigányok lakásai sokkal nagyobb rendben vannak tartva, mint sok másik, mondandóját nyomatékosítva a szemembe néz és bólogat hozzá, higgyem el, így van. Csinos, hosszú hajú lány áll meg az egyik ház előtt. Megjelenése éles kontrasztban áll a háttérrel, a málló vakolattal, kopott kapuval. Nem hagyja, hogy lefotózzuk, félrefordul.
Emberhez nem méltó
Négyszáz bérlő ragadt egy méltánytalan helyzetbe a Józsefvárosban, mert az állam tavaly április végén kisajátítással megszerzett tíz önkormányzati tulajdonban lévő házat, köztük egy iskolát, hulladékudvart és bérházakat, és most úgy tűnik, nem nagyon akar kezdeni semmit sem a szerzeménnyel, sem a lakókkal. A tíz közül a Diószegi Sámuel utcában van öt ház, a többi a Korányi, a Sárkány és a Dugonics utcákban. Ezek a bérházak évtizedek óta bontásra vannak ítélve. Alapozás nélkül épültek egy valamikori mocsaras, vizes területre, így süllyednek, vizesednek, dohosak. Részben lakottak, részben lakhatatlanok.
Olyan lakások is vannak, amelyekhez nem tartozik vécé, így a gang végében száz éve elhelyezett közös vizes blokkokat kell használni. Egyik önkormányzati ciklusban sem akartak változtatni ezen, minek is, hiszen hamarosan bontják a házakat, hangzott mindig az érv. Van, aki megcsináltatta a fürdőszobát, van, aki nem, mondja N. megvonva a vállát. Ezt nem mindig lehetett megoldani, olyan kicsik a lakások. Ha kettőt egybenyitnak, esetleg, különben a konyhába kell tenni a mellékhelyiséget. A Diószegi utcában a lakásoknak majdnem fele komfort nélküli, de a többi házban sem sokkal jobb a helyzet.
Évtizedes halogatás és mellébeszélés után az önkormányzat kidolgozott egy programot, amelynek keretében ezekből a házakból kiköltöztetnék a bérlőket – meg más, hasonló állapotú házakból is. A Dió30 keretében hat ház újult volna meg teljesen, részben bontás, részben felújítás, újjáépítés révén, a kipofozott, nagyobb lakásokba pedig beköltözhetett volna a korábbi bérlők egy része. A projekt 2023-ban indult, és 2030-ban fejeződött volna be. Már a kiköltöztetési menetrend is készen volt, 2024 és 2026 között ütemezve – ezekből az omladozó házakból hosszabb ütemtervvel költöztethetők ki a lakók, hiszen lakhatást is biztosítani kell a számukra. Aztán jött a magyar kormány, és a törvény erejével kisajátított a Dió30 projekt hat épülete közül ötöt, meg még másik öt, hasonló állapotú házat a környéken. Ezzel az egész projekt bedőlt, a lakók pedig bizonytalanságban élnek: nem tudják, meddig csúszik a költözés.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!
