Magyar Narancs: Hogy látja, nem került túl közel a politika az igazságszolgáltatáshoz? Itt nem is elsősorban az ön személyére gondolok, inkább a végrehajtói, törvényhozói hatalomra.
Handó Tünde: Épp az ellenkezőjét gondolom. Ha az igazságszolgáltatás igazgatásának átalakítását nézzük, a következő történt: '97-ben, amikor az összes hatalmat egy szovjet kezébe adták át - ez volt az Országos Igazságszolgáltatási Tanács (OIT) -, akkor minden hatalom, ami lehetséges volt az igazságszolgáltatás fölött, a kinevezéstől a költségvetésig ehhez a testülethez került.
MN: Ezt komolyan gondolja, hogy az OIT egy "szovjet" volt? Vagy ez egy vicc?
Fotó: Németh Dániel
HT: Vicces megfogalmazásnak lehet nevezni. Ez egy olyan önkormányzati testület volt, ami látszólag arról szólt, hogy a bírók a saját kezükbe veszik a szervezetük irányítását. Ezért mondom, hogy ez egy szovjet típusú rendszer volt. Mondjon még egy állami szervezetet, amelyik ilyen önkormányzati alapon működik! Akkor ettől az önkormányzatiságtól mindenki azt remélte, hogy hatékony, ütőképes és a függetlenséget szervezeti szinten is biztosító irányítás jön létre - ehhez képest rengeteg kritika érte ezt a fajta igazgatást. Korábban semmiféle rangsorolás, objektív kritérium a bíróvá válásnál nem volt, hanem nyílt pályázatokon lehetett indulni, és egy elbeszélgetés után végső soron az elnökök döntötték el, hogy kiből lehet bíró. Ezeket az előterjesztéseket aztán az OIT ellenvetés nélkül továbbította a kinevezőnek. De a legfőbb probléma nem is ez volt, hanem az, hogy nem volt biztosított a bírósághoz való hozzáférés jogának egyenlősége. Sajnos ma is vannak ilyen különbségek: a Fővárosi Ítélőtábla Büntető Kollégiumánál például egy-egy fellebbezés elbírálásánál akár egy évet is kell várni. Ez a testület - az OIT - nem tudott az egyéni érdekeken felülemelkedő döntéseket hozni, és nem volt meg benne a kellő operativitás. Ez mutatkozott meg abban, hogy 2011-ben már bővítették az OIT elnökének jogkörét. Majd ezt követően merült föl, hogy az ítélkezést és az igazgatást el kell választani - ekkor többen, köztük bírók is azt kezdeményezték, hogy a bírói szervezet igazgatása kerüljön vissza az igazságügyi minisztérium alá. Ez nem példa nélküli Európában, ez a modell működik a nagyon demokratikus Németországban is. A bírói kar többsége viszont azt mondta - és ezt belátta a törvényhozó is -, hogy nem szabad a bírói szervezeten kívülre engedni az irányítást, ezt a szervezetet nem szabad, hogy politikus irányítsa. Ezért szabták meg a pozíció betöltésének feltételéül az ötéves bírói gyakorlatot. De az egyszemélyes irányítás mellett a rendszer része a nagyon komoly önkormányzati felügyeleti rendszer, sőt ezek a testületek az új rendszerben meg is erősödtek: például az összbírói értekezletek vezetőket tudnak visszahívni, fegyelmi eljárásokat tudnak kezdeményezni.
MN: Tehát úgy véli, hogy a politika most távolabb van a bírói kartól, mint az előző irányítási modell idején?
HT: Így van. Már csak azért is így érzem, mert az Országos Bírói Tanács, amely a felügyeleti testület, tizenöt bíróból áll, és most ugyan mások is tagok, de szavazati joguk csak a bíróknak van.
MN: A tanács tagjainak többsége az ön kinevezési jogkörébe tartozik.
HT: Ez tévedés. A bírósági szervezetben 2900 bíró van: a bírók kinevezési jogköre a köztársasági elnöknél van. A vezetők kinevezésénél jöhet szóba egyáltalán az OBH elnöke mint kinevező - a 673 bírósági vezetői állás közül nagyjából 100 olyan vezető van, aki az OBH elnökének kinevezési jogkörébe tartozik. A kinevezésem óta összesen 27 pozíció üresedett meg, ezek vonatkozásában döntöttem én, és nem gondolom, hogy ez a 27 vezetői álláshely rendkívül nagy szám lenne. Másrészt, ha függetlenségről beszélünk, akkor a bírók vonatkozásában ez az ítélkezési munka függetlenségét jelenti. Jó lenne tisztába tenni, hogy más a szervezeti és más az ítélkezési függetlenség. Amikor engem olyan mondatokba keverne, hogy nem független tőlem egy bíró, akkor nagyon veszélyes vizekre próbál engem lavírozni, mert semmi közöm se nekem, se a hivatalnak, hogy ki miféle döntéseket hoz. Márpedig a bírói függetlenség lényege ez.
MN: Más vonatkozásokban is feltűnő a politika megjelenése a bíróságokon. Nemrég azonnali kérdés formájában kritizálta egy jobbikos képviselő a Cozma-ügyben hozott ítéletet, majd válaszként a miniszterelnök is elmondta erről a véleményét. Nem érzi úgy, hogy esetleg meg kell szólalnia?
HT: Hát ez az én nagy szerencsém, és ez a lényege és eredménye ennek az új igazgatási modellnek, hogy nekem az ítéletek tartalmával vagy az ítélkezés milyenségével nem kell és nem is szabad foglalkoznom. Tehát én nem kommentálhatom ezeket a véleményeket, és nem magyarázhatom a bíróságok ítéleteit.
MN: De magát a véleményalkotást sem kommentálhatja? Hogy a miniszterelnök a parlamentben egy jogerős ítéletet kritizál?
HT: Én bíró vagyok a mai napig is, még ha a hivatal elnökeként nem is ítélkezem. Nem gondolom, hogy egy bírónak a véleményekkel kellene foglalkoznia vagy azokra kellene reflektálnia. Éppen elég feladatot ad ennek a tizennégyezer embert foglalkoztató szervezetnek a működtetése, semhogy különféle véleményekkel foglalkozzak. Ha mindennel foglalkoznék, amit összehordanak az újságokban, akkor másból sem állna a napom.
MN: Ön szerint tehát indifferens, hogy a miniszterelnök minősít egy jogerős ítéletet.
HT: Én nem hallottam, hogy a miniszterelnök úr ezt minősítette volna. De abban a közegben, ahonnét én indultam, a véleménynyilvánítás szabadsága szent volt. Tehát nem gondolom, hogy ez ellen tiltakozni kellene.
MN: Azt mondja, nincs különbség egy magánember és a miniszterelnök véleménye között?
HT: Egy bírót nem befolyásolhat, hogy ki milyen véleményeket fogalmaz meg. A bírók esküt tettek, amely eskü kötelezi őket, és teljesen mindegy, hogy ki milyen véleményt fogalmaz meg. Ezeket a véleményeket egyformán kell megfontolniuk vagy nem megfontolniuk.
MN: Az Alkotmánybíróság döntése nyomán azok a bírók, akiknek idén már megszűnt, illetve megszűnik a szolgálati jogviszonya, munkaügyi perben próbálhatják meg visszaszerezni a kinevezésüket - márpedig az AB döntése nyomán ezeket a pereket vélhetőleg meg is nyerik. Így az a furcsa helyzet állhat elő, hogy egy státusznak lesz egy régi meg egy új gazdája.
HT: Szerintem nem szabad ennyire előreszaladni. Hogy mi fog következni a bírósági ítéletekből, azt majd akkor kell eldönteni, amikor ezeket az ítéleteket meghozzák.
MN: Ön szerint kérdéses az ítélet? Lehetséges, hogy egy munkaügyi bíróság ignorálja az AB határozatát?
HT: Nem tudom, honnan veszi, hogy én ilyet mondtam volna. Ön olyasmiről beszélt, ami egy komoly jogvita eredménye lehet. Az, hogy valaki visszanyerje a státuszát, a jogszabályokból nem olvasható ki.
MN: Ebben az esetben ön hogyan értelmezi az AB döntését?
HT: Nekem nem kell értelmeznem az AB döntését, nekem azt kell értelmeznem, ami a hatályos jogszabályokban van. A hatályos jogszabályok egyértelmű rendelkezést tartalmaznak, még akkor is, ha általam nagyra becsült volt bírók sem találják meg a vonatkozó szakaszokat. Ez pedig úgy szól - a Bjt. (a bírák jogállásáról szóló törvény - a szerk.) 3. szakasz 4. bekezdése -, hogy a köztársasági elnök ismételten kinevezi a bírót, ha a szolgálati jogviszony jogellenes megszűnését a bíróság megállapítja. Ez a mostani jogi helyzet.
MN: Önnek tehát nincs az ügyben teendője?
HT: Dehogynem - de nem gondolom, hogy azt kellene mérlegelnem, hogy a munkaügyi perekben milyen döntéseket fognak hozni. Én felelősséget érzek minden felmentett és nyugállományba helyezett bíró iránt, erről az elmúlt hónapokban nagyon komoly tanúbizonyságot tettem. Azon voltam, hogy lehetőséget teremtsünk a bírók számára, hogy a tapasztalatukat és tudásukat a bírói szervezeten belül hasznosíthassák, noha bíróként már nem tevékenykedhetnek. Ennek érdekében indítottunk egy tanfolyamsorozatot, ahol a mediációs képzettséget szerezték meg. Emellett már most vannak munkacsoportok a bírósági hivatalhoz kapcsolódva, amelyekben nagyon sok nyugállományba helyezett vagy nyugállományba kerülő bíró dolgozik, aki a tapasztalatait tudja ott hasznosítani.
MN: Konkrétan hány érintett bíróról van szó?
HT: Legalább tucatnyian vannak. De itt van például egy most induló projektünk, a gyermekbarát igazságszolgáltatás, aminek a vezetésére szintén egy nyugállományba helyezett bírót kértünk fel. Ugyanakkor most a törvényhozáson van a sor, mert ahhoz, hogy bármilyen változás bekövetkezzék, nyilvánvalóan a jogszabályokat kell és lehet módosítani.
MN: Miképp lehet kezelni azt a tudásbeli veszteséget, amit főleg a másodfokú bíróságok elszenvednek az idős bírák távozásával?
HT: Tévhit, hogy az idős bírók helyére fiatal bírók kerülnek. Akik az elmúlt időszakban bírói kinevezést kaptak, nem a törvényszéki szintre meg a Kúriára kerültek. Nem feltétlenül igaz az sem, hogy egy idősebb bíró nagyobb tárgyi tudással rendelkezik, mint egy fiatal. Az élettapasztalatnak persze van szerepe, de én magam is találkoztam olyan idősebb kollégával, aki nem tudta követni a jogszabályi változásokat. Ezzel együtt azt mondom, hogy azon bírók többségének, akik most távoznak, komoly tudása és élettapasztalata van, amit én személy szerint minél inkább szeretnék a szervezeten belül tartani. Én azt sem bánnám, ha újabb kinevezésekkel visszakerülhetnének - persze nem feltétlenül azokra a helyekre, ahonnét távoztak, hanem azokra a helyekre, ahol ezzel a nagy tudással és élettapasztalattal az ügyhátralék feldolgozásában segíthetnék azokat a bíróságokat, amelyek az elmúlt években "padlóra kerültek".
MN: Miért nem fordul ön a köztársasági elnökhöz ezeknek a bíróknak az ügyében?
HT: Mert én ismerem a jogszabályokat. Én nem terjeszthetek elő semmi ilyen jellegű indítványt. Nekem a jogszabályokból kell kiindulnom: ha valamit szeretnénk ebben az ügyben, ahhoz a jogszabályokat kell módosítani. Nagyon sajnálatosnak tartom, ha nagy tekintélyű bírók olyan kezdeményezésekkel élnek, ami jogi nonszensz. Én óva inteném ezeket a kollégákat attól, hogy ilyen akciókba kezdjenek, mert csak a saját szakmai tekintélyüket ássák alá.
MN: Jogszabályváltozást kezdeményezhetne.
HT: Természetesen, bár a költségvetési törvényen kívül csak ugyanúgy, mint bármelyik másik állampolgár. De én magam is olvasom az újságokat, tudom, hogy a kormányzat ezzel foglalkozik, és amikor véleményt fognak tőlünk kérni, akkor ezekre a nagyon összetett érdekekre figyelemmel, arra tehát, hogy nemcsak ennek a kétszázharminc bírónak a sorsáról van szó, hanem a többi kb. 2700 bíróéról, a mintegy 11 ezer alkalmazott sorsáról és a bírósági szervezet megbízható működéséről is, mindezekre figyelemmel fogom megtenni a javaslataimat. Továbbra is azt gondolom, hogy a valódi megoldás az lenne, ha valamennyi bíró számára garantálni tudnánk az egzisztenciális biztonságot.
MN: Bírói körökben meglehetős vihart kavart az az OBH-elnöki ajánlástervezet, mely A bírói munka igazgatási ellenőrzése címet viseli. (Erről lásd keretes anyagunkat - a szerk.)
HT: Tizenkét éve létezik egy igazgatási, ellenőrzési szabályzat. Ezt az OIT többször módosította, és törvény írja elő, hogy ezeket a szabályzatokat felül kell vizsgálni. De ami ennél fontosabb, a bírói függetlenség nem jelentheti azt - és ezt más cikkekben önök szokták írni -, hogy a bíró független a jogszabályoktól. A törvények határidőket írnak elő az ítélet írásba foglalására, a tárgyalás kitűzésére. Tehát a bíró amellett, hogy az ítélkezési munkájában független, ugyanúgy, mint minden más munkavállaló, kötelezettségekkel tartozik, és ezeket egy vezetőnek ellenőriznie kell. Ebben egyébként semmi újdonság nincs. De az nagyon fontos, hogy az ajánlott ellenőrzési módszerek az ítélkezés függetlenségét semmilyen módon nem befolyásolhatják.
MN: A Magyar Bírói Egyesület ezt a tervezetet mégis elég határozottan elutasította.
HT: Szerintem ez egy félreértés, de le fogok ülni velük is. Olyasmi ellen tiltakoznak, ami nincs is, de fogjuk orvosolni. De még egyszer mondom, ez egy előkészítő anyag, amit véleményezésre küldtünk meg minden bíróságnak, hogy többszörös visszacsatolás után készüljön el a végleges javaslat. Az volt a cél, hogy minél több visszajelzés érkezzen a bíráktól. A munkacsoportot vezető törvényszéki elnök megbízatása arra szólt, hogy egy olyan "menüsort" állítson össze az ellenőrzési módszertani javaslatokból, amiből a bírósági vezetők tudnak választani. Biztos vagyok benne, hogy ő és a maga mellé választandó munkatársai képesek lesznek egy olyan ajánlást készíteni, amiből úgy választ minden vezető, hogy tiszteletben tartja a bírói függetlenséget is.
MN: Ez tehát azt jelenti, hogy ez a tervezet végső formájában is mindössze ajánlás marad - azaz nem lesz kötelező?
HT: Ez egy módszertan. Nemrég jelent meg a cikk az elévült ügyekről - és vezetői felelősség gondoskodni arról, hogy ügyek ne évüljenek el. Ezt valahogy ellenőrizni kell. A bírók is ugyanúgy emberből vannak, mint bárki, és ez egy ugyanolyan munkaszervezet, mint bármelyik másik, és ha nincs meg ez az ellenőrzés, akkor az állampolgárok joggal elégedetlenek. Azt kérdezik, hogy mi történik itt, eltelt harminc nap, és még nem kaptam meg az ítéletet írásban. Beadtam a keresetet fél éve, és még egy visszajelzést sem kaptam?
MN: Úgy látja, hogy ennyire kritikus a helyzet?
HT: Ilyen esetek is előfordulnak. De miről szól az ellenőrzés? Hogy megelőzzék ezeket az eseteket. Ami a vezetői módszereimet illeti, az egyik törekvésem, hogy bevezessük a jó gyakorlat módszerét: vagyis hogy ne kelljen mindenkinek magának feltalálnia a kereket, hanem kapnának javaslatokat, hogyan lehet megoldani egyes problémákat. Mondok egy példát: egy kisvárosi bíróságon évek óta nem a postával vitetik ki a levelet, hanem egy kézbesítőt foglalkoztatnak. Ezzel évente egy-két millió forintot spórolnak a postaköltségen. Ezt néhány városban alkalmazzák, de a szervezetben nagyon sok helyen nem tudnak róla. Fontos lenne tehát a jó gyakorlatok gyűjtése és elterjesztése a szervezetben.
MN: Az ügyek áthelyezése egyik bíróságról a másikra miért nem véletlenszerű kiválasztással történik? Egy egyszerű számítógépes programmal feltehetőleg kizárható lenne a gyanú, hogy egy-egy döntésnél szubjektív mozzanatok is közrejátszanak.
HT: Először is 2011-től létezik ez az intézmény. Mi a helyzet? Ahol túl sok az ügy, ott nincs elég bíró, ahol meg kevés az ügy, ott túl sok bíró van. Tehát vagy az ügyet viszik oda, ahol a bíró van, vagy a bírót oda, ahol az ügy van. Már tavaly, az én kinevezésem előtt döntések születtek ügyek áthelyezéséről. Nekem mint az OBH elnökének semmi közöm nincs az áthelyezni kívánt ügyek kiválasztásához, mert az indítványt a bíróságok elnökei tehetik meg. Én is azt gondolom, hogy a kiválasztásnak abszolút objektív alapúnak kell lenni - de a legjobb az volna, ha a bírók lennének ott, ahol az ügyek vannak. Ebben az esetben viszont azon háborognak, hogyan lehet az elmozdíthatatlan bírókat kirendelni. Most akkor el kellene döntenie a közvéleménynek, hogy mit akar.
Az ellenőrzés módszertanaKét pont a tervezetből 1.10 Előrehaladási terv: a bíró által készített, s a folyamatban levő ügyben, a befejezéshez szükséges eljárási cselekményeket és azok lehető legközelebbi időpontját tartalmazó vázlat, amelyet a bíró ellenőrzésre köteles vezetője véleményez, szükség szerint a szakmai vezető bevonásával. 1.11. Kötelező konzultáció: az ellenőrzésre köteles vezető által kezdeményezett, 30-60 napos határidővel kitűzött igazgatási és szakmai megbeszélés, amelynek célja az ügy befejezéséhez szükséges eljárási cselekmények igazgatási és szakmai feltételeinek biztosítása. Résztvevői: a bíró, az ellenőrzésre köteles vezető, az igazgatási vezető, a szakmai vezető. A kötelező konzultáció előtt a kollégiumvezető magához kéri a per iratait, s felkészül az ügy addigi történtéből és a szakmai iránymutatást igénylő kérdésekből. * Részlet a Magyar Bírói Egyesület véleményéből: "Az ajánlástervezet általános megszövegezése, 'szelleme', az abban megfogalmazott módszerek nem illeszkednek a bírói hivatás jellegéhez, a bírák döntő többségének a munkája nem indokol ilyen szintű és részletességű szabályozást. (...) A törvény [a bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló 2011. évi CLXI. törvény] ajánlás útján történő értelmezése, illetve - ahogy az a tervezetben olvasható - a törvényi szabályozás bővítése a bírák adminisztratív terhének növekedéséhez, bizonyos elemei pedig a bírói függetlenség sérelméhez vezetnek." |
