Mol: Javítás miatt leáll a százhalombattai finomító

  • narancs.hu
  • 2022. július 27.

Belpol

A leállás miatt pedig tarthatatlan lesz a benzinárstop a Mol illetékese szerint.

Ratatics Péter, a Mol hazai operatív működésért felelős ügyvezető igazgatója az Indexnek adott interjúban beszélt arról, hog  karbantartások, fejlesztések és vizsgálatok miatt épp most kellett leállítani a  az egyetlen hazai olajfinomítót, a Dunai Finomítót, emiatt pedig szükséges lenne a benzinártop felülvizsgálata.

Az interjúban Ratatics elmondta, hogy a hétvégén kezdődik a Mol Dunai Finomítójának eddigi legnagyobb leállása és karbantartása, ez pedig azt jelenti, hogy leghamarabb szeptemberben indulhat újra a termelés. A leállást eredetileg tavaszra tervezték volna, azonban a Magyarországon bevezetett hatósági ár által is generált kiemelkedő üzemanyagigény miatt elhalasztották a munkálatokat. Tovább azonban már nem lehetett halogatni a dolgot: "a biztonságos üzemeltetés miatt halaszthatatlan a finomító leállítása és karbantartása" - hangsúlyozta a Mol szakembere.

"A július végén induló nagy leállás Magyarország egyik legösszetettebb ipari műszaki vizsgája lesz, amellyel a Mol hosszú távon biztosítja a hazai ellátásbiztonságot. A karbantartás költségvetése mintegy nyolcmilliárd forintot tesz ki" - magyarázta.

A leállás miatti ellátáskiesésről Ratatics azt mondta, hogy bár az évtizedes gyakorlat az, hogy karbantartások esetén már a leállás előtt elkezdüenek készleteket építeni, most azonban "a háború kitörése miatti ellátáslánc-akadozás, valamint az árszabályozás miatti kiugró kereslet és importhiány ennek a készletnek a jelentős részét felemésztette". Így aztán a Mol a kieső mennyiséget a pozsonyi finomítóból átirányítva ás  a megmaradt tartalékok felhasználásával próbálja pótolni majd. Hozzátette azonban: ezek a mennyiségek azonban nem tudják teljes mértékben fedezni a hiányt, és piaci pótlásukra is korlátozottak a lehetőségek. 

Ratatics emellett kiemelte: 

Felül kell vizsgálni az árszabályozást, hogy esélyünk legyen megnövelni a szükséges import mennyiségét. Továbbá elkerülhetetlennel látszik, hogy a kormány átmenetileg hozzáférést biztosítson Magyarország stratégiai készletéhez a piaci szereplőknek. 

Ratatics nemcsak a kormány, hanem a vásárók szerepére is felhívta a figyelmet, tőlük azt kérte, hogy mindenki "csak annyit tankoljon, amennyire tényleg szüksége van, hiszen csak így biztosítható a kellő mennyiség mindenki számára. A pánikvásárlás és a fölösleges spájzolás csak rontana a helyzeten." 

 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.

Őrült rendszer, de van benne pénz

  • Szekeres István

Amikor a tavalyi párizsi olimpián a tekvandós Márton Viviana megszerezte a hatodik – igaz, spanyol import – aranyérmünket, Orbán Viktor (noha eredetileg nyolcat várt) SMS-t küldött Schmidt Ádám sportállamtitkárnak: „Maradhat.” A kincstári humor mögül is elővillant a tény, hogy a sportélet is a miniszterelnök kezében van.