MSZP–Jobbik-összefogást szeretne Márki-Zay Péter

  • narancs.hu
  • 2018. március 2.

Belpol

Hódmezővásárhelyen már el is kezdte szervezni.

Egy útja van a jelenlegi kormány leváltásának, ha a Jobbiktól az MSZP-ig összefog a teljes ellenzék – mondta Márki-Zay Péter, a vasárnap megválasztott független hódmezővásárhelyi polgármester az ATV-ben.

Márki-Zay: A Jobbiktól az MSZP-ig az ellenzéknek össze kell fogni

Hódmezővásárhely polgármestere szerint a helyi szocialistákon és jobbikosokon nem fog múlni az, hogy közös jelölt legyen. Elmondta, a hódmezővásárhelyi választás megmutatta, hogy a kormányváltásnak egy módja van, ha az ellenzék az MSZP-től a Jobbikig összefog. Meglepő számokkal találkozott polgármesterségének első hetében a város új vezetője. Kiderült, hogy az adósságok közel 5 milliárd forintot tesznek ki.

Nyilván az egyéni választókerületi koordinációra gondolt, hiszen a listák változtatására már nincs lehetőség.

Arról is beszélt, hogy a helyi MSZP-vel és Jobbikkal felvette a kapcsolatot, mert úgy látja, óriási igény lenne rá, hogy egy jelölt álljon szembe Lázár Jánossal az egyéni mandátumért folytatott küzdelemben. A helyi szocialista és jobbikos szavazókon szerinte nem múlna ez, és ha sikerül összehozni az összefogást, ő polgármesterként be fog állni a közös jelölt mögé.

A HVG felidézte, hogy a vásárhelyi körzetben az MSZP Rója István 22 év után leváltott iskolaigazgatót indítja, aki korábban jelezte, hogy akár MSZP–Jobbik-támogatású független jelöltként is vállalta volna a megmérettetést.

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.

Őrült rendszer, de van benne pénz

  • Szekeres István

Amikor a tavalyi párizsi olimpián a tekvandós Márton Viviana megszerezte a hatodik – igaz, spanyol import – aranyérmünket, Orbán Viktor (noha eredetileg nyolcat várt) SMS-t küldött Schmidt Ádám sportállamtitkárnak: „Maradhat.” A kincstári humor mögül is elővillant a tény, hogy a sportélet is a miniszterelnök kezében van.