Vasárnap este a fővárosban nem volt még egy olyan hely, ahol a Jóistent annyian és olyan sokszor emlegették volna, mint az MSZP Köztársaság téri székházában. Imádkozunk, Isten segített, Istennek legyen hála, van Isten, sőt még az is konkrétan elhangzott, hogy God Bless the Socialist Party. Más furcsa dolog viszont nem történt.Az MSZP-székházban vasárnap este sokáig egyetlen helyen lehetett információhoz jutni: a földszinten, a bejárattól balra elhelyezett kivetítőről, ahol egy szeszélyes kedvű MC felváltva jelentette meg az M1, a Tv 2 és a Duna Tv választási műsorát, valamint egy Koncz Zsuzsa-koncert felvételét, többek között azt a számot, hogy Miért hagytuk, hogy így legyen. A kivetítő környéke szinte teljesen néptelen volt, az aktivisták meg a látogatók inkább az emeleti folyosóra mentek föl félni (úgy fél tízig), majd vigadni (hajnalhasadtáig), és ott kérdezgették egymást az eredményekről. Törzsközönségként egyedül egy Tolna megyei, középkorú aktivista lóbálta a lábát a kivetítő előtti asztalon, mint megtudtam, szóba jött az indulás, de végül úgy döntött, inkább a nemzetközi teherfuvarozás.
Irány föl.
Este nyolc táján a hely
a totális beszartság
állapotát mutatja: a hét órakor közölt közvélemény-kutatásokat egyedül Kovács László nem veszi komolyan, viszont Kovács László ekkor még nem számolt be a meglátásairól senkinek. Sőt: az első, a kistelepülésekről beérkező eredmények is a legrosszabb várakozásokat igazolják. A közönség nem tudja, mert nem tudhatja, hogy a Fidesz klerikális agrárpárt lett, és hogy igazán nagyot kaszálni máshol, mint a kistelepüléseken, nem fog.
Így rettegünk vagy egy órát.
Aztán lemegyek. Ráülök a Tolna megyei aktivista mellé az asztalra, elég jól megértjük egymást, a Vas megyei eredmények hallatán én a katolikus reakciót szidom, őszerinte inkább az lehet a baj, hogy az osztrák határ mentén alaposan belekóstoltak a népek a kapitalizmusba; felmerül, hogy Vas megyét érdemes lenne Ausztriához csatolni, és nagyon kiállni utána a nagy lélekszámú ausztriai magyarság jogaiért. Evvel mindenki jól járna. Ekkor viszont már lehet látni, és ha valaki nem látná, akkor Kovács László épp magyarázza a kivetítőn, hogy az MSZP rövidesen agyonveri a Fideszt.
Felmegyek.
Fent sokan még nem hisznek Kovácsnak, ami nem csoda, hiszen az eredményekről a fentiek csak hébe-hóba értesülnek. Valaki egy sárga sálat írat alá a pártelnökkel.
Lent a dunántúli aktivistával Mácsai Pált nézzük, pont, mire elszavalja a Két hexameter (tudják: Mért legyek én tisztességes...?) című József Attila-verset, megérkezik Medgyessy Péter. Addig otthon volt, egy köpcös, jól értesült ismerős szerint a Horn Gyula meg még egy ember, talán a Baja Feri
egy fejmerevítőt igyekezett
a fejébe húzni, de ellenkezett (pedig még IFA-val is fenyegették), azért jött ilyen későn. Lehet benne valami, a Magyar Nemzet már a múlt héten írt róla. Medgyessyt ováció fogadja, a miniszterelnök-jelölt elindul felfele. A dunántúli aktivista azt kezdi mesélni, hogy manapság a parasztok Suzukival járnak a földjükre a trágyahordást ellenőrizni, mert a Volvót meg a Mercedest sajnálják rá. Én koalíciót, egyszersmind asztalt is bontok.
Medgyessy felfele megy, Gyurcsány Ferenc van a nyomában. Tuszkolja. Fél tizenegy lehet. A nagyteremben először Kovács beszél, jól, mint mindig. Örül az SZDSZ bejutásának. Kovács László, az az ember, akit évekig sikk volt avval elintézni, hogy "szürke kis hivatalnok" meg az "örök beosztott", megverte Orbán Viktort. Nem véletlenül gyűlölik annyira a miniszterelnök sajtópribékjei. És ehhez még a miniszterelnök-jelöltségről is hajlandó volt lemondani: pedig az ő idejében 15 százalékkal vezetett a pártja. Medgyessynek verte meg Orbánt. Pokornival felmosta a Közgázt. Most felemeli Magyarország leendő miniszterelnökének a kezét. A terem szinte szétrobban. Ez jobb, mint ´94-ben, üvölti valaki az arcomba. Medgyessy azt mondja, ő nem kétszer ötmillió, hanem tízmillió magyar miniszterelnöke lesz.
Elindulok kifelé.
Lefelé menet egy volt kormányzati tényező, első fordulós győztest pillantok meg. Ha nem is daliásan, de viszonylag összefüggő taglejtésekkel haladt felfelé a lépcsőn. Valaki viszont megállította, és ezt nem kellett volna. Ekkor ugyanis meg kellett fordulnia, hogy megnézze, ki állította meg.
Senki. Oké
De az első fordulós győztest ez az incidens nagyon kizökkentette. A tekintetén legalábbis ez látszott. Oké. Egy lépcsőn állok. De miért? És merre van a lefele? És a felfele? És lehet-e a kettő egy irányba? És én merre haladok? Felfele megyek valahová? Netán már lefele jövök?
Ettől egy kicsit én is megzavarodok. Hátha neki van igaza, és tényleg nem olyan egyszerű dolog ez? Amíg ezen gondolkodom, felér az emeletre Puch László, és megölel mindenkit, aki nem ugrik el előle. Vadász János szakszervezeti aktivista azt morogja egy asszony fülébe, hogy "de sokan lettünk hirtelen".
Végül felfele indulok el, a második emeletre. Kék, sajtós kitűzőm van. Evvel nem engedhetjük fel, mondja az egyik biztonsági őr a két emelet fordulóján. Vegyem le, úgy mehetek.
Az emeleten Korda Györgyöt látom, fantasztikusan, szinte csillogóan mélybarnára festett hajjal, és egy bazi vörös szegfűvel a zakója hajtókáján, Medgyessy Péter, Juszt László és dr. Kende Péter társaságában jön ki egy szobából (vagy megy be). A szobán - mint minden szobán a Köztársaság tér második emeletén -számkódos zár volt, hogy a kódot ki ütötte be, arról meggyőződni nem volt módom. Ez nagyjából akkor történt, amikor Betlen János az M1 műsorában gyermekként örült és tapsikolt és csilingelt, mert az SZDSZ átlépte az 5 százalékos küszöböt, és nem sokkal azután, hogy Feledy Péter olyan agresszívan kérdezte meg Pálinkás Józseftől: de uram, ezt mire alapozza?
Egy kicsit még fent vagyok.
Aztán lemegyek.
Bojtár B. Endre
