Navracsics Tibor nagy felismerése: „Úgy beszélünk Európáról, mintha nem lennénk a részei”

  • narancs.hu
  • 2017. november 11.

Belpol

Az uniós biztos szerint kevésbé kellene érzékenynek lennünk a vitákban.

„Azt figyeltem meg, hogy sokszor Magyarországon úgy beszélünk Európáról, mintha külpolitika lenne, mintha mi magyarok nem Európa részei lennénk, és egy külső hatalommal folytatnánk veszekedést” – mondta Navracsics Tibor európai uniós biztos pénteken Kecskeméten, a ’Párbeszéd a polgárokkal’ nevű lakossági fórumon.

„Márpedig Magyarország Európa alapvető része. Magunkat kis országnak szoktuk tekinteni, de közepes ország vagyunk, meghatározó erővel az oktatás, a kultúra, és még a tegnapi eredményt is figyelembe véve a sport területén is. Gazdasági mutatókat tekintve is jól helytállunk, erőn felül teljesítünk, de nem Európa nélkül, és nem Európa ellenében” – folytatta a baon.hu beszámolója szerint.

A volt közigazgatási és igazságügyi miniszter szerint kevésbé kellene érzékenynek lennünk az EU-val folytatott vitáinkban, kötelezettségszegési eljárásból sincs kirívóan sok Magyarországgal szemben. Navracsics prognózisa szerint egy hozadéka ugyanakkor lehet az előtérbe került megosztó témáknak, 2019-ben minden tagállamban nagyot nőhet a részvételi arány az európai parlamenti választásokon.

Figyelmébe ajánljuk

Minden nap egy forradalom

A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, láz­álomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.

Japán teaköltemény

A 19. század derekán, miután a Perry-expedíció négy, amerikai lobogókkal díszített „fekete hajója” megérkezett Japánba, a szigetország kénytelen volt feladni több évszázados elszigeteltségét, és ezzel együtt a kultúrája is nagyot változott.

Maximál minimál

A nyolcvannyolc éves Philip Glass életműve változatos: írt operákat, szimfóniákat, kísérleti darabokat, izgalmas kollaborációkban vett részt más műfajok képviselőivel, és népszerű filmzenéi (Kundun; Az órák; Egy botrány részletei) révén szélesebb körben is ismerik a nevét. Hipnotikus minimalista zenéje tömegeket ért el, ami ritkaság kortárs zeneszerzők esetében.

Egy józan hang

Romsics Ignác saját kétkötetes önéletírása (Hetven év. Egotörténelem 1951–2021, Helikon Kiadó) után most egy új – és az előszó állítása szerint utolsó – vaskos kötetében ismét kedves témája, a historiográfia felé fordult, és megírta az egykori sztártörténész, 1956-os elítélt, végül MTA-elnök Kosáry Domokos egész 20. századon átívelő élettörténetét.

Aktuális értékén

Apám, a 100 évvel ezelőtt született Liska Tibor közgazdász konzisztens vízióval bírt arról, hogyan lehetne a társadalmat önszabályozó módon működtetni. Ez a koncepció általános elveken alapszik – ezen elvekből én próbáltam konkrét játékszabályokat, modelleket farigcsálni, amelyek alapján kísérletek folytak és folynak. Mik ezek az elvek, és mi a modell két pillére?

Támogatott biznisz

Hogyan lehet minimális befektetéssel, nulla kockázattal virágzó üzletet csinálni és közben elkölteni 1,3 milliárd forintot? A válasz: jó időben jó ötletekkel be kell szállni egy hagyomány­őrző egyesületbe. És nyilván némi hátszél sem árt.

Ha berobban a szesz

Vegyész szakértő vizsgálja a nyomokat a Csongrád-Csanád megyei Apátfalva porrá égett kocsmájánál, ahol az utóbbi években a vendégkör ötöde általában fizetésnapon rendezte a számlát. Az eset után sokan ajánlkoztak, hogy segítenek az újjáépítésben. A tulajdonos és családja hezitál, megvan rá az okuk.