Nehézkesen nyit újra az egészségügy, 98 új várólistát nyitottak

  • narancs.hu
  • 2020. július 1.

Belpol

A szakemberhiány és a finanszírozás sem segít a problémán.

Míg a szolgáltatók szakemberhiánnyal küszködnek, a páciensek arra panaszkodnak, hogy a vizsgálati időpontot kérő telefonjaikat rendre nem fogadják az intézmények. Így továbbra sem jutnak el a szükséges vizsgálatokra, kezelésekre, írja a Népszava az egészségügy járvány utáni nehézkes újraindításáról.

Nagy András Csaba, a Zuglói Szakrendelő Intézetek igazgató főorvosa azzal magyarázta ezt a jelenséget, hogy a 65 év felettieket óvó utasítások miatt már a járvány elején „elvesztette” orvosainak csaknem felét, a szakdolgozóinak pedig mintegy harmadát. Az újraindítással sem lett jobb a helyzet, mert az orvosok harmada nem jött vissza, és a járvány hetei alatt fölhalmozódott ellátási restancia ledolgozására is hosszú hónapokra van szükség, írja a lap.

Hozzáteszik, a finanszírozási szabályok is nehezítik a betegfogadást: öt percnél kevesebb idő nem juthat egyetlen páciensre sem, különben nem fizeti ki a biztosító az ellátást.

A lap arról is beszámolt, hogy a szabályok szerint, ha egy betegnek 60 napnál hosszabb ideig kell várakoznia bármely ellátásra, akkor az intézménynek arra a beavatkozásra egy új várólistát kell nyitnia.

A járvány időszak lefújásakor az intézmények 98 ilyen új várólistát nyitottak meg főként

  • hasi sebészeti beavatkozásokra,
  • pajzsmirigy-,
  • urológiai-,
  • vagy fül-orr-gégészeti operációkra váróknak.

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.