Nem indít jelöltet a Tisza a tolnai időközin, bojkottra szólítják fel a szavazóikat

  • narancs.hu
  • 2024. november 6.

Belpol

Tolna 02. körzetében juttathatna be először képviselőt Magyar Péter az Országgyűlésbe, de nem látják értelmét indulni.

Közleményben tudatta a Tisza Párt/Magyar Péter, hogy bár lenne lehetőségünk magyarországi választáson megérettetni magukat egy időközin, végül nem indítanak jelöltet Tolna 02. számú választókörzetében a januári időközni országgyűlési választáson, sőt, kifejezetten azt üzenik azoknak, akik 2026-ban rájuk terveznek szavazni, hogy ne is vegyenek részt a fideszes Potápi Árpád halála miatt kiírt voksoláson. Magyar röviden meg is indokolta a döntést, ezt változtatás nélkül közöljük:

  1. A kormány által folyamatosan fenntartott rendeleti kormányzás miatt jelenleg az Országgyűlés szerepe teljesen elhanyagolható. Érdemi kontrollal és befolyással a képviselők nem rendelkeznek a kormányzati döntések felett.
  2. Egy esetleges TISZA győzelem sem változtatna a Fidesz kétharmados többségén az Országgyűlésben.
  3. Egyedüli képviselőként, frakció nélkül szinte semmilyen jogosítványa nem lenne a megválasztott TISZA képviselőnek.
  4. A TISZA Párt az alig több, mint egy év múlva megrendezésre kerülő országgyűlési választásig nem kíván asszisztálni az Országgyűlésben a Fidesz és az érdemi támogatottsággal már nem rendelkező ellenzéki pártok közös bábszínházához.
  5. A TISZA Párt 2026 tavaszán, a következő országgyűlési választáson fog megmérkőzni a Nemzeti Együttbűnözés Rendszerével. De akkor mindenhol és minden demokratikus eszközt igénybe véve, magyarok millióinak a támogatásával a hátunk mögött.
  6. Annak érdekében, hogy megfeleljünk a felénk irányuló, megelőlegezett bizalomnak és veletek közösen megnyerjük a sorsdöntő országgyűlési választást, a következő egy év során minden erőnket a nyertes csapat és kormányprogram összeállítására fogjuk fordítani.
  7. A TISZA Párt azt javasolja a Tolna megyei honfitársainknak, hogy ne vegyenek részt a január 12-i időközi választáson, ezzel is megüzenve, hogy nem asszisztálnak a hatalmi elit 20 éve tartó színjátékához.

A Tisza egy nappal azután döntött a nem indulás mellett, hogy a leginkább megbízhatónak vélt közvéleménykutató, a Medián látható előnyt mért a továbbra is 30 fős alatti tagsággal dolgozó pártnak országosan minden kategóriában.

 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.