Magyar Narancs: Március elsejétől dolgozik a Miniszterelnökség nemzetpolitikai államtitkárságán. Mi a feladata?
Szili Katalin: Miniszterelnöki megbízottként a civil, a társadalmi és a politikai szervezetek egyeztetési eljárásait és ezen belül egy konszenzus létrejöttét segítem elő. Arra kértek fel, hogy segítsem elő a párbeszédet a nemzetpolitikának abban a szegmensében, ami az autonómia kérdését jelenti. Ez a feladat, amit kaptam és vállaltam. A sajtóhírekkel ellentétben nem én dolgozom ki az autonómiakoncepciókat, az mindenütt helyben történik. Most olyan szakpolitikai kérdéskörrel foglalkozom, amivel korábban a Hazai Kisebbségi Fórum és a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fórumának alapító elnökeként foglalkoztam. Mindaddig nehéz bármit akár Európában, akár a szomszédos országokban elfogadtatni, amíg nincs egy egységes magyar álláspont. Ugyanakkor nem szeretnék olyan helyzetet teremteni, ami a szomszéd országok érzékenységét sértené, hiszen a határon túli magyaroknak együtt kell élniük az ottani többséggel. Sokan összerezzennek, ha autonómiáról hallanak, mert azt gondolják, hogy ez elszakadást jelent, de ez butaság. Az autonómia azt jelenti, hogy ahol tömbmagyarság él, mint például a Székelyföldön Maros, Hargita és Kovászna megyében, ott ugyanúgy, ahogyan Európában bárhol, a kisebbség szabadon használhassa saját nyelvét, magyar nyelvű iskolába járhasson, alapíthasson intézményeket, a szülőföldjén dönthessen a saját sorsáról.
| ||
MN: Mikor egyeztetett utoljára Semjén Zsolttal?
SZK: Egy imareggelin találkoztunk, de csak arról beszéltünk, hogy ha lefolytattam az első körös hazai megbeszéléseket, akkor üljünk le egyeztetni.
MN: Ön hét évig volt az Országgyűlés elnöke. Az érintett országok államfői nyitottak voltak arra, hogy találkozóikon az autonómia kérdéséről beszéljenek?
SZK: Úgy kell kezelni a témát, mintha tojásokon lépkednénk. Hat éve házelnökként meglátogattam Băsescu elnök urat. Az ajtóban az volt az első mondata, „elnök asszony, ebben az irodában azt a szót, hogy autonómia, legyen szíves, és ki ne ejtse a száján”. Mondtam, tiszteletben tartom az óhaját. Majd háromnegyed óra után az elnök úr elkezdett arról beszélni, hogy ők hogyan próbálnak bizonyos feladatköröket leadni a központi irányításból. Ekkor jeleztem, hogy ugyanarról beszélünk.
MN: Erre mit válaszolt a román államfő?
SZK: Csak mosolygott. Nyilván ilyen helyzetben fontos a bizalmi kapcsolat.
MN: Nem mindennapi politikai karrier az öné az MSZMP-től a Fidesz-kormány tanácsnokságáig. Ezt sokan sokféleképp értékelik. Orbán Viktort is jócskán érte kritika az ön kinevezése miatt.
SZK: Nekem emiatt nem kell magyarázkodnom. Egyrészt az MSZP-ből 2010-ben, egy hosszú folyamat eredményeként kiléptem, és azóta sem álltam be másik szekértáborhoz. Nálunk sajnos minden a szekértábor-logika szerint zajlik: aki nem tartozik hozzám, az az ellenségem. Ha valaki nem tesz hűségesküt naponta, azt a politika beárazza. Tessék megnézni a pedagógusoktól kezdve az iskolaigazgatókon keresztül a közintézmények vezetőit! Nem lehet egy országot arra kényszeríteni, hogy ne lehessen más a véleménye.
MN: A politika kegyetlenségéről beszél, miközben annak a kormánynak dolgozik, amelyik ezt a végletekig vitte.
SZK: Megbízásom gesztusértékűnek tekintem, mert a nyíltan vállalt baloldaliságom ellenére rám mertek bízni egy feladatot csak azért, mert nekem való. Én most is ugyanazt mondom a nemzetpolitikában, amit eddig. Mindenki várja, hogy egyfajta konszolidáció beinduljon, de senki nem teszi meg azt az első gesztust. Miután Tóbiás József pártelnök a tavalyi önkormányzati választás után kijelentette, hogy nemzeti elkötelezettségű szocialista pártot akarnak kialakítani, ennek gyakorlati megnyilvánulása lehetett volna, ha azt mondják, elfogadják a kinevezésemet, mert a személyemben olyan embert bíztak meg, akivel ők is együtt tudnak dolgozni. Ez nem történt meg.
MN: Nem volt ebben része annak, hogy ön 2014-ben Szegeden a Fidesz jelöltje, Kothencz János mellett kampányolt Botka László szocialista polgármesterrel szemben? Vélhetően azt sem köszönte meg egykori pártja, hogy Baranyában, ahol a legnépszerűbb, több ezer szavazatot vitt el a szocialistáktól.
SZK: Érdekes, hogy ezt a kérdést a DK-nak, az Együttnek senki nem teszi fel. Akik engem valaha is támogattak, azok azt a vonalat támogatják, amilyen az MSZP ma nem tud lenni. Aki rám és az általam képviselt politikai elképzelésekre szavazott, már akkor elfordult az MSZP-től, amikor én még ott voltam. Lassan öt éve elhagytam a pártot…
MN: De mégiscsak Botka Lászlóval, egykori párttársával szemben kampányolt.
SZK: Akik engem kritizálnak, elfelejtik, hogy 2010. október 4-én, az önkormányzati választás másnapján kiléptem a szocialista pártból. Éppen amiatt, mert a párt sok mindenben képtelen volt szembenézni önmagával. Ez a kilépésem óta még mindig így van. Az én fájdalmam az, hogy azóta a Jobbik tudott második politikai erővé válni, és hogy 2014-ben is újra kétharmadot tudott kapni egy politikai erő. Engem tartanak árulónak, aki szüntelen azt hajtogatta, hogy a társadalmi problémákra vak pártomnak végre a társadalom felé kéne fordulnia? Aki 2009-ben azt mondtam, hogy ha nem zárunk le egy szakaszt, és az elhasználódott arcokat nem húzzuk hátra, akkor óriási vereségbe futunk?
MN: Emiatt 2010-ben nem is indult az MSZP országos listáján, hanem végül az MSZP Baranya megyei listájáról jutott az Országgyűlésbe. Közben a pártján belül megalakította a Szövetség a Jövőért Mozgalmat. Nem gondolta, hogy ezzel belül újabb ellenségeket szerez?
SZK: 2010. június 7-én volt egy kongresszusunk, ahol Mesterházy Attila frakcióvezető a kétharmados vereség után megköszönte Gyurcsány Ferenc volt elnöknek, amit a pártért tett. Akkor mondtam azt, hogy ennyi volt, nem hiszem, hogy nekem itt keresnivalóm van. Az önkormányzati választásig még vártam, hogy az elkerülhetetlennek látszó vereség esetén kiáll valaki, és azt mondja, megértettük, amit a társadalom üzent, de ez sem történt meg.
MN: Ezután kilépett, és mindjárt új pártot alapított, a Szociális Uniót. Mesterházy Attila ugyan többször felszólította, hogy adja vissza az MSZP listáján szerzett mandátumát, de ön ezt nem tette meg. Miért?
SZK: Én csak a párttól váltam meg, a választóimtól nem.
MN: Mikor gondolta azt először, hogy a szocialista párt teret enged politikai ellenfeleinek?
SZK: Pontosan meg tudom mondani. 2004-ben, a kettős állampolgárságról tartott népszavazáskor. Én azt az álláspontot képviseltem, hogy ha a politika ezt eddig nem tudta megoldani, akkor nekünk nincs jogunk nemet mondani. Legfeljebb azt mondhatjuk, mindenki a lelkiismeretére hallgasson.
A kérdés úgy szólt, hogy az Országgyűlés törvényt alkosson a magyar állampolgárság könnyített megadásáról. Szerintem erre nyugodtan lehetett volna igent mondani, hiszen arról kellett szavazni, hogy törvényt alkossunk, tehát még a népszavazást követően is számtalan egyeztetést folytathattunk volna. Megjegyzem, az akkori párt vezetése előbb állt ki a nyilvánosság elé a nemmel, mint hogy a párttestületek erről döntöttek volna.
MN: Úgy tűnik, ha megbántják, mindjárt alapít egy új szervezetet. Válaszlépésként alapította meg a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fórumát?
SZK: Már létezett a Magyar–Magyar Parlamenti Partnerség, ezt alakítottuk át a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fórumává. Ekkor már megszűnt a Magyar Állandó Értekezlet, a Máért is, mondhatjuk, hogy házelnökként a fogam között cipelve vittem át a másik partra a magyarság ügyét. Véleményem szerint a szocialista pártot ez a fiaskója indította el a lejtőn. 2009. december 5-én, a népszavazás ötödik évfordulóján aztán javasoltam, hogy itt az idő a nyilvános bocsánatkérésre, de nem volt rá fülhallás.
MN: A 2014-es választási eredmény ismeretében mit gondol arról, hogy a nem a magyarországi törvények hatálya alá tartozó magyar emberek választójogot kaptak?
SZK: E kérdést csak azok teszik fel, akik nem nemzetben gondolkodnak. Már bocsánat, de ha a politika nem feszíti a végletekig ezt a kérdést, és a társadalom többsége 2004. december 5-én a könnyített állampolgárság megadását támogatja, egészen másként alakul minden már 2010-ben. Én a választójog megadását támogattam és támogatom.
MN: Gyurcsány Ferenccel legendásan rossz volt a kapcsolata, mégis 2005-ben – ekkor ön három éve házelnök – Gyurcsány megígérte önnek a köztársasági elnöki pozíciót. Ettől három SZDSZ-es szavazat választotta el. Mi volt az oka, hogy a koalíciós partnerük végül is önnel szemben Sólyom Lászlót segítette a köztársasági elnöki székbe?
SZK: Erről Gyurcsány a 2010-es röpiratában úgy fogalmaz, hogy ő ebben a kérdésben nem állt egyik oldalra sem. Se meg nem akadályozta, se nem segítette. A mondás az volt, hogy teljesen mindegy, ki sétálgat a díszszázad előtt. Jó néhányan nem akarták, hogy az a nemzeti vonal, amit én képviselek, érvényesüljön. Visszaemlékezéseimben lesz majd miről mesélnem.
MN: Hogy élte túl ezt a minden bizonnyal megrázó fordulatot?
SZK: Maradtam házelnök, majd két nappal később egy debreceni csoport járt nálam. Búcsúzáskor egy fiatalember megállt mellettem, és azt mondta, „elnök asszony, magáért egy nemzet sírt aznap este”. Ez és a hasonló reakciók életmentőek voltak.
MN: 2009 januárjában a pécsi időközi polgármester-választáson titkos csodafegyverként bedobták önt Páva Zsolt ellen. Számított a vereségre?
SZK: Tasnádi Péter halála után írtak ki választást. Tudtam, hogy a vizitdíjról szóló, elbukott népszavazás után ez nem lesz egyszerű történet, emiatt is nem tudtam nem beleállni. Lepergett előttem, hogy ha emiatt veszítjük el a pécsi polgármesterséget, annak terhe örökre rajtam marad.
MN: Valószínűleg nem könnyítette a helyzetét, hogy a kampány alatt, áprilisban Gyurcsány Ferenc miniszterelnök leköszönt a miniszterelnökségről.
SZK: Sem ez, sem az ezt követő kéthetes miniszterelnöki casting. Végül Bajnai Gordon lett a miniszterelnök, s akkor hiába kértem, hogy várjunk a 13. havi juttatások elvonásának bejelentésével, a választás előtt egy héttel megtették. Ilyen körülmények között kaptam közel 35 százalékot. Ezután bejött hozzám egy liberális párttársam, és azt mondta, „ne bánkódj, a szocialista párt nagyon sokáig nem fog ilyen eredményt elérni, mint te polgármesterjelöltként”. A jövő ismert. Hozzáteszem, ebben a kampányban az eszközökben nem válogattak ellenem.
MN: Ezután távozott a házelnökségből, de a pártból még nem lépett ki, amikor is egyedüli szocialista képviselőként részt vett a parlamenti trianoni megemlékezésen 2010. június 4-én.
SZK: Úgy éreztem, nem tehetem meg azokkal, akikkel a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fórumában együtt dolgoztam, hogy nem jelenek meg.
MN: Nem kapott ezért büntetést?
SZK: Ezért nagyon sok kritikát kaptam, de volt olyan frakciótársam, aki azt mondta, ha tudja, hogy én elmegyek, beült volna ő is. Most is azt mondom, nagyon rossz úton járt a párt, hogy a nemzetet megtagadta. Csak kiegészítés a történethez, hogy 2013 januárjában Mesterházy Attila akkori pártelnök elment bocsánatot kérni a határon túli magyaroktól a 2004-es népszavazásra adott baloldali reakcióért. Az a baj, hogy 1956, a vallás és a nemzet kérdése máig kibeszéletlen dolgok. Ebben mindig oldalazás és maszatolás volt, s e kérdések ezért mindig szétfeszítették a pártot. Soha nem érezte meg a társadalom ebbéli igényét, mindig kisebbségben volt a népi-nemzeti elköteleződés, és ma ezért nincs alternatíva. Nézze meg, akik szociálisan elégedetlenek, átmentek a Jobbikhoz.
MN: 2013-ban a Közösség a Társadalmi Igazságosságért Néppárt néven új pártot (KTI) alapított. Hány fős pártról beszélünk?
SZK: Ez egy, a szociáldemokrata és keresztényszociális irányzatokat képviselő politikai erők szövetsége. Tipikusan választási pártként alakult, amelyhez különböző politikai szervezetek, mozgalmak csatlakoztak.
MN: A 2014-es választáson mindössze tízezer szavazatot kaptak, a voksok 0,22 százalékát.
SZK: Sajnos túl későn indultunk ahhoz, hogy megismerjenek bennünket. Viszont egy világos programot tettünk a választók elé. A Szociális Unióval, amellyel aztán csatlakoztunk a KTI-hez, 2011-ben részt vettünk az alkotmányozásban. Nálunk szerepelt először a feltétel nélküli alapjövedelem kérdése is, amire először mindenki húzta a száját. Mára az akkori fanyalgók közül többen a magukévá tették a gondolatot.
MN: Ennyi év parlamenti munka után voltak elvonási tünetei?
SZK: Én erre felkészültem. Másnap a húsz évemet összecsomagoltam, és hazamentem Pécsre. Nyilván nekem is szembe kellett néznem azzal, hogy miből éljek meg, hiszen nem gyűjtöttem vagyonokat, de azért volt lehetőségem, hogy átgondoljam, milyen területen tudok hasznos lenni.
MN: És akkor egyszer csak csengett a telefon, és Orbán Viktor állást ajánlott önnek?
SZK: Közel sem ilyen regényes ez a történet. Tavaly volt tízéves a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fóruma, ahova Kövér László házelnök úr meghívott, és mint alapító elnököt felkért egy beszéd megtartására. Ezután jött a felkérés. Nyilván én is elgondolkodtam azon, hogy szabad-e egy ilyen feladatot bevállalnom, de én ugyanazt mondom a politikában húsz éve, nem kellett pálfordulást tennem. Nem kérték, hogy lépjek be a pártba, egyszerűen csak és kizárólag erre a feladatra kért fel Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes. Nincs külön apparátusom, két munkatárs és a kapcsolati tőkém segít. Miniszterelnöki megbízottként ugyanannyi juttatást kapok, mint más miniszteri megbízott, volt házelnökként pedig 2017-ig jár a jogszabályok szerint autóhasználat.
MN: Mi a véleménye a legutóbbi tapolcai időközi választásról, ahol a Jobbik alaposan elpáholta a szocialista indulót, és sikerült legyőznie a Fidesz-jelöltet is?
SZK: Lehet, hogy el fog jönni az idő, amikor néhány politikai erő rákényszerül, hogy kooperáljon azért, hogy mentse a társadalmat a szélsőségektől. Nem a feszültségeket kell szítani, hanem megállapodni egyfajta nemzeti minimumban. Majd ha itt dörömböl az önmagát a társadalom előtt szalonképessé tett szélsőség, akkor megint ugyanaz lesz, mint 2004-ben, a népszavazás után: összecsapjuk a kezünket, hogy te jó isten, most mit csináljunk?! Hihetetlen, hogy a baloldalnak öt év nem volt elég arra, hogy összeszedje magát. Eközben azt látom, hogy a vidéki értelmiség jelentős része átpártol a szélsőséghez.
MN: Virágnyelven azt mondja, 2018-ban előfordulhat, hogy a Fidesz az MSZP-vel nagykoalícióra lép?
SZK: Nem bocsátkozom jóslásba. Ma még ezt nem tudom elképzelni, de a politikai szótárban a soha és az örökké szó nem létezik. Miért, azt ki gondolta, hogy egy demokráciában egy politikai erőnek két egymás utáni választáson kétharmada lesz? Ezért ő a hibás?
MN: A mostani megbízása mennyi időre szól?
SZK: Visszavonásig, illetve a megbízóm megbízatásának lejártáig.
MN: Indul a KTI elnökeként a 2018-as választáson?
SZK: Május végén lesz kongresszusunk, már most el kell döntenem, mit lépjek ebben a kényes helyzetben. Nyilván tudni fogom a kötelességem. Nem biztos, hogy szerencsés lenne a közeljövőben pártpolitikával foglalkoznom.
