Nem kért a Fidesz a magasabb agrártámogatásokból az Európai Parlamentben

  • narancs.hu
  • 2019. március 9.

Belpol

Itthon aláírást gyűjtenek a Európai Unió közös agrárpolitikai büdzséjének növelése miatt, közben a kormánypárt EP-képviselői nem szavazták meg az erről szóló döntést.

Hiába gyűjt az Agrárkamara és a MAGOSZ aláírásokat az Európai Unió közös agrárpolitikai büdzséjének növeléséről szóló követeléséhez, de ennek most örülhetnek, mert az Európai Parlament megváltoztatva a Európai Bizottság javaslatát az elvont forrásokat visszahelyezte a büdzsébe.

„Az EP olyan döntést hozott, amely jó a magyar gazdáknak, amely ugyanazt a követelést fogalmazza meg, amelyért most az Agrárkamara és MAGOSZ aláírásokat gyűjt – hangsúlyozta Ujhelyi István.

Az uniós döntést azonban az EP-ben a Fidesz képviselői érdekes módon nem szavazták meg, tartózkodtak. Az MSZP EP-képviselője éppen ezért levélben keresi meg az Agrárkamara elnökét, és felajánlja a segítségét.

"A hazáját szerető és féltő európai parlamenti képviselőként felajánlom a MAGOSZ-nak és az Agrárkamarának, hogy juttassa el hozzánk annak a sok tízezer embernek a véleményét és javaslatát, akik aláírták az Európai Unió közös agrárpolitikai büdzséjének növeléséről szóló követelését.”

Ujhelyi István szerint a magyar gazdák nem számíthatnak Orbán Viktorra, mert őt már nem tekintik megfelelő partnernek az Európai Unióban. „Orbán elvesztette európai érdekérvényesítő képességét, már csak a saját hatalmi pozíciójáért küzd az Európai Néppárton belül. Orbán Viktor olyan politikusokkal szövetkezik, akik nem tudnak nekünk, magyaroknak semmiben sem újabb és jobb lehetőséget biztosítani a következő években, például az európai büdzsé terén.”

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.

Őrült rendszer, de van benne pénz

  • Szekeres István

Amikor a tavalyi párizsi olimpián a tekvandós Márton Viviana megszerezte a hatodik – igaz, spanyol import – aranyérmünket, Orbán Viktor (noha eredetileg nyolcat várt) SMS-t küldött Schmidt Ádám sportállamtitkárnak: „Maradhat.” A kincstári humor mögül is elővillant a tény, hogy a sportélet is a miniszterelnök kezében van.