Nem lát hűtlen kezelést a rendőrség a PCR-tesztek ügyében

  • narancs.hu
  • 2022. január 14.

Belpol

Az 5 milliárdos készlet megsemmisítése miatt Szabó Tímea tett följelentést. Most értesítették.

Elutasította a Budapesti Rendőr-főkapitányság az 5 milliárd forint értékű PCR-tesztkészlet megsemmisítésével kapcsolatos feljelentést, amelyet Szabó Tímea, a Párbeszéd politikusa nyújtott be.

Szabó hanyag kezelésre hivatkozva tett följelentést, azért, mert úgy gondolta, hogy a tesztek tömeges megsemmisítése helyett inkább ingyen oda kellett volna adni az embereknek azt a készletet időben. 

Erről a történetről van szó:

Szabó most azt írja, hogy elképesztő indoklással utasították el a feljelentését. A BRFK szerint nem hanyag, hanem hűtlen kezelést kell vizsgálni ebben az esetben, ez a gyanú azonban nem alapos, mert hiányzik a szándékosság. Az érvelés szerint amikor a kormány megrendelte ezeket a PCR-teszteket, még nem lehetett tudni, hogy később majd lesznek gyorstesztek, amelyek a PCR-t fölváltják. 

„Az ember esze megáll. Először is, nem tudtam, hogy a BRFK átcsapott hirtelen járványügyi szakértővé is, és a világon egyedüliként megállapítja, hogy nincs többé szükség PCR-tesztekre. Másodsorban pedig, még ha így is lenne, akkor is egy felelős kormánynak időben észre kell vennie, hogy 5 milliárd(!) forintnyi PCR-teszt lassan lejár, amely esetben gyorsan fel kell azokat használni, neadjisten odaadni az embereknek ingyen, ahogy az Ausztriában, Franciaországban vagy Angliában történik. Itthon ugyanis még mindig legalább 12-13 ezer forint 1 db PCR-teszt (amire márpedig szükség van, ugye), ami egy 2 gyerekes családnak rögtön 50 ezer forint” – írja Szabó Tímea.

A képviselő panaszt tesz a BRFK határozata miatt, és úgy gondolja, az áprilisi kormányváltás után  „biztosan meglesz ennek a pofátlanságnak is a felelőse”.

Kedves Olvasónk!

Elindult hírlevelünk, ha szeretné, hogy önnek is elküldjük heti ajánlónkat, kattintson ide a feliratkozásért!

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők! De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.