Nem tetszik a Migszolnak, hogy a Momentum megtartaná a kerítést

  • narancs.hu
  • 2017. július 28.

Belpol

Az új párt a katonákkal és a menekültekkel is szolidáris lenne.

A Kettős Mérce blogon kritizálta a menekülteknek és migránsoknak segítő civil szervezet, a Migszol a Momentum határkerítést támogató álláspontját. Hajnal Miklós, a Momentum szóvivője korábban úgy nyilatkozott: „A mi álláspontunk az, hogy kerítésre szükség van, viszont szolidárisnak kell lenni mind az ott dolgozó katonákkal, mind az ott lévő menekültekkel, akik hajlandók végigmenni a tényleges legális folyamaton, amelyen keresztül megszerezhetik a menekültjogot.”

A Migszol szerint az első probléma, hogy a magyar határon és a tranzitzónában zajló eseményeket nem lehet „tényleges legális folyamatnak” nevezni, mivel a magyar hatóságok számos szervezet és az Európai Emberi Jogok Bírósága szerint is megsérti a menedékkérők emberi jogait.

A kerítésről, nemzetbiztonságról és szolidaritásról: Nyílt levél a Momentumhoz

Július 19-én Hajnal Miklós, a Momentum szóvivője a Hír Tv Egyenesen című műsorában a tömeges migrációról és az emberek ezzel kapcsolatos félelmeiről tett nyilatkozatával került be a hírekbe: „Alapvetően tapasztalható az a migráció kapcsán, ha félelemről beszélünk, hogy a közbiztonság kapcsán sok…”

„Azt sem értjük, mit jelent, amikor a katonákkal való szolidaritásról beszélnek. A katonáknak fizetnek a munkájuk elvégzéséért, amelyet kétségtelenül nehéz körülmények között teljesítenek, de hogy lehet ezt összemérni a menedékkérők embertelen körülményeivel a tranzitzónákban?” – teszi fel a kérdést a Migszol.

Azt is megjegyzik: a kerítés normalizációja fokozza az idegentől, ismeretlentől való félelmet, a már Magyarországon lévő migránsokat és menekülteket pedig emlékezteti, hogy nem szívesen látott vendégek.

A nyílt levél írói persze hozzáteszik: más pártok – például az MSZP – sem mernek túllépni a menekültpolitika biztonságmániás és félelem szította megközelítésén. Bíznak benne, hogy a Momentum októberi pártprogramjának bemutatásáig felismeri, mit tesz a magyarokkal a kerítés.

Figyelmébe ajánljuk

Klasszissal jobban

  • - minek -

Az utóbbi évtizedek egyik legnagyszerűbb poptörténeti fejleménye volt a Saint Etienne 1990-es létrejötte, no meg három és fél évtizedes, nagyjából töretlen, egyenletesen magas színvonalú pályafutása – mindez azonban most lezárulni tűnik.

Közös térben, külön utakon

A gesztusfestészetet helyezi fókuszba a hajdani Corvin Áruház épületében működő Apollo Gallery legújabb kiállítása, amely három figyelemre méltó kortárs absztrakt művész világát hozza össze.

Anyu vigyázó tekintete

Kamasz lánynak lenni sosem könnyű, de talán még nehezebb egy Himalájában fekvő bentlakásos iskolában a 90-es években. Mira (Preeti Panigrahi) eminens tanuló: egyenszoknyája mindig megfelelő hosszúságú (szigo­rúan térd alá ér), jegyei példásak, gondolatait tanulmányai és sikeresnek ígérkező jövője töltik ki.

Éden délen

  • - turcsányi -

Egy évvel a The Highwaymen együttes megalakítása után, 1986-ban kijött egy tévéfilm – nyilván népszerűsítendő az úgynevezett outlaw country muzsika valaha élt négy legnépszerűbb alakjával összerántott truppot.

Hol nem volt

Tökéletesen passzol a két éve Szemle Plusz néven újragondolt Városmajori Színházi Szemle programjához a nagyváradiak Csárdáskirálynője. Már csak azért is, mert tavaly a Színházi Kritikusok Céhének tagjaitól ez a produkció kapta meg a legjobb szórakoztató előadásnak járó szakmai elismerést. Novák Eszter rendezése mégsem működött ezen a vihar utáni, esős nyárestén.

Ilyen tényleg nincs Európában

„És jelentem, hogy szeptember elsején be lehet menni a bankba és föl lehet venni a 3 százalékos otthonteremtési hitelt, családi állapottól, lakhelytől függetlenül, és a legfiatalabbak is tulajdonosok lesznek a saját otthonukban. Én nem tudom, hogy ez lelkesítő cél-e bárkinek, de azt biztosan mondhatom, hogy sehol Európában olyan nincs, hogy te barátom, eléred a 18 éves kort, és ha úgy döntesz, hogy saját otthonban akarsz lakni, akkor az lehetséges.”