Nem tudni, lesz-e szuperkórház, de Kocsis Máté felesége és a Megafon vezetője már onnan kap fizetést

  • narancs.hu
  • 2023. október 9.

Belpol

Évek óta. És nyilván az egészségügyi államtitkárnak sincs fogalma, megvalósul-e a terv.

Még 2017-ben harangozta be a kormány, hogy az M1-M7-es autópályák bevezető szakasza és a 7-es, balatoni főút közötti öt futballpályányi területen szuperkórházat építenek 1200 ággyal.

A terület azóta is üres – a 24.hu azt írja, hogy Takács Péter egészségügyi államtitkár a napokban elismerte, hogy semmi nem történt azóta a kórház építésének ügyében, azt se tudta megmondani, valaha elkészül-e a kórház.

Az államtitkár szerint, ha a gazdasági helyzet engedi, akkor vágnak majd bele az építkezésbe, valamint elmondta, hogy

van egy B-terv: ha nem jöhet össze a kórház, "akkor a mostani ellátórendszert optimalizáljuk úgy, hogy megfelelő ellátási színvonalat tudjon a lakosságnak biztosítani".

Az eredeti tervek szerint 2023-ra kellett volna elkészülnie, 2020-ban már 2026-ra ígérték a dél-budai szuperkórház felépítését.

A 24.hu azt írja, a rossz gazdasági körülmények viszont láthatóan nem érintik a kórházberuházás projektfelelősét, a 2018-ban alapított DBC Dél-budai Centrum Projekt Beruházó és Ingatlanfejlesztő Zrt-t. Bár igaz, Bedros J. Róbert elmondta, hogy tavaly még 30 embert alkalmaztak, ma már csak 8-at, de a Magyar Nemzetnek szeptemberben arról is beszélt, hogy az állami cég alapítása óta 8 milliárd forintot használtak fel, ebben benne vannak az eddig elkészült tervekért kifizetett összegek is.

A társaság igazgatóságának egyébként megalapítása óta tagja Kocsis Máté felesége, aki 2018 óta bruttó 550 ezer forint fizetést vesz fel havonta a cég által közzétett adatok alapján. Kocsisné Márkus Szilvia kinevezése óta bruttó 34 millió forintot keresett az el sem kezdett kórházépítést irányító társaságnál.

Szinten a megalapítása óta foglalkoztatja a DBC Dél-budai Centrum Projekt Beruházó és Ingatlanfejlesztő Zrt. a kormánypárti Megafon Központ vezetőjét és tulajdonosát. Kovács István Gergely előbb felügyelőbizottsági tagként, majd már elnökként kap fizetést. Tagi megbízatásáért bruttó 350 ezer forintot vett fel havonta, elnöki posztján pedig havonta bruttó 450 ezret kap. Kovács István Gergely, aki az Alapjogokért Központ stratégiai igazgatója is, 2018-as kinevezése óta bruttó 24 millió forintnál is több fizetést vett fel az egyelőre kétséges megvalósítású kórház projektcégétől.

FRISSÍTÉS

Cikkünk megjelenése után a Fidesz-frakció sajtóosztálya az alábbi közleménnyel reagált.

"Kocsis Máté frakcióvezető jogász végzettségű, ügyvédi szakvizsgával rendelkező felesége a magyar átlagbérnél kevesebbet keres havonta a DBC előkészítő cégében, ami nettó 326 ezer forintot jelent. Munkáját minden esetben hiánytalanul elvégezte. A DBC projekt megvalósulásáról nem Márkus Szilvia dönt, még csak nem is az igazgatóság, hanem a kormány."

Maradjanak velünk!


Mi a Magyar Narancsnál nem mondunk le az igazságról, nem mondunk le a tájékozódásról és a tájékoztatás jogáról. Nem mondunk le a szórakoztatásról és a szórakozásról sem. A szeretet helyét nem engedjük át a gyűlöletnek – a Narancs ezután is a jó emberek lapja lesz. Mi pedig még többet fogunk dolgozni azért, hogy ne vesszen el végleg a magyar igazság. S közben még szórakozzunk is egy kicsit.

Ön se mondjon le ezekről! Ne mondjon le a Magyar Narancsról!

Vásárolja, olvassa, terjessze, támogassa a lapot!

Figyelmébe ajánljuk