Magyar Narancs: "A politikája nem a párbeszéd és az építkezés politikája, hanem az ellentmondást nem tűrő kinyilatkoztatásoké: vagy lenyomjuk a követeléseinket az MSZP torkán, vagy jöjjön Orbán Viktor kétharmados győzelme." "Beszéljünk inkább a szakértői kormányról, amit ugyan politikailag irreálisnak tartok, de elvileg elképzelhető lehet." Az SZDSZ két vezetőjét idéztem, meg tudja mondani, melyiket ki mondta?
Törő Csaba: Az elsőt talán Kóka János. Vagy mindkettőt ő mondta? Illetve ha jól értem, az első bírálat, és akkor mégiscsak Fodor Gábor mondta valamikor tavasszal, a koalícióból való kilépés és az elnökválasztás tájékán. De értem, hova akar kilyukadni: ezek alapján a másodikat biztos, hogy János mondta. Igen, az elmúlt időszakban sokat változtak, cserélődtek a szerepek.
MN: Eltalálta. Az első Fodor küldöttgyűlésen elhangzott kortesbeszédéből, a második Kóka nekünk adott interjújából való ("A folytatásra készülök", Magyar Narancs, 2008. május 29.). Havonta váltakoznak a szerepek, legutóbb Kóka Jánosról lehetett hallani, hogy a költségvetési sarokszámok megszavazása ellen volt. Mire jó ez a kakaskodás?
TCS: Ez nem kakaskodás, egészséges versengés, ami a demokratikus politika motorja. Mérő László írja le a versengő együttműködés példájaként, mi történik, ha egy utcában a meglévő kávézó mellett új nyílik: a konkurálás új vendégeket visz mindkét helyre, izgalmassá, jobbá teszi, inspirálja mindkét kávézót. Kóka és Fodor esetében ugyanerről van szó: mindketten bizonyítani szeretnék, hogy alkalmasak a pozíciójukra. Jánosnak volt erre lehetősége, de miután elvesztette az elnöki pozíciót, le kell vonnia a következtetéseket. Megjegyzem, Fodor megválasztása után Kóka azt mondta: nem lehet kétfejű a párt, beáll a megválasztott elnök mögé.
MN: Kóka júniusban nem megbukott, hanem pár szavazattal veszített, akárcsak tavaly Fodor. Megfontolt politikusok ilyenkor ki szoktak egyezni.
TCS: A kiegyezésre való törekvés mindkettejükre jellemző. Fodor Gábor küldöttgyűlési beszédének az a része kapta a legnagyobb tapsot, amikor azt mondta: az elnökválasztásra fodoristák és kókisták jöttek, de SZDSZ-eseknek kell hazamenniük. De korántsem mindegy, mi az a tartalom, mi az a stratégia, amiben közös nevezőre tudnak jutni. Szép példája ennek, hogy a gazdasági válság kapcsán mind az elnök, mind a frakcióvezető a Liberális Gazdasági Kabinet stratégiáját követte. Közösen küzdöttünk a plafontörvényért, a kiadások csökkentéséért, a stabilizációs és adóreformalapért, a Költségvetési Tanácsért.
MN: Ez történt a nyáron is, amikor az új elnök hirtelen a riválisa által vitt harcos ellenzékiség élére állt.
TCS: Fodor nem a koalíció fenntartása mellett foglalt állást, hiszen elfogadhatatlan volt, amit a miniszterelnök Horváth Ágnessel művelt, ráadásul a reformok negligálásával magát is hiteltelenítette. Gábor csak annyit mondott, hogy nem ugorhatunk a sötétbe, számolni kell a következményekkel. Amikor pedig elnökké választották, már adott volt a helyzet, fel kellett építeni egy következetes ellenzéki politikát. Tegyük hozzá, ezt a stratégiát az ügyvivő testület is támogatta.
MN: Ami végül rosszul sült el. Ahogy Gusztos Péter ügyvivő fogalmazott: a vezetés túlment azon a ponton, amiben még egyetértés volt a párton belül. Lehetett volna ezt másképp csinálni?
TCS: Igen, ha nagyobb lett volna az összetartás a párton belül. A koncepciót gyengítette, hogy sokan a nyilvánosságon keresztül üzengettek, bíráltak, leveleket írogattak. Gábornak és a pártvezetésnek azzal kellett szembenéznie, hogy az SZDSZ nem egységes, márpedig egy vezetőnek az a dolga, hogy a politikája mögé egységet vagy legalábbis többséget teremtsen. Ilyenkor egy jó vezető belátja - még ha igaza is volt -, hogy integrálnia kell az álláspontokat, ezért keresi a kompromisszum lehetőségét. Közben határozott törekvésünk volt az SZDSZ szavazóbázisának szélesítése, frissítése is, ami újabb feszültségeket hozott a felszínre.
MN: Mit mutattak az ősszel végzett felmérések? Milyen új szavazócsoportokat céloztak meg?
TCS: A felmérések igazolták, hogy az irány jó, az őszt és a telet is a parlamenti küszöb felett kezdtük, ami visszaigazolja az erőfeszítéseinket. Tudható, hogy az SZDSZ-nek van egy nagyon stabil bázisa, amely jóban-rosszban kitart a párt mellett, továbbá vannak balról érkező támogatói. Ám középen is van keresnivalónk: a kétpólusú politikával elégedetlen szavazók körében lehetne még voksokat gyűjteni.
MN: 'k már inkább az MDF-re, esetleg a Fideszre szavaznak.
TCS: Úgy gondolom, újra meg kellene szólítani az SZDSZ által közel egy évtizede elvesztett szavazókat - nem biztos, hogy ők ma fórumosok. Ehhez viszont felelős ellenzéki pártként kell tevékenykednünk. Ha az SZDSZ következetes, akkor nem mondhat igent a Megegyezésre, a kormány sok sebből vérző cselekvési programjára - amire a nyár eleje óta vártunk, és amire azt mondtuk, hogy igazodási pont lesz. Egyébként amikor Fodor elkezdte a nyitás politikáját, tárgyalt az ellenzéki pártokkal, nemet mondott a Megegyezésre, elindult felfelé az SZDSZ. Háromezres mintavétellel dolgoztunk, az emelkedés igazolt, túl van a statisztikai hibahatáron. Meg kell mondanom, nem számítottunk ilyen nagy ellenállásra a szociálliberális oldalról. Lehet, hogy be kellett volna vállalnunk a szavazótábor egy részének elvesztését, hogy új, nagyobb bázist tudjunk kiépíteni. Az emberek belefáradtak a kétpólusú politikába, közben pedig felnőtt egy teljesen új generáció, amelyik nem is nagyon érti azt a nyelvezetet, amit a politikusaink használnak. Személy szerint úgy vélem, teljes megújulásra lenne szükség, amihez a hitelességüket még el nem veszített politikusok kellenek.
MN: A megújhodást, a felelős ellenzékiséget azzal kellett volna kezdeni, hogy az elnök kitessékeli a párt középkádereit az állami cégek felügyelőbizottságaiból, a fejlesztési tanácsokból.
TCS: Ebben egyetértünk. De sajnos a kilépéskor pont ezek a dolgok nem voltak megfelelően végiggondolva, aztán meg jött a választás, az új elnök pedig megörökölt egy nehezen kezelhető helyzetet.
MN: Mennyire következetes az a politikus, aki előbb a hiteltelennek tekintett miniszterelnök távozását követeli, majd mégis tárgyal vele a költségvetés megszavazásának feltételeiről?
TCS: Lehet bármit gondolni a kormány hitelességéről, most létfontosságú, hogy az országnak legyen egy stabil költségvetése. Felelőtlen lett volna hagyni, hogy a kisebbségi kabinet képviselőnként halássza össze a többséget. Abba pedig még belegondolni is rossz, hogy mi lett volna, ha ez nem sikerül neki. Ennek nagyon rossz üzenete lenne az EU, a Nemzetközi Valutaalap vagy piaci szereplők felé, a jelenlegi gazdasági helyzetben nagyon rosszat tenne egy előre hozott választás.
MN: A Hírszerző szerint állítólag megállapodtak Gyurcsánnyal.
TCs: Lehet, hogy a szocik fejében felmerült, hogy így kellene biztosítani a parlamenti többséget, de az SZDSZ nem mehetett bele egy ilyen alkuba, és a képviselői nem lekenyerezhetők. Alkuk voltak, méghozzá parlamenti keretek között, ezek eredménye nyilvános: a már említett plafontörvény, az adóreformalap, a hiánycsökkentés. Persze a zárószavazásig tovább kell küzdenünk, hogy további eredményeket érjünk el, de nem ettől tettük függővé a költségvetés megszavazását. Fontos volt már most jelezni, hogy mi nem zsaroljuk a kormányt, hanem az ország helyzetére való tekintettel készek vagyunk igennel szavazni.
MN: Az átlagember ebből csak annyit lát, hogy némi őszi násztánc után az SZDSZ mégis támogatja a kisebbségi kabinetet. A plafontörvényről pedig azt sem tudja, hogy mi fán terem.
TCS: Azt igenis értékelik az emberek, hogy sikerült stabilizálni a helyzetet, és nem ment 300 fölé az euró/forint árfolyam. Költségvetés nélkül ugyanis megint instabillá válna az ország. Közel ötszázezer családnak van devizahitele, ami közvetetten milliókat érinthet.
MN: Miként a fizetések januári csökkenése is, amihez a költségvetési törvény megszavazása révén nevét adta az SZDSZ. Egyébként úgy gondoljuk, hogy helyes döntés volt megszavazni a sarokszámokat, csak szeretnénk rávilágítani arra, hogy az augusztusi rácalmási döntés óta egy felesleges vargabetűt írt le az SZDSZ.
TCS: A pénzügyi világválság sok mindent felülírt. Az elsődleges feladat a stabilitás megteremtése volt, most jöhet a válságkezelés. Az SZDSZ nem mondott le arról, hogy a gazdaságot dinamizálni kell, akár a közterhek csökkentése, a társadalmi alrendszerek reformja révén - hogy kikerüljünk végre a szégyenpadból. Van is egy sor javaslatunk, ám a megvalósítás innentől kezdve a kisebbségi kormány feladata. De tegyük rögtön hozzá, a szabad demokraták hat évig kormányon voltak, van felelősségünk abban, hogy ide jutottunk. Éppen ezért most segítenünk kellett - a felmérések azt mutatják, hogy ezt is várták el a párttól a választói.
MN: Mostantól az MSZP egyedül is elevickél a választásokig. Hogyan mennek tovább a liberálisok?
TCS: Elnöki tanácsadóként persze vannak elképzeléseim, ötleteim, de a párt vezetősége, testületei döntik majd el, milyen irányba mennek tovább. Az SZDSZ kaphat egy lehetőséget: miután lezárta a kormányzati időszakot, az ellenzéki helykeresés periódusát, felépíthet egy új politikát. A magyar politika mostohán bánik a környezetvédelem kérdésével, mi voltunk az elsők, akik felismertük a téma jelentőségét. A zöldpolitika nem ágazati kérdés, nem egy a szakpolitikák közül, hanem olyan sarokpont, amiből kiindulva újragondolható a viszonyunk minden más kérdéshez, legyen szó akár energiapolitikáról, közlekedésről, vagy - hogy egy merészet mondjak - a gazdasági válságról. A válság ugyanis egyedülálló lehetőség arra, hogy a fenntartható fejlődés ügyét napirendre vegye a politika. Ezen túl vannak soha el nem évülő témáink, a szabadság és szolidaritás pártjaként az SZDSZ-nek nap mint nap van oka megszólalni: legyen szó akár rendőri visszaélésekről, akár a védtelenek elleni egyre gyakoribb bűncselekményekről, akár a magyarországi mélyszegénységről.
MN: Ami a szervezettséget illeti: több megyében a párt egy-egy irodára zsugorodott, nincs érdemi munka helyben.
TCS: A szervezeti leépülés évtizedes folyamat, ami ellen most fel kell vennünk a harcot. A büdzsé megszavazása után lezárul egy korszak. Veszünk egy nagy levegőt, és újra kezdjük az építkezést. Ám úgy gondolom, az már félsiker, ha a párt egy jól kommunikálható, világos agendát visz.
MN: Gulyás József felszólalásaitól eltekintve a liberálisok alig foglalkoztak a Kenedi-bizottság jelentésével.
TCS: Elfogadom a bírálatot, de hozzátehetném, hogy számtalan szereplés marad visszhang nélkül: parlamenti felszólalások, sajtótájékoztatók, közlemények, tévés és rádiós megjelenések. Az SZDSZ az egyetlen párt, amelyik komolyan veszi és a messzemenőkig támogatja a Kenedi-bizottság javaslatait. Nem ment el még ez a hajó, sok tennivalónk van.
MN: A pártfinanszírozás átalakításában sem hallatják a hangjukat.
TCS: Az SZDSZ számtalan alkalommal jelezte, hogy a parlamentben porosodó törvénytervezetet - amely több pénzt adna a pártoknak, de transzparens viszonyokat teremtene - kész megszavazni. Egyébként úgy gondolom, abból a pénzből, ami most a liberálisok rendelkezésére áll, nagyjából a jelenlegi szervezettségi szintet lehet fenntartani. Összehasonlítva egy hasonló létszámú, szervezettségű vállalattal nem túl nagy összeg az évi háromszázmillió: a dologi kiadások elvisznek ennyit.
MN: E javaslat kudarca is azt bizonyítja, hogy a nagy horderejű ügyekben az SZDSZ nem tudja megnyerni a Fideszt. Nem jön be az az elképzelés, hogy a liberálisok lesznek a mérleg nyelve.
TCS: Előbb-utóbb a Fidesz is felismeri, hogy érdekében áll tiszta vizet önteni a pohárba. Éppen ezért ebbe az ügybe tényleg bele kell állniuk a szabad demokratáknak. Bár tény, hogy a felvetett kérdésekben nem találták a közös nevezőt, önmagában már az is eredmény, hogy a Fidesz és az SZDSZ elnöke leült tárgyalni - tizennégy év óta nem volt erre példa. Mert a politikai kultúrának nem tesz jót, ha mindkét oldalon úgy gondolják, a másiknak börtönben a helye.
"Kapitalista maradtam"
Magyar Narancs: Nem bánta meg, hogy a gazdasági karrierjét elhagyta a politikáért cserébe?
Törő Csaba: Úgy vélem, hogy azoknak az embereknek, akik bizonyos vagyonra, gazdasági befolyásra tettek szert, felelősséget kell viselniük az ország ügyei iránt. Liberális ember lévén magától értetődő volt, hogy az SZDSZ-t, azon belül pedig a számomra szimpatikusabb Fodor Gábor-féle vonalat választom. Bár a családom csak néhány évet engedélyezett, azt kell mondanom, hogy élvezem ezt a munkát, ráadásul tényleg úgy látom, hogy az SZDSZ-nek van jövője. De semmiképp nem akarok politikus lenni, egyszer vissza fogok menni az üzleti életbe. Kapitalista maradtam, aki jól látja, hogy a következő években komoly kapitalizációs lehetőségek lesznek a piacon.
MN: Anyagilag is támogatja a pártot?
TCS: Az elnökválasztási kampány idején támogattam a Fodor-vonalat.
MN: Mennyivel?
TCS: Teljesen transzparens módon jártam el, az APEH mindent lát. De nem szeretném ezt a nagyobb nyilvánosság elé tárni. Annyit elárulhatok, hogy nem nagy összegről van szó, a kampányban jól teljesítő csapatunk nagy része önkéntes volt.
MN: Megtartotta a cégeiben viselt pozícióit?
TCS: Jelen pillanatban "nyugdíjas" vagyok, operatív cégem nincs. A korábban általam irányított Euroweb International (EI) egy hatvanmillió dolláros sikeres, regionális nagyvállalat volt, amely Csehországban, Szlovákiában és Romániában is terjeszkedett - most sincsenek megélhetési gondjaim.
MN: Ha a Transparency International felméréseit nézzük, adódik a kérdés: lehet a térségben korrupciómentesen vállalkozni?
TCS: Lehet. Az EI-nek főleg egyéni vagy vállalati ügyfelei voltak, az Elender felvásárlásáig nem voltak állami megrendeléseink.
MN: 2004 végén azt nyilatkozta, hogy a hatmilliárd forintos árbevételüknek 10-15 százalékát teszik ki az állami pénzek. Ugyanakkor az EI is pályázott a Sulinetre, más kérdés, hogy végül az Elender nyert - amit önök később felvásároltak.
TCS: Önmagában azzal nincs baj, ha egy milliárdos tenderen indul egy vállalat. Fontosabb, hogy az EI nem az állami megrendelésekből gazdagodott meg. Az említett 10-15 százalék pedig az Elender-féle Sulinet volt.
MN: Mi vonzotta az Elenderben?
TCS: Általában vonzott a piaci konszolidáció, volt olyan év, amikor tizenhárom vállalatot vettem öt országban. Láttam a lehetséges szinergiákat, a cégek egyesítésében rejlő piaci lehetőségeket. Ugyanezt csináltam a PanTel élén is.
MN: Bánta, amikor a fúzió után a politika elhalászta az Euroweb orra elől Kóka Jánost?
TCS. A fúzió során már jól látszott, hogy János - sikeres üzleti eredményei után -, már valami másra vágyik, máshol akar újabb kihívásokat találni. Így számomra nem volt meglepő, hogy üzleti karrierjét politikaira cserélte. Az elválásunk korrekt módon történt, ma pedig kifejezetten jó a viszonyunk.
