A Pest megyei közgyűlés negyedének támogatása elegendő ahhoz, hogy megyei népszavazást kezdeményezzenek olyan kérdésben, ami a képviselő-testület hatáskörébe tartozik. A 46 fős testületben 12 kezdeményezőre volt szükség, a Momentum 10 képviselőjéből 6, és a DK 7 képviselője nyújtotta be a kérdést a megyei önkormányzat jegyzőjéhez. Tekintettel arra, hogy a gödi különleges gazdasági övezet – ahol a Samsung gyára elhelyezkedik – Pest megyéhez tartozik, így a megyei közgyűlési képviselők kezdeményezhettek ehhez kapcsolódó népszavazást.
Buzinkay György, a DK megyei önkormányzati képviselője a Narancs.hu megkeresésére elmondta, mindenképpen gátat akarnak szabni a Samsung-gyár további bővítésének Gödön. A harmadik csarnok felhúzásával további egészségügyi és környezetvédelmi veszélyt idézne elő a bizonyítottan szennyező üzem a környéken lakók számára. Ráadásul a Samsung nem állna le, tudomásuk szerint naperőműparkot és parkolóterületet is kialakítana újabb, földművelésből kivont területeken, amiben a gödi önkormányzat vezetése partnernek tűnik – tette hozzá. Azért választották a képviselői kezdeményezést, mert a másik út elég bizonytalannak tűnik, hogy a széttagolt megyében összegyűjtsenek 100 ezernél több támogató aláírást 30 napon belül. Így viszont azonnal elbírálás alá kell venni helyi népszavazási kezdeményezésüket. Amennyiben a megyei választási bizottság befogadja a kérdést, már nem kell ajánlásokat gyűjteni, így jó eséllyel tarthatnak Pest megyében a népszavazás. Mivel a kérdés benyújtásakor aktuális jogi helyzet számít, így ha elvenné a megyétől az ázsiai gyárat a kormány, a népszavazást akkor is meg kell tartani.
A megyei jegyzőnek 30 napja van a kérdést elbírálni, határozata ellen jogorvoslattal lehet élni. Ha átmegy a kérdés a kontrollon, még a megyei közgyűlésnek is el kell fogadnia egyszerű többséggel. Ehhez nem lesz elég a DK-Momentum összefogása, a Mi Hazánk 8 fős csoportját is meg kellene nyerni. Volt már erre példa a közelmúltban, amikor a DK-Momentum-Mi Hazánk összefogással emelték meg 1-ről 2 százalékra az iparűzési adó mértékét a megyében, letörve a 21 fős Fidesz frakció ellenszavazatait. Ezzel Gödnek tehetnék a legjobbat, ha visszakapja az idén 6.5 milliárd forintos adóbevételt, ami jövőre ennek köszönhetően 10 milliárd forint felé emelkedhet.