Nem lesznek sorok és az informatikai rendszer is működni fog – ígéri a Nemzeti Választási Iroda elnöke
Úgy tudni, már húszezer ellenzéki szavazatszámláló jelentkezett.
Úgy tudni, már húszezer ellenzéki szavazatszámláló jelentkezett.
A szolidaritás jeleként csatlakoznának a pedagógusok sztrájkjához.
Béremelést, új nemzeti könyvtárat, függetlenséget és szakmaiságot ígér többek között a kultúra területén az ellenzék.
Számos egyéb bevétel kiesése is sújtja a városokat.
Mert a támogatási pénzt, több mint 60 millió forintot működésre fordította.
Tudatosan hozakodik rendszeresen elő nem bizonyított mendemondákkal a miniszterelnök-jelölt.
A zöld ügyeket szívén viselő államfő autózás helyett inkább repült.
Hét napra rövidül a karanténidőszak, de öt nap után negatív teszttel lehet „szabadulni”, a negyedik oltást pedig bárki felveheti – jelentette be Gulyás Gergely a kormányinfón.
Akik a Kádár-rendszerben megtagadták a katonai szolgálatot, ma is csak perrel tudják elérni, hogy a börtönben munkával töltött éveiket beszámítsák a nyugdíjalapjukba. A lelkiismereti döntésük miatt elítélt emberek – zömmel Jehova tanúi – háromkötetes kollektív önéletírást adtak ki a velük történtekről.