Felfüggesztett börtönbüntetést kapott a szakolyi polgármester költségvetési csalás miatt

  • narancs.hu
  • 2022. január 13.

Belpol

Mert a támogatási pénzt, több mint 60 millió forintot működésre fordította.

Költségvetési csalás miatt egy év hat hónap, két évre felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte csütörtökön a Nyíregyházi Törvényszék Szűcs Gabriellát, a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Szakoly korábbi független polgármesterét.

A törvényszék közleményében azt írta, a bíróság határozatában a volt településvezetőt – akinek a nevét monogrammal jelölték – két évre eltiltotta a polgármesteri, polgármesteri referensi és a civil szervezetek vezető tisztségviselője foglalkozás gyakorlásától is.

Az ügy másodrendű vádlottját, a falu korábbi alpolgármesterét 280 ezer forint pénzbüntetésben, két korábbi önkormányzati képviselőt – a büntetőügy harmad- és negyedrendű vádlottját – , valamint az ötödrendű, az önkormányzatnál korábban jegyzőként dolgozó vádlottat megrovásban részesítették.

Az ismertetett első tényállás szerint a község önkormányzata a képviselő-testület hozzájárulásával 2009-ben több mint 11,6 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyert el a helyi óvoda bővítésére, a pályázatban megjelölt bővítés azonban 2010. június 30-ig nem valósult meg.

A bíróság álláspontja szerint a szerződést aláíró volt alpolgármester és az azt ellenjegyző jegyző nem tett semmit az óvoda bővítéséért, ehelyett a támogatási összeget az önkormányzat működési költségeire fordították. Emellett a támogatást úgy tüntették fel az önkormányzat 2010-es, az államkincstárhoz is benyújtott beszámolójában, mintha azt ténylegesen a beruházásra fordították volna. Pedig ezt az összeget, mivel a beruházás elmaradt, vissza kellett volna fizetni – közölte a törvényszék sajtószóvivője, Resán Dalma, megjegyezve, a beszámoló ilyen tartalmú elkészítésére az elsőrendű vádlott adott utasítást.

A második tényállás alapján 2016-ban a Magyar Államkincstár felfüggesztette Szakoly állami normatív finanszírozását, így az önkormányzat nem tudta kifizetni dolgozóinak bérét. Emiatt az elsőrendű vádlott polgármesterként azt javasolta a képviselő-testületnek, hogy az önkormányzati dolgozók bérét a közfoglalkoztatás kiadásainak fedezetére szolgáló, kormányhivatali forrásból származó pénzből fizessék ki.

A 2016. május 5-én megtartott testületi ülésen a másod-, a harmad- és a negyedrendű vádlottak képviselőként a határozatot annak ellenére megszavazta, hogy tisztában volt annak szabálytalanságával. A testület egy későbbi ülésén is a korábbival megegyező tartalmú döntést hozott. A határozatok alapján a volt polgármester intézkedett, hogy az elkülönített alszámlán kezelt támogatási összegből 20 millió forintot az önkormányzat saját dolgozói bérének kifizetésére fordítsanak.

A harmadik tényállás szerint a helyi sportegyesület elnökeként is tevékenykedő volt polgármester a sportegyesületnek járó, a sportpálya felújítására és utánpótlás-nevelésre kapott több mint 31 millió forint tao-támogatást az önkormányzatnak utaltatta át, így azt céljától eltérően használta fel, amivel a költségvetésnek vagyoni hátrányt okozott.

Az ítélet a harmad-, negyed- és ötödrendű vádlottak esetében jogerőre emelkedett, az első- és másodrendű vádlottak nyilatkozataikat az ítélet kézhezvételét követően tehetik meg, védőik három nap gondolkodási időt tartottak fenn. Az ügyészség tudomásul vette az ítéletet.

(MTI)

Kedves Olvasónk!

Elindult hírlevelünk, ha szeretné, hogy önnek is elküldjük heti ajánlónkat, kattintson ide a feliratkozásért.

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők. De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Figyelmébe ajánljuk

Klasszissal jobban

  • - minek -

Az utóbbi évtizedek egyik legnagyszerűbb poptörténeti fejleménye volt a Saint Etienne 1990-es létrejötte, no meg három és fél évtizedes, nagyjából töretlen, egyenletesen magas színvonalú pályafutása – mindez azonban most lezárulni tűnik.

Közös térben, külön utakon

A gesztusfestészetet helyezi fókuszba a hajdani Corvin Áruház épületében működő Apollo Gallery legújabb kiállítása, amely három figyelemre méltó kortárs absztrakt művész világát hozza össze.

Anyu vigyázó tekintete

Kamasz lánynak lenni sosem könnyű, de talán még nehezebb egy Himalájában fekvő bentlakásos iskolában a 90-es években. Mira (Preeti Panigrahi) eminens tanuló: egyenszoknyája mindig megfelelő hosszúságú (szigo­rúan térd alá ér), jegyei példásak, gondolatait tanulmányai és sikeresnek ígérkező jövője töltik ki.

Éden délen

  • - turcsányi -

Egy évvel a The Highwaymen együttes megalakítása után, 1986-ban kijött egy tévéfilm – nyilván népszerűsítendő az úgynevezett outlaw country muzsika valaha élt négy legnépszerűbb alakjával összerántott truppot.

Hol nem volt

Tökéletesen passzol a két éve Szemle Plusz néven újragondolt Városmajori Színházi Szemle programjához a nagyváradiak Csárdáskirálynője. Már csak azért is, mert tavaly a Színházi Kritikusok Céhének tagjaitól ez a produkció kapta meg a legjobb szórakoztató előadásnak járó szakmai elismerést. Novák Eszter rendezése mégsem működött ezen a vihar utáni, esős nyárestén.

A mókamester

„Mindenki nyugodjon le. Újra jó a víz Fehérváron” – közölte Takács Péter a Facebookon, egy szurikátát ábrázoló mémmel illusztrálva. Ez nagyjából azt jelenti, hogy eleve valami piti ügyről, műbalhéról volt szó.

A lélekkufárok

„Felkérjük Kuminetz Gézát (rektor atya – a szerk.), hogy tartsa fenn a dékán fegyelmi döntését, és szükség esetén követelje meg azon oktatók önkéntes távozását, akik tartósan aláássák az intézmény keresztény identitását” – áll a CitizenGO nevezetű „ultrakonzervatív” (lefordítva: bigott) lobbiszervezet hazai lerakatának augusztus 28-án kelt, Megvédjük a keresztény oktatás szabadságát a Pázmányon! című petíciójában.

Ilyen tényleg nincs Európában

„És jelentem, hogy szeptember elsején be lehet menni a bankba és föl lehet venni a 3 százalékos otthonteremtési hitelt, családi állapottól, lakhelytől függetlenül, és a legfiatalabbak is tulajdonosok lesznek a saját otthonukban. Én nem tudom, hogy ez lelkesítő cél-e bárkinek, de azt biztosan mondhatom, hogy sehol Európában olyan nincs, hogy te barátom, eléred a 18 éves kort, és ha úgy döntesz, hogy saját otthonban akarsz lakni, akkor az lehetséges.”