„Kérem, nevezze meg, ki az ellenségem. Elmegyek és kibékülök vele” – mondta Buris Antal, a nyékládházi kavicsbánya-vállalat gyengeáramú villanyszerelője 1981-ben a bíróság előtt a katonai ügyésznek. Az akkor 22 éves férfi a miskolci sportcsarnokba behívott négyezer sorköteles közül egyedüliként nem akarta vállalni a katonai szolgálatot.
Ez a mondat nem a saját ötlete volt, tanulta. Készült a rá váró eljárásra: előzetes letartóztatás, katonai bíróság, 2–3 év börtön. Erre számíthattak, akik lelkiismereti okból tagadták meg a bevonulást. Antal akkor még nem volt megkeresztelve. „Tizenéves suhancként volt olyan vakmerő elképzelésem is, hogy el kell menni Vietnamba, harcolni az imperialisták ellen, de ez hamar elmúlt. Megismerkedtem egy tanúval, a családjuk meghívott 1980-ban az NSZK-ba. Több mint egy hónapig voltam ott, és amit tapasztaltam, a nyugati világra jellemző jólét, és az, ahogy abban éltek a tanúk, hatott a gondolkodásomra. Amikor ’81 őszén megkaptam a behívóparancsot, és döntöttem, erős mankóra támaszkodhattam, mert a tanúk közül mindenkinek volt már hasonló esete, nem én voltam az első, sem az utolsó, aki használta ezt az érvet. A negyvenes–ötvenes évek óta előfordult ilyen. Említettem azt is, Jézus megmondja, szeressétek ellenségeiteket, ez pedig egyértelmű utasítás az emberi kapcsolatok kezelésére, és még ha sokszor reménytelen vállalkozás is, mindig megér legalább egy próbát. Az ügyész úgy reagált, ahogyan az várható volt. Arról beszélt, hogy ez nem így működik, nem érthetem meg, milyen érdekek állnak a mögött, hogy a férfiaknak teljesíteniük kell a hadkötelezettségüket.”
Buris Antalt 3 év letöltendő börtönre ítélték. Baracskára vitték, ahol 1945 után létesült börtön, 1953-tól működött rabokat foglalkoztató gazdaság. Oda kerültek a sorköteles Jehova tanúi, és hasonló okból raboskodtak ott nazarénusok, adventisták, a Bulányi György vezette katolikus Bokor bázisközösség tagjai. Antal a börtönben ismerte meg későbbi feleségét, Tündét, aki látogatóba jött, először nem hozzá. Az asszony családjában férfiak és nők öt generációja összesen 80 év börtönbüntetést kapott hasonló döntése és hitbéli meggyőződése miatt. A közeli rokonságban akadt, akit pici gyerekként a nagyszülei neveltek, mert apját a Horthy-rendszerben prédikálásért kétszer is bebörtönözték, és anyját is. A fiúról, ahogy fiatal felnőtté vált, 1100 oldal jelentést írtak a ráállított ügynökök. Ő is börtönbe került szolgálatmegtagadás miatt.
Ami a császárnak jár
Antalt, az FB7727-es számú elítéltet tehát az állam büntetésül kiszakította a közösségéből, de olyanok közé zárta, akikkel megint összetarthatott. „Senki sem örült a börtönnek. De azt gondoltuk, nem az számít, milyen helyzetbe kerültünk, hanem az, mit kezdünk az életünkkel. Komolyan vettük a törvény iránti engedelmesség parancsát. Jézus azt mondja, add meg a császárnak, ami a császáré, Istennek, ami az Istené. A császárnak – az államnak – szót kell fogadni: segíti az életemet, kórházakat tart fönn, utakat épít, adót kell neki fizetni, dolgozni kell neki, sok mindent kapunk tőle. Lojálisak vagyunk hozzá, és ez őt is erősíti. Az életet, a lelkiismeretet és az ép gondolkodást azonban Istentől kapjuk, neki tartozunk vele elszámolni. Az állam nem tud túl sok olyat kérni, ami a lelkiismeretünk, a legfontosabb erkölcsi értékek ellen szól, szinte csak azt, hogy fogjunk fegyvert, és az életünk árán védjük a hazánkat, öljünk érte, ha kell. Erre azt mondjuk, tisztelettel, hogy ilyet nem kérhet, ez túllépi a hatáskörét. Olvastam utóbb Csapody Tamás kutatásairól, láthattam, hogy amikor én börtönbe mentem, a hadkötelesek 20 százaléka kerülte el más módon – akár hamis orvosi igazolással – a bevonulást. Nemcsak lelkiismereti, hanem egyszerű gazdasági szempontok is szólnak a háború, mint emberi viselkedésforma ellen. A közgazdász Keynes leírja, milyen kárt okoz minden országnak a fegyverkezés, az, hogy adott esetben a fiatalok meghalnak, hogy amit fölépített a társadalom, azt lerombolják, és ehhez képest abszurd erkölcsi kötelességként előírni embereknek, hogy részt vegyenek egy háborúban – hogy aztán például a nürnbergi törvényszék előtt arra hivatkozzanak, parancsra hajtották végre a szörnyűségeket.”
Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!
