Nincs ötmilliárd forint a hajléktalanok étkeztetésére

  • narancs hu
  • 2023. április 8.

Belpol

Szünetel, és csak átmeneti jelleggel tér vissza az egy tál étel program, amely éveken át lehetővé tette, hogy több ezer hajléktalan főtt ételhez jusson.

Április elseje óta szünetel az országos hajléktalan-étkeztetési program. Naponta négyezer adag meleg étel tűnt el a rendszerből, miközben az utcán, átmeneti szállókon és otthonokban élők számára az esetek zömében ez jelenti az egyetlen esélyt a napi étkezésre, írja a Népszava. A hajléktalanok étkeztetését biztosító egy tál meleg étel program 2017-ben indult el négymilliárd forint uniós támogatásból. Az összeg a ciklus végére az átcsoportosítások révén ötmilliárdra hízott. A napi négyezer adag étel évi egymillió adagot, több ezer tonna élelmiszert jelentett, több tízezer embernek nyújtva segítséget.

A programozási időszak 2020-ban lejárt, de különféle maradványpénzek felhasználásával egészen idén áprilisig fent tudták tartani a civil szervezetek az ellátást – a Menhely Alapítvány és a Hajléktalanokért Közalapítvány. Valamennyi pénzt sikerült összeszedni, így 80-100 napra megoldódott az ellátás. Ám ez is csak valamikor májustól indulhat el, mert közbeszerzési eljárást kell lefolytatni. És hogy utána mi lesz, azt nem lehet tudni. Optimális esetben akár a következő programozási időszakban is biztosított lesz a programhoz a forrás, ez esetben a mostani, 2021-2027 közötti uniós pénzügyi ciklusban, illetve annak lezárultálig , 2029-ig folytatódhat a program.

A közalapítvány munkatársai és tudomása szerint a Belügyminisztérium és az uniós források felhasználását felügyelő hazai irányító hatóság is intenzíven dolgozik azért, hogy az egy tál meleg étel program elérhető legyen a következő években is, mivel ez szervesen beépült a hazai hajléktalanellátó rendszerbe. Ám arra a kérdésre egyelőre nincs válasz, hogy milyen összegű uniós keret áll majd rendelkezésre. Még kérdéses az új ciklus új programjának kezdete is, hiszen először a közalapítványnak meg kell nyerni a projekt lebonyolítására kiírt pályázatot, majd nekik is ki kell írni és lezárni a vállalkozói tendert. Talán a tél kezdetére a végére érnek.

Az nem derült ki, hogy miért nem állami, költségvetési feladat a hajléktalanok étkeztetése, és egy ötmilliárd forint értékű program fennmaradása miért az uniós támogatások folyósításának függvénye.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Mi az üzenete a Hadházy Ákos és Perintfalvi Rita elleni támadásoknak?

Bő húsz éve elvetett mag szökkent szárba azzal, hogy egy önjelölt magyar cowboy egyszer csak úgy döntsön: erővel kell megvédenie gazdáját a betolakodótól – ha jóindulatúan szemléljük a Hadházy Ákossal történteket. Ennél valószínűleg egyszerűbb a Perintfalvi Ritával szembeni elképesztően alpári hadjárat: nem könnyű érveket hozni amellett, hogy ez valaminő egyéni ötlet szüleménye.

Mi nem akartuk!

A szerző első regénye a II. világháború front­élményeinek és háborús, illetve ostromnaplóinak inverzét mutatja meg: a hátországról, egészen konkrétan egy Németváros nevű, a Körös folyó közelében fekvő kisváros háború alatti életéről beszél.

Mit csinálsz? Vendéglátózom

Kívülről sok szakma tűnik romantikusnak. Vagy legalábbis jó megoldásnak. Egy érzékeny fotográfus meg tudja mutatni egy-egy szakma árnyékos oldalát, és ezen belül azt is, milyen azt nőként megélni. Agostini, az érzékeny, pontos és mély empátiával alkotó fiatal fotóművész az édesanyjáról készített sorozatot, aki a családi éttermükben dolgozik évtizedek óta.