NNK: Magyarországon nem detektálták az omikron variánst

  • narancs.hu
  • 2021. november 28.

Belpol

Az eddigi tapasztalatok szerint az új variáns nem megszokott tüneteket okoz. 

Magyarországon a jelenlévő mintákban a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) még nem detektálta az omikron variánst – közölte az NNK sajtóhivatala a Magyar Nemzet megkeresésére. 

Dr. Angelique Coetzee, a Dél-Afrikai Orvosszövetség elnöke vasárnap számolt be a tapasztalatairól a Telegraphnak, és elmondta, hogy az új variánsnál elsősorban nem a megszokott, de gyenge tüneteket észleltek a fertőzötteken. Az új változattal fertőzöttbetegeknél a tapasztalatai szerint fő tünetként az erős fáradtság jelentkezett, de a szaglás és ízlelés elvesztése már nem volt jellemző.

Szlávik János Dél-pesti Centrumkórház infektológus főorvosa szerint a koronavírus omikronnak elnevezett változata bizonyos szempontból aggasztóbb, mint a korábbiak, hiszen sokkal több mutációt tartalmaz, éppen azokon a helyeken, ahol a vírus az emberi sejtekhez kapcsolódik, ugyanakkor klinikai viselkedéséről még nem lehet sokat tudni. „Az első hírek rendkívül kedvezőek, de azért várjuk ki a végét”. Szerinte az omikron variáns a korábbi törzseknél enyhébb, viszont furcsább megbetegedéseket okozott Dél-Afrikában: elsősorban fejfájást, rendkívüli gyengeséget, levertséget, szapora szívdobogást.

Kedves Olvasónk!

Elindult hírlevelünk, ha szeretné, hogy önnek is elküldjük heti ajánlónkat, kattintson ide a feliratkozásért!

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők! De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Figyelmébe ajánljuk

Minden nap egy forradalom

A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, láz­álomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.

Japán teaköltemény

A 19. század derekán, miután a Perry-expedíció négy, amerikai lobogókkal díszített „fekete hajója” megérkezett Japánba, a szigetország kénytelen volt feladni több évszázados elszigeteltségét, és ezzel együtt a kultúrája is nagyot változott.

Maximál minimál

A nyolcvannyolc éves Philip Glass életműve változatos: írt operákat, szimfóniákat, kísérleti darabokat, izgalmas kollaborációkban vett részt más műfajok képviselőivel, és népszerű filmzenéi (Kundun; Az órák; Egy botrány részletei) révén szélesebb körben is ismerik a nevét. Hipnotikus minimalista zenéje tömegeket ért el, ami ritkaság kortárs zeneszerzők esetében.

Egy józan hang

Romsics Ignác saját kétkötetes önéletírása (Hetven év. Egotörténelem 1951–2021, Helikon Kiadó) után most egy új – és az előszó állítása szerint utolsó – vaskos kötetében ismét kedves témája, a historiográfia felé fordult, és megírta az egykori sztártörténész, 1956-os elítélt, végül MTA-elnök Kosáry Domokos egész 20. századon átívelő élettörténetét.