Novák Katalinhoz fordulnak a pedagógus szakszervezetek

  • MTI/narancs.hu
  • 2022. május 25.

Belpol

Azt kérik az államfőtől, hogy ne írja alá a sztrájkot ellehetetlenítő törvényt.

A pedagógusok sztrájkbizottsága arra kéri Novák Katalin köztársasági elnököt, hogy küldje előzetes normakontrollra a sztrájkot korlátozó törvényt - közölte a sztrájkbizottságot alkotó két nagy pedagógus szakszervezet szerdán az MTI-vel.

A Pedagógusok Szakszervezete és a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete azt kéri, hogy az államfő ne írja alá a köznevelési törvény kedden elfogadott, módosítását, hanem küldje meg az Alkotmánybírósághoz előzetes normakontroll eljárásra.

A két érdekvédelmi szervezet szerint már a köznevelési intézményekben tartott sztrájk idején a még elégséges szolgáltatás mértékét meghatározó februári kormányrendelet is korlátozta a pedagógusok sztrájkhoz való alapvető jogát a járványügyi veszélyhelyzet végéig.

Erről Kozma Ákos, az alapvető jogok biztosa - a sztrájkbizottság közleménye szerint - úgy vélekedett, a rendelet azért nem ellentétes az alaptörvénnyel, "mert az arányosság garanciája az intézkedés időbeliségében valósul meg a veszélyhelyzet idejére".

A két szakszervezet szerint azonban a korlátozás járványügyi veszélyhelyzet utáni fenntartása, törvényi szintre emelése indokolatlan, és felveti a kérdést: alkotmányos-e a sztrájkjog állandósuló korlátozása? - írták.

A pedagógusok sztrájkbizottsága szerint a sztrájkjogot szükségtelenül és aránytalanul korlátozzák a sztrájk alatti tanítás elrendelésénél. "A sztrájkot korlátozó rendelet törvénybe emelését kifejezetten diszkriminatív, retorziószerű, megfélemlítő szabálynak tekintjük" - áll a két pedagógus szakszervezet közleményében.

A köznevelési törvény elfogadott módosítása előírja például, hogy sztrájk idején is meg kell tartani a tanórák 50 százalékát, érettségiző osztályokban kötelező érettségi tantárgyakból 100 százalékát.

A gyerekek felügyeletét abban az intézményben kell sztrájk alatt is biztosítani, ahová egyébként járnak, veszélyhelyzet idején pedig még az osztályok sem keveredhetnek egymással.

A pontos szabályozás a kihirdetés előtt álló "a veszélyhelyzet megszűnésével összefüggő szabályozási kérdésekről" szóló törvényjavaslat összegző módosító indítványában olvasható.  

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Mi az üzenete a Hadházy Ákos és Perintfalvi Rita elleni támadásoknak?

Bő húsz éve elvetett mag szökkent szárba azzal, hogy egy önjelölt magyar cowboy egyszer csak úgy döntsön: erővel kell megvédenie gazdáját a betolakodótól – ha jóindulatúan szemléljük a Hadházy Ákossal történteket. Ennél valószínűleg egyszerűbb a Perintfalvi Ritával szembeni elképesztően alpári hadjárat: nem könnyű érveket hozni amellett, hogy ez valaminő egyéni ötlet szüleménye.

Mi nem akartuk!

A szerző első regénye a II. világháború front­élményeinek és háborús, illetve ostromnaplóinak inverzét mutatja meg: a hátországról, egészen konkrétan egy Németváros nevű, a Körös folyó közelében fekvő kisváros háború alatti életéről beszél.

Mit csinálsz? Vendéglátózom

Kívülről sok szakma tűnik romantikusnak. Vagy legalábbis jó megoldásnak. Egy érzékeny fotográfus meg tudja mutatni egy-egy szakma árnyékos oldalát, és ezen belül azt is, milyen azt nőként megélni. Agostini, az érzékeny, pontos és mély empátiával alkotó fiatal fotóművész az édesanyjáról készített sorozatot, aki a családi éttermükben dolgozik évtizedek óta.