November óta tartozik az állam 2200 patikának

  • narancs.hu
  • 2024. december 11.

Belpol

A tb-támogatott gyógyszerek térítési díja és tényleges ára közötti különbözet kifizetése késik.

Mintegy 2200 gyógyszertárnak tartozik november óta az állam a tb-támogatott gyógyszerek térítési díja és valódi ára közötti különbözettel, ami jelentős bevételkiesés – írja a 444.

A tb-támogatott gyógyszerekért a beteg térítési díjat fizet. A valódi ár ennél magasabb. A különbséget a gyógyszertárak hitelezik meg, és utólag, a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő fizeti ki nekik. Ez az úgynevezett gyógyszertámogatás. Az összegről a patikák hetente készítenek kimutatást. 

A lapnak nyilatkozó észak-alföldi gyógyszertár vezetője azt mondta, november vége óta egy fillér gyógyszertámogatás sem érkezett a számlájukra a NEAK-tól. Egyes patikáknak két dekádnyi pénzzel, másoknak még többel tartozik az állam. Amellett, hogy nem utal, a NEAK nem is jelezte korábban, hogy csúszni fog a kifizetéssel, és most sem közölte, mikor fog helyreállni a rend. 

A kisebb patikák bevételének felét kitevő gyógyszertámogatás nélkül többen ellehetetlenülnek.

„Pedig hát épp most olvasom, hogy minden szuper, rég volt ilyen jó helyzetben a költségvetés – de mondjuk igaz, ha nem fizetik a lejárt határidejű tartozásaikat se, akkor könnyű jó helyzetben lenni. Nekem is több maradna hó végén, ha csak gyűjteném a fiókban a csekkeket” – nyilatkozta egy másik gyógyszerész.

Ebben a helyzetben egyes gyógyszertárak nem tudnak, vagy nem mernek drágább gyógyszereket rendelni, mert félő, hogy nem tudnak érte fizetni. 

A NEAK hétfőn azt közölte a Magyar Gyógyszerészeti Kamarával, hogy csak késve teljesít – a patikusok azt mondják: egyáltalán nem fizet –, és ennek az az oka, hogy azt a pénzt, amiből a gyógyszertámogatásokat ki szokta fizetni, a gyártói-forgalmazói befizetéseket, késedelmesen kapta meg.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

Aki én vagyok

Az amerikai dokumentarista fotográfia egyik legfontosabb alakjának munkáiból először láthatunk önálló kiállítást Magyarországon. A tárlat érzékenyen és empatikusan mutat fel női sorsokat, leginkább a társadalom peremére szorult közösségek tagjainak életén keresztül. A téma végigkísérte Mark egész életművét, miközben ő maga sem nevezte magát feminista alkotónak. A művek befogadása nem könnyű élmény.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.

Cserealap

Szabad jelzést adhat a XII. kerületi önkormányzat Schmidt Máriáék érdekeltségének a Városmajor melletti nagyarányú lakásépítési projektre. Cserébe a vállalat beszállna a nyilas terror áldozatai előtt tisztelgő, régóta tervezett emlékmű finanszírozásába.