Nyugtalanító kérdések a menekültek müncheni jegyeiről

Belpol

Több száz euró egy müncheni jegyért, visszaváltás banki átutalással. A MÁV hárít. Megpróbáltunk utánajárni, mi a helyzet a menekültek Németországba szóló jegyeivel.

Kedden és szerdán is több olyan szír fiatalemberrel találkoztunk, aki augusztus 31-én vagy szeptember 1-én váltotta meg Münchenbe szóló vonatjegyét a Keletiben vagy a Nyugatiban. Egyikük 617 eurót, közel kétszázezer forintot fizetett öt ember jegyéért, azaz fejenként majdnem 125 eurót. A másikuk 120-150 euróért vásárolt jegyeket (lásd az alábbi képünket: az a jegy 2 főre szól és 246,8 euróba került) , de mivel több ismerőse fejenként 200 eurót is fizetett, még szerencsésnek is érezte magát, hogy ilyen olcsón jutott hozzá.

false

 

Fotó: A szerző felvétele

Kedd este mi is érdeklődtünk a Keleti pályaudvar nemzetközi jegypénztárában, hogy mennyiért tudnánk Münchenbe utazni. A pénztáros hölgytől azt az információt kaptuk, hogy egy nappal az indulás előtt még tudunk váltani a legkedvezőbb, 39 eurós jegyből, utána drágulnak, akad 49 eurós is, de a maximumár 78 euró, annál csak akkor lehet több (80 euró), ha hálókocsis jegyet kérünk az éjszakai járatra. Többször is rákérdeztünk, hogy van-e a 78 eurós jegynél drágább, amire határozott nem válasz érkezett.

Érthetetlen tehát, hogyan kerültek a menekültek kezébe a 140-150, netán 200 eurós jegyek. A MÁV csütörtökön kora délután megtartott sajtótájékoztatóján ezt azzal magyarázták, hogy sokan váltottak 29 eurós turistajegyeket, majd azt meghamisítva sokkal drágábban adták el a menekülteknek. Néhányan a menekültek közül arról is beszámoltak, hogy miután lezárta a rendőrség a Keletit, közvetítőkön keresztül tudtak jegyet vásárolni – természetesen több száz eurós pluszpénz ellenében. Azokon a jegyeken azonban, amelyeket mi láttunk, nincs semmi olyan gyanús jel, ami hamisításra utalna, ráadásul a menekültek állították, hogy maguk vásárolták őket.

Felmerül tehát a kérdés, hogy ki a felelős és hogyan fordulhatott ez elő? Ezzel kapcsoltban ma délelőtt elküldtük kérdéseinket a MÁV Sajtóosztályához, melyre cikkünk megjelenéséig még nem érkezett válasz. Amint válaszolnak, cikkünket frissítjük.

A jegyekkel kapcsolatban azonban felmerül még egy probléma: a visszaváltás lehetősége. A MigSzol Csoport információi szerint ugyanis ha valaki szeretné visszaváltani a jegyét, akkor érvényes dokumentumokkal kell rendelkeznie (ám erre a vásárlásnál még nem volt szükség), ki kell töltenie egy formanyomtatványt az adataival, és meg kell indokolnia, miért nem tud utazni. Majd 30 nap átfutási idő következik, ami után a jegy árának maximum 80 százalékát banki átutalással visszatérítik. Mindezt a pályaudvaron található ügyfélszolgálaton tudja az illető elintézni – amely csütörtök reggelig a rendőrség által le volt zárva. A már említett sajtótájékoztatón ezzel kapcsolatban Feldmann Márton, a MÁV értékesítési vezérigazgató-helyettese elmondta, a rendkívüli helyzet miatt 40 euró alatt a nem visszatéríthető jegyek árát is visszatérítik, 40 euró fölött pedig visszatérítési kérelmet kell beadni – névvel, címmel, a visszatérítési igény helyével együtt, illetve igazolni kell, hogy a jegyet nem használták fel. Az ügyet 3 hónapon belül elbírálják.

Igen egyértelmű, hogy az eljárás – legyen az rendkívüli vagy sem – több ponton is problémás, kezdve a banki átutalással, a lakcím megadásával, az ügyfélszolgálat megközelíthetetlenségével egészen odáig, hogy a menekültek önhibájukon kívül nem tudták felhasználni vonatjegyüket. Ezzel kapcsolatos kérdéseinket szintén elküldtük a MÁV-nak (és várjuk válaszukat). Annyit azonban elárultak a sajtótájékoztatón, hogy tömeges visszaváltási láz nem tapasztalható. A jeggyel rendelkező menekülteket körbekérdezve ezen nem is csodálkozunk – vagy bíznak abban, hogy a kéthetes érvényességi idő alatt fel tudják használni a horribilis összegért megváltott jegyüket, vagy már túl is adtak rajta, és más lehetőségek után kutatnak.

Figyelmébe ajánljuk

Megjött Barba papa

A Kőszegi Várszínház méretes színpada, több száz fős nézőtere és a Rózsavölgyi Szalon intim kávéház-színháza között igen nagy a különbség. Mégis működni látszik az a modell, hogy a kőszegi nagyszínpadon nyáron bemutatott darabokat ősztől a pesti szalonban játsszák. 

Fűző nélkül

Berlin, Du bist so wunderbar – fogad a híres dal, amelynek a karrierje egy német sörreklámból indult. Nehéz is lenne másképpen összefoglalni a város hangulatát, amelyet az itthon alig ismert grafikus, illusztrátor és divatfotós Santhó Imre munkássága is visszatükröz.

Gyógyító morajlás

Noha a szerző hosszú évek óta publikál, a kötet harminckét, három ciklusba rendezett verse közül mindössze három – a Vénasszonyok nyara után, a Hidegűző és A madár mindig én voltam – jelent meg korábban. Maguk a szövegek egységes világot alkotnak. 

Elmondható

  • Pálos György

A dán szerzőnek ez a tizedik regénye, ám az első, amely magyarul is olvasható. Thorup írásainak fókuszában főként nők állnak, ez a műve is ezt a hagyományt követi. A történet 1942-ben, Dánia német megszállása után két évvel indul.

Gyulladáspont

Első ránézésre egy tipikus presztízskrimi jegyeit mutatja Dennis Lehane minisorozata: ellentétes temperamentumú nyomozópáros, sötétszürke tónusok, az Ügy, a magánélet és a lassacskán feltáruló múltbeli traumák kényelmetlen összefonódásai.

Londoni randevúk

„Ne ijedjetek meg, de azt hiszem, én vagyok a generációm hangja. Vagyis valamelyik generációé” – fogalmazott Hannah Horvath a Csajok első részében. A 2012–2017 között futó, hat évadot megélő sorozatban Lena Dunham pont így tett: hangot adott azoknak a fiataloknak, akiknek mindennél nagyobb szabadságot és jólétet ígértek, ám a világválság ennek az anyagi, az egzisztenciális szorongás pedig a lelki fedezetét egyszerűen felélte.

Mármint

A hullamosói szakma aránylag ritkán szerepel fiatalemberek vágyálmai közt. Először el is hányja magát Szofiane, a tanulmányait hanyagoló, ezért az idegenrendészet látókörébe kerülvén egy muszlim temetkezési cégnél munkát vállalni kénytelen arab aranyifjú.

Tíz vállalás

Bevált recept az ifjúsági regényekben, hogy a szerző a gyerekközösség fejlődésén keresztül fejti ki mondanivalóját. A nyári szünidőre a falusi nagymamához kitelepített nagyvárosi rosszcsontoknak az új környezetben kell rádöbbenniük arra, hogy vannak magasztosabb cselekedetek is a szomszéd bosszantásánál vagy az énekesmadár lecsúzlizásánál. Lehet tűzifát aprítani, visszavinni az üres üvegeket, és megmenteni a kocsiból kidobott kutyakölyköt. Ha mindez közösségben történik, még jobb.