Orbán a '22-es választásról: többszörös erőfölényben volt az ellenzék

  • narancs.hu
  • 2023. augusztus 25.

Belpol

A liberálisokkal szemben a konzervatívok tíz éves hátrányban vannak a miniszterelnök szerint. Azt is megtudtuk, mitől áll a cövek. 

Anélkül, hogy „a kelletténél jobban megbántanám” az ellenzéket, „távlati különbség van az ellenzék és a nagy nemzeti kormányzópárt” között Magyarországon, ugyanis utóbbi rövid-, közép- és hosszútávon gondolkodik, amíg az ellenzék „gyermekded módon futballozik” – fogalmazott Orbán Viktor miniszterelnök a Tranzit Fesztiválon. 

Orbán később azt mondta, még nem került nyilvánosságra az összes adat az ellenzéki kampányfinanszírozásról, de már látja, hogy többszörös erőfölényben volt

az ellenzék a 2022-es országgyűlési választás során a média- és pénzügyi értelemben is. 

A miniszterelnök úgy folytatta, hogy szeret „magyar flow-ban” lenni. Szerinte sokféleképpen lehet magyarnak lenni, de ez egy feladat, küldetés, és más magyarnak lenni, mint angolnak, németnek, hiszen mi kevesebben vagyunk.

 
A Miniszterelnöki Sajtóiroda által közreadott képen Orbán Viktor miniszterelnök a Tranzit politikai fesztiválon Tihanyban 2023. augusztus 25-én.
Fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán
 

Úgy gondolja, az embernek a kertjével szemben kötelességei vannak, a kert pedig szerinte a Kárpát-medence. És ha sokan lesznek, akik így gondolkodnak, akkor nem 11 évig áll csak a cövek.  Később arról beszélt, hogy a liberálisok és a velük lévő baloldal azt állítja, hogy az életben egyetlen fontos dolog van, „te magad”, miközben a jobboldal azt mondja, vannak az egyénnél fontosabb dolgok, mint a család, haza, Isten és a vele való kapcsolat. 

Orbán történelmi okfejtésekbe is bocsátkozott: szerinte a 19. században a liberálisak és konzervatívok között voltak a legizgalmasabb viták, aztán a 20. században megjelent a fasizmus és kommunizmus, ami miatt a liberálisok és a konzervatívok szövetséget kötöttek egymással. Aztán '90 után a liberálisok rájöttek, hogy újra vitába kerülnek a konzervatívokkal, és elfoglalták az intézményeket, hegemón pozícióba jutottak a gondolatok formálásában, így az egyetemeken, a médiában. Ezért a konzervatívok tíz éves hátrányban vannak, a liberális demokrata erők „előttünk vannak”. Nagy az erőfölény a liberálisokna világszerte, stabilan csak Magyarországon vezetnek a konzervatívok. 

 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

A kutya mellett

A filmművészetben a Baran című, egyszerre realista és költői remekmű (Madzsid Madzsidi) jóvoltából csodálkozhatott rá a világ először az iráni afgán menekültek sorsára.

Iszony

Kegyetlen, utálatos film Veronika Franz és Severin Fiala legújabb munkája (ők a felelősek a 2014-es, hasonlóan bársonyos Jó éjt, anyu! című horrorért).

Elvis gyémánt félkrajcárja

  • - turcsányi -

Van a Hülye Járások Minisztériumának egy vígjátéki alosztálya, ott írták elő, hogy ha valaki el akarja kerülni a helyzetkomikumok – művészileg nyilván szerfelett alantas – eszköztárának használatát, hősét úgy kell járatnia (lehetőleg a medence partján), hogy a mozgása végig magán hordozza a szerepét.

Saját magány

A Comédie-Française évszázadok óta egyre bővülő, immár többezresre duzzadt repertoárjából most a klasszicista szerző modern köntösbe bújt, Guy Cassiers rendezésében újragondolt változatát hozták el Budapestre – pár hónappal a premier után.

Az én bilincsei

A Losoncról származó Koós Gábor (1986) a Képzőművészeti Egyetem grafikaszakán végzett, és még tanulmányai idején monumentális, több mint két méter magas munkáival lett ismert.

Kihaltunk volna

Ez az átfogó nőtörténeti mű nem Hatsepszut, az egyiptomi fáraónő, vagy Endehuanna, a sumér költőnő, és még csak nem is a vadászó férfi, gyűjtögető nő meséjével kezdődik, hanem egy mára kihalt, hüvelykujjnyi, rovarevő, tojásrakó, pocokszerű lénytől indulunk el, amely még a dinoszauruszok lába mellett osonva vadászott.

Alexandra, maradj velünk!

"Alexandra velünk marad. S velünk marad ez a gondolkodásmód, ez a tempó is. A mindenkin átgázoló gátlástalanság. Csak arra nincs garancia, hogy tényleg ilyen vicces lesz-e minden hasonló akciójuk, mint ez volt. Röhögés nélkül viszont nehéz lesz kihúzni akár csak egy évet is."