Orbán esszéistaként kezdi az őszi ülésszakot

  • narancs.hu
  • 2020. szeptember 21.

Belpol

A Magyar Nemzetnek írt cikket.

Orbán Viktor az őszi parlamenti ülésszak megnyitása apropóján érezte úgy, hogy tollat kell ragadni, mert a vírus a "a politikai gondolkodás műhelyeinek nyári találkozóit is megtizedelte", így "marad hát beszéd helyett az írás, előadás helyett az esszé".

Hogy mi új mondandója van persze a libernyákozáson kívül, arról nem tudni meg sokat

"A politikai korrektség, vagyis a libernyák doktrína-, beszédmód- és stílusdiktátumok elleni lázadás medre egyre szélesedik" - írja annak örülvén, hogy "egyre többen és egyre bátrabban lépnek ki a már fojtogatóan szűk egyetlen helyes beszédmód, egyetlen helyes demokráciafölfogás, egyetlen helyes Európa- és Nyugat-értelmezés kalodájából".

(A libernyákozást eddig csak szóban gyakorló miniszterelnöki kommunikációról már Kálmán László nyelvész is elmondta, ami tudható.)

Orbán hozza a formulákat, miszerint a liberális beszédmódból való kilépés hozza éppen magával az akadémiai életből való kizárást, az állásvesztés, a megbélyegzést. Hogy ennek épp fordítottja szokott megtörténni (méghozzá nem csupán állásvesztéssel, hanem például teljes médiaorgánumok, egyetemi intézmények bedarálásával), arról persze nem szól a fáma.

A "liberális szellemi elnyomás elleni lázadás medre nemcsak szélesedik, de mélyül is", állítja Orbán, meg közvetve azt is, hogy Brüsszelből éppúgy kell majd "visszasomfordálni" a "a langymeleg liberális szalonok nyájas mosolyát" élvezőknek, mint egykor "Moszkvából".

Orbán arra jut, hogy " a konzervatívok és kereszténydemokraták számára a legnagyobb kihívást és ellenfelet ma és újra a liberalizmus és a liberálisok jelentik", mert szerinte a liberálisok épp az ő szívügyüket, a nemzetet, a családot és a vallási hagyományt támadják. Mindeközben éltetve szurkol Trump győzelméért.

Emellett kifejti: "A kereszténydemokrácia egyetlen esélye, ha beleáll a nyílt szellemi és politikai küzdelembe. Ha felhagy a mellébeszéléssel és nem tetteti magát fajankónak, aki nem látja és nem érti, mi zajlik körülötte. Ha a sarkára áll és kimondja az egész európai politikát megváltoztatni képes négy mondatot. A mi nemzeti és keresztény alapelveink nem liberálisak. A liberalizmus előtt jöttek létre. Szemben állnak a liberalizmussal. A liberalizmus ma elpusztítja őket."

Nem hagyja ki a migránsozást sem, és kiemeli, hogy a "libernyákok" oktatáspolitikája is mennyire más, mert:

"A konzervatívok szerint a karakteres nemzeti hagyományokra kell összpontosítani, s a nevelés célja, hogy a bevált hagyományainkat továbbvinni képes hazafiak lehessenek gyermekeinkből. A kereszténydemokraták pedig azt is elvárják, hogy az iskolák erősítsék meg a gyermekek születéskor megkapott és a Teremtő által eldöntött nemi identitását, segítsék a lányokat, hogy derék és tiszteletre méltó asszonyok, a fiúkat pedig hogy a családjuknak biztonságot és támaszt nyújtani képes férfiak lehessenek. Az iskolák védjék meg a család eszményét és értékeit, és tartsák távol a kiskorúaktól a genderideológiát és a szivárványos propagandát."

Orbán kifejti azt is, hogy a nemzeti-keresztény alkotmány a "szétválasztás helyett, az állami és az egyházi autonómia megőrzése mellett a vallást be kívánja illeszteni a társadalom életébe, fenntartva a vallási nézetek iránti tolerancia szellemét. Sőt a kereszténydemokraták azt is gondolják, hogy az igazságosság, a közerkölcs, a közjó megerősítése érdekében talán évszázadok óta nem volt olyan nagy szükség a vallásra, a biblikus hagyományokra és az egyházainkra, mint éppen manapság."

A politikai okfejtéseken túl Orbán végül a vírusra is kitér, és hangsúlyozza, a második hullám kezelését az nemzeti konzultáció eredményének megfelelően vezénylik le, tehát  "Magyarországnak működnie kell", ráadásul egy "felizmosított egészségügy" várja a betegeket.

Orbán előrevetíti 2022-t is, miszerint megint olyan választás jön, amin a szabad döntés a tét, a "nemzeti önrendelkezésre a legnagyobb veszélyt ma a globális, nyílt társadalmat hirdető, a nemzeti kereteket felszámolni akaró világhálózat jelenti. A Soros György-féle korlátlan anyagi és humán erőforrásokkal rendelkező network céljai világosak. A migráció felgyorsításával kevert etnikumú, nyílt társadalmakat létrehozni, a nemzeti döntéshozatalt lebontani és azt a globális elit kezébe adni."

Az utolsó bekezdésekben aztán minden és mindenki felvonul, aki a globális elit részét alkotja: a bukott baloldal, Gyurcsány, a Momentum, Soros György, a nemzetközi média, a brüsszeli bürokraták és "a civllnek álcázott NGO-szervezetek".

Az orbáni retorika pedig továbbra is katonai-hadi síkon mozog, "nagy ütközet vár ránk 2022-ben. Készüljetek" - zárja sorait.

És ahogy az a kormánymédiában lenni szokott, a Magyar Nemzet című Magyar Időkben megjelent írást három részben közölte az MTI, vezető anyag a megyei hírportálokon, sőt, a koronavírus kormányzati tájékoztató oldalára, valamint egyéb kormányzati online sajtótermékek nyitóoldalára is kikerült.

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.