Az elmúlt két hétben sikerült Magyarországnak beoltania több mint egymillió embert, ez fantasztikus teljesítmény – mondta Orbán Viktor szombati Facebook-videójában. A kormányfő Pintér Sándor belügyminiszter és Szijjártó Péter külügyminiszterrel egyeztetett, hogy a következő időszak céljait kitűzzék. „A cél nem kevesebb, mint az ötmillió beoltott magyar ember. Vakcina van, beoltani képesek vagyunk mindenkit. Csak azon múlik, hogy önök jelentkeznek-e, az oltás életet ment” – mondta Orbán.
Figyelmébe ajánljuk
"Előfordult, hogy egy bunyó során én szedtem ki a kezéből a széklábat"
A Dandy Warhols zenekarról bő húsz évvel ezelőtt készült Dig! című dokumentumfilmről kérdeztük az együttes billentyűsét, Zia McCabe-et mostani magyarországi fellépésük alkalmából. Előtte felidézzük, mit írtunk a doksiról annak idején. Filmkritika és villáminterjú egy cikkben.
Amiben a kormány és a Tisza Párt is egyetért: a zeneoktatás segíti a hátrányos helyzetű gyerekek fejlődését
Vándortúra kutyával a Zemplénben
„Amikor tanultunk József Attila életéről, mondtam, hogy ez ismerős”
Könyvek cigányokról, cigányoktól
Az emberevés hazug vádja, a telep romantikája, polgárosodás és mélyszegénység, egy gyilkosság és egy korszakos tehetség. Öt + kettő kötetet ajánlunk az ország legnagyobb kisebbségéről.
Ha nem tudnak megállapodni a pártok a főpolgármesterrel, a BKV-t, a BKK-t is törölhetik a cégjegyzékből
Kikapcsolták az áramot a siófoki kézilabdaklubnál, a bérlőknek menniük kell
Kétcsillagos szállásról a millió csillagos szabad ég alá kerülhetnek a siófoki Kiss Szilárd Sportszálló szobabérlői, a létesítményben ugyanis a hírek szerint tartozás miatt július 14-én kikapcsolták a villanyt.
Harcosok Klubja után jön a Nemzeti Algoritmus
Digitális Polgári Körök megalapítására szólított fel Orbán Viktor miniszterelnök Tusványoson. Hogy mit is jelent ez pontosan, egyelőre nem lehet tudni, azonban úgy tűnik, új agytrösztöt talált a Fidesz arra, hogy megnyerje, visszanyerje a szavazóit.
Egy újabb nyár élményfürdő nélkül Szolnokon
- Massay-Kiss Andrea
Így néz ki Mészáros Lőrinc jachtja testközelből
- narancs.hu
A hajót Cannes kikötőjében videózta le Németh Szabolcs sümegi civil aktivista.
Egyetlen nappali tagozatos szakot tudott indítani a Debreceni Egyetem siófoki kampusza
Összeomolhat-e a fideszes mélyállam?
„Ezt az építményt a hatalom tartja egyben, a maga gépezetével és tehetetlenségi nyomatékával. Amikor ez megszűnik, gyorsan bomlásnak indulhatnak a kötelékek, az emberi gyengeségek felszínre bukkannak.”