Orbán rezzenéstelen arccal előadta, hogyan lehetne javítani az európai jogállamiság állapotán

  • MTI/narancs.hu
  • 2018. november 30.

Belpol

Annyit elárulunk, hogy nem magában kereste a hibát.

Épp ideje, hogy leteljen a jelenlegi összetételű Európai Parlament mandátuma, és "az elfáradt képviselők hazamenjenek", helyettük pedig újak jöjjenek, akik értik, hogy más korszakba léptünk - mondta Orbán Viktor Prágában az Andrej Babis cseh kormányfővel közösen tartott sajtóértekezleten.

Öt éve más világ volt Európában, mint most, és sem az EP, sem az Európai Bizottság nem képes felvenni azt a tempót, azt az új megközelítést, amelyet megkövetel ez az új világ - közölte.

Hangsúlyozta: új tagok kellenek a bizottságba is, akik az intézményt a szerinte elhibázott politikai pályáról visszaviszik oda, ahova való. A tagállamoknak kell megszabniuk az irányokat, nem a bizottságnak, nem politikai bizottság kell - jelentette ki. Mint mondta, ha ez a rend visszaáll, az európai jogállamiság is jobb állapotban lesz, mint most.

Orbán a sajtótájékoztatón pro-Ukrajna kormánynak" nevezte saját kabinetjét, amely az ukrán oktatási törvény miatt több mint egy éve blokkolja Ukrajna euroatlanti integrációját.

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.