Orbán Viktor egy Facebook-poszttal intézte el a benzinár témáját

  • narancs.hu
  • 2022. december 7.

Belpol

Eszerint arról is döntött, hogy a benzinárból származó extraprofitot elvonják és a rezsivédelmi alapba irányítják.

Kedden egy késő esti rendkívüli kormányinfón jelentette be Gulyás Gergely és Hernádi Zsolt, hogy már kedd este 11-től megszűnik az üzemanyagárstop. 

A döntés azután született, hogy napok óta akadozik az üzemanyag-ellátás a hazai benzinkutakon. Hernádi Zsolt pedig azt is elmondta, hogy az ársapka azonnali eltörlése után a Mol-kutakra vonatkozó irányadó ár 641 Ft/liter a benzin és 699 Ft/liter a dízel. Ez mintegy 20 forinttal magasabb, mint a piaci átlagárak a héten.

Miközben a MOL már tavasszal jelezte, hogy a benzinársapka kivezetésére lenne szükség, a kormány magában a rendeletben is erősen kiemelte, hogy szerintük az uniós szankciók miatt kell kivezetni a benzinár korlátozását. A rendeletet ugyanis eleve "az uniós szankciók életbelépése okán az üzemanyagárral kapcsolatos egyes rendelkezésekről" címen fogadták el.

Erre tett rá egy lapáttal Orbán Viktor, aki ma délelőtt 11-kor, Facebookon reagált először a benzinellátással és az üzemanyag hatósági árának kivezetésével kapcsolatos helyzetre, és rögvest be is vezette a kormány feltehetően új kedvenc szavajárásává váló "szankciós benzinár" kifejezést.

"Az elmúlt napokban a brüsszeli kőolajszankciók hatályba léptek, bekövetkezett az, amitől tartottunk. Mostantól szankciós benzinárak vannak érvényben egész Európában. Magyarországon az ebből keletkező extraprofitot elvonjuk és a rezsivédelmi alapba irányítjuk" -  írta Orbán a közösségi oldalára feltöltött posztban.

 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Egy valódi hős

Superman a legamerikaibb kép­regényhős. Olyan, amilyennek az Egyesült Államok látni szeretné magát: erős és segítőkész, igazság­osztó és főként legyőzhetetlen.

Odavetve

  • - turcsányi -

Philip Barantini a technika ördöge, nyilván. Egysnittes rendező.

Kígyó a keblen

A gazdag értelmiségiek napszítta tengerparti nyaralói rendszerint az erkölcsök lazulásának, sötét titkok napvilágra kerülésének, legrosszabb esetben családok széthullásának színterei.

Az illúzió feltárása

A kezdetben monokróm festményeket készítő művész a kilencvenes évek végén radikális fordulattal olyan fotókat kezdett készíteni, amelyek a tömegmédia által megjelenített eseményeket „ábrázolják”.

Világok harca

Eva (Szitás Barbara) visszavonultan élő érett szépasszony, akit csak látszólag elégít ki, hogy a közeli botanikus kertbe jár virágokat festeni, a szíve mélyén férfitársaságra vágyik.

A tizedik király

Február végén, életének 88. évében elhunyt Borisz Szpasszkij, a sakktörténet 10. világbajnoka, vagyis a „sakk királya”, ahogy a trónon ülő aktuális bajnokot már több mint száz éve nevezik.

Az olvasóhoz

  • Narancs

Mára az Orbán-rezsim kimerítette minden intellektuális erőforrását, kifogyott minden ötletből. Ha hozzányúl valamihez, az azért romlik el, ha nem nyúl hozzá, azért.

Agónia

Óriási, rá és a hatalmára nézve talán végzetes politikai hibát követett el Orbán Viktor azzal, hogy a politikai ellenfeleit, valamint tőle független közéleti és hivatali szervezeteket és azok tagjait el- és kitakarítandó, azaz kiirtandó poloskának nevezte március 15-én. Az elhangzottak kimondatlanul is sugallják azt, hogy valójában az ország minden olyan állampolgárát poloskának tekinti, aki őt a hatalomból leváltani kívánja.

Skarlát betűs ország

Múlt szombaton, március 15-én Magyarország az 1848-as forradalmának és szabadságharcának 177. évfordulóját ünnepelte meg. Ez az egyik legnagyobb ünnepe Magyarországnak. Kitüntetett időpillanat, amelyben mindenki büszke lehet magára, arra, hogy milyen nagyszerű elődei voltak, s hogy milyen példa szerint élheti az életét, építheti a hazáját.