Háromszáz méteres sor, verekedés a benzinkúton – így lehetett tankolni az árstop megszüntetése előtt

Gazdaság

Sok helyen szabályosan vadászni kellett a benzinre, de akinek szerencséje volt, kifoghatott rendesen működő töltőállomást.

"12. 06. 20:00 óra, Csepel, Szent István úti Mol-kút (a stadionnál): van benzin, 36 autó várakozik. Nagy türelem kell, de lehet tankolni." "Mol-kút a 2-es főúton Dunakeszin. A sor pont a Tesco előtti lámpáig ér – térképen meg lehet nézni, hogy 2-300 méter." Ilyen és hasonló helyzetekről, állapotokról számoltak be lapunk olvasói, akiket arra kértünk, írják meg, hol, hogyan, milyen körülmények között tudnak, vagy éppenséggel nem tudnak tankolni a benzinkáosz napjaiban, december elején.

Lapunk is foglalkozott azzal, hogy az üzemanyagárstop eltörlését bejelentő kedd éjszakai kormányinfó előtt a Mol elismerte: kritikus a benzinhiány az országban. Pánikvásárlás alakult ki több benzinkúton, ami miatt akár 30-40 percet kell várakozniuk az autósoknak, másutt pedig egyáltalán nincs üzemanyag. Egyes Pest megyei településeken, de például Tatabányán is fennakadások voltak, sőt megtörtént, hogy bizonyos töltőállomásoknál rendőröknek kellett szabályozniuk a forgalmi rendet, annyira elvadult a pánikvásárlás. 

Olvasóink beszámolói egyaránt szóltak lehetetlen helyzetekről és normális körülményekről. Egy, a nyugat-budai agglomerációból érkezett olvasói levél szerint például Zsámbékon lehetett tankolni, "de az egy hete volt. A kisebb »noname« kúton jelenleg 6 litert lehet összesen tankolni, oszt ennyi." Más azt írta, "tegnap (hétfőn - a szerk.) öt kútnál próbálkoztam (három Mol), de nem volt 95-ös vagy csak piaci áron. Ma a totalcar infói alapján tankoltam a BAH-csomópontnál lévő OMV-nél, ahová tegnap este érkezett benzin. Kb. negyedóra várakozás." Olyan olvasónk is volt, aki arról számolt be, hogy "vasárnap simán tankoltam a Kálvinon lévő kútnál, nem volt sor és volt benzin; nem is értem ezt az egészet..."

Volt, aki nem rejtette véka alá a véleményét azzal kapcsolatosan, hogy nincs megfelelő kommunikáció, az autósok nem kapnak normális tájékoztatást. "Engem az akaszt ki a legjobban, hogy mennyire szervezetlen ez az egész. Pl. hogy azon a világító ároszlopon miért nem jelzik, ha nincs benzin? Vagy hogy pontosan mi van? Pl. csak 100-as üzemanyag. Miért nincs megszabva, hogy mondjuk 10 és 11 között csak céges ügyfeleket szolgálnak ki? Ez nem a kutak hatásköre, de például bennem felmerült, hogy miért esik ugyanolyan elbírálás alá, aki egy 10-12 literes fogyasztású SUV-ot tankol, mint az, aki egy kis 5-6 litert megevő Suzukit? Egyébként tragédia ez az egész. Az indulaton túl csak annyit tudok mondani, hogy mérhetetlen cinizmusra vall ennyire kiszámíthatatlanná tenni a karácsonyt. Nekem félig van a tankom, az kb. 250 kilométerre elég, de Óbudán napok óta vagy egyáltalán nincs benzin, vagy csak legalább félórás sorbanállással, és

tudok olyan kútról, ahol verekedés is volt.

Győrbe mennénk a családhoz. Oké, most kivárok egy 40 perces sort – és mi van, ha aztán év végéig ugyanígy alig lesz benzin? Ha nem tudok lemenni vagy hazajönni? Ketten vagyunk, nekünk még így is jobban megéri kocsival, mint vonatozni."

Többen bírálták a Mol-t a kialakult helyzet miatt. "Szerintem gyász, hogy az egész ország egy darab Mol-finomítótól függ, ami jelenleg nem üzemel normálisan, miközben a Mol rekordnyereségeket tesz zsebre, és kurvára nem érinti ez a válság őket." Egyik olvasónk úgy fogalmazott, "iszonyú nyomasztó, hogy az jön a Mol-tól is, hogy kritikus a helyzet, és nem az, hogy X nap türelmet kérünk, utána konszolidálódik a helyzet. Értem én, hogy karácsony előtt nem merik elengedni az ársapkát, de akkor legalább egy nap alatt lemenne a káosz nagyja. Én is cinikus leszek: a drága benzin is jobb a semmilyen benzinnél." 

A benzinkáosz – amit a kormány rendeletbe foglalva Brüsszelre fogott – persze nem érintett minden autóst. "Nekem jó dolgom van, mert van a kocsiban 100 liternyi hely: 50 benzinnek, 50 LPG-nek. És alapból LPG-t használok, ami mindig van szinte mindenhol. Ilyenkor télen, ha nagyon hideg van, benzinnel indulok, aztán 5 perc után átváltok gázra" – írta egy olvasónk, aki LPG-meghajtású autóval közlekedik.

Az üzemanyaghiány hosszú hetek óta általános jelenség volt országszerte. Megírtuk, hogy november végén a kisebb benzinkutak után egyes Mol-kutaknál is elfogyott a benzin. Az árstopot hosszú ideje kritizálták nemcsak az ellenzéki pártok, hanem szakmai szövetségek és szakemberek is. Gépész László, a Független Benzinkutak Szövetségének alelnöke lapunknak korábban úgy fogalmazott, az árstoppal az a baj, hogy a világpiac nem veszi figyelembe a magyar kormány szándékait. A tavaly novemberi bevezetése után ez év elején elkezdett az üzemanyag ára emelkedni, és kiderült, hogy a benzinkutak bajba kerülnek, nem tudják megvenni a drágább üzemanyagot. Erre a kormány befagyasztotta a nagykereskedelmi árat is, szintén 480 forinton. Nulla forint árrést hagyott azt várva, hogy a lépésének összes költségét és a megélhetésüket gazdálkodják ki a benzinkutak. 

Holoda Attila energiapiaci szakértő, a Orbán-kormány volt energetikai államtitkára múlt pénteken azt mondta, ha a kormány nem vezeti ki az benzinárstopot, akkor a jelenleginél is komolyabb zavarok lehetnek az ellátásban. A kabinetnek feltűnt, hogy sokan nyomják a vészcsengőt, és képtelenség fenntartani az egy éve bevezetett benzinársopot. A Miniszterelnökség november végén közleményt adott ki, melyben belengették az üzemanyagárstop kivezetését. "Január elsejétől csak akkor tudja a kormány fenntartani a benzinárstopot, ha az Oroszországból érkező kőolajszállítás zavartalan, a százhalombattai finomító pedig folyamatosan működik" – írták. 

A bejelentésre, vagyis az üzemanyagárstop eltörlésére végül a sebtében kedden éjjel fél 11-re összehívott kormányinfón került sor.  

(Címlapképünkön: Sorok a Mol egyik üzemanyagtöltő-állomásán még 2022 augusztusában az M7-es mentén. Fotó: Narancs.hu)

Maradjanak velünk!


Mi a Magyar Narancsnál nem mondunk le az igazságról, nem mondunk le a tájékozódás és a tájékoztatás jogáról. Nem mondunk le a szórakoztatásról és a szórakozásról sem. A szeretet helyét nem engedjük át a gyűlöletnek – a Narancs ezután is a jó emberek lapja lesz. Mi pedig még többet fogunk dolgozni azért, hogy ne vesszen el végleg a magyar igazság. S közben még szórakozzunk is egy kicsit.

Ön se mondjon le ezekről! Ne mondjon le a Magyar Narancsról!

Vásárolja, olvassa, terjessze, támogassa a lapot!

Neked ajánljuk