Orbántól kér segítséget a IX. és a XIII. kerületi polgármester a rezsitámogatás miatt

Belpol

A bérlakásokban élők érdekében. Mintegy nyolcszáz család érintett, akikre az energiaszolgáltató szerint nem vonatkoznak a lakossági fogyasztók védelmében hozott szabályok.

Orbán Viktor miniszterelnöktől kér segítséget Budapest IX. és XIII. kerületének ellenzéki polgármestere, Baranyi Krisztina és Tóth József, hogy

segítsen annak a mintegy nyolcszáz önkormányzati bérlakásban élő családnak, akikre az energiaszolgáltató szerint nem vonatkoznak a lakossági fogyasztók védelmében hozott szabályok.

A két önkormányzat közleménye szerint a IX. kerületben 367 család 12 önkormányzati tulajdonú épületben, a XIII. kerületben pedig 425 család kilenc olyan bérházban él, amelyekben a fűtést és melegvizet biztosító központi gázkazánhoz egy gázóra tartozik.

Az épületeket üzemeltető önkormányzati cégek kérték a kedvezményes lakossági tarifa megállapítását, az MVM Next Energiakereskedelmi Zrt. azonban – a már megérkezett gázszámlák szerint – nem vette figyelembe a házakban található önálló lakások számát, így a két önkormányzat a korábbiaknál nyolcszor magasabb gázszámlát kapott – írták a közleményben.

Hozzátették,

az energiaszolgáltató szerint a teljesen önkormányzati tulajdonban lévő lakóház nem minősül a kormányrendelet által előírt társasháznak vagy lakásszövetkezetnek, ha az épületekben csak egy központi gázkazán van.

Az önkormányzatok álláspontja szerint azonban az egyetemes szolgáltatásra jogosultak körének meghatározásáról szóló kormányrendelet alanyi jogon biztosítja az önkormányzati bérlakások egyetemes árképzés szerinti, azaz nem piaci árú földgázszolgáltatását, ezért az nem köthető további feltételekhez, így fogyasztási mértékhez sem.

A minél gyorsabb megoldás érdekében Baranyi Krisztina IX. kerületi és Tóth József XIII. kerületi polgármester azt kéri a miniszterelnöktől, minél hamarabb módosítsák a kormányrendeleteket, hogy az önkormányzati lakóházakban élő bérlők se legyenek kizárva a kedvezményes lakossági szolgáltatásból.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Amit csak ők tudnak

A nu metalon felnőtt generáció, azaz a mai negyvenesek visszavonhatatlanul az öregedés jelének tekinthetik, hogy kedvenc irányzatuk esetében az újat jelölő „nu” annyira indokolatlan, hogy a legfontosabb zenekarok – már amelyik még aktív – mind elmúltak 30 évesek.

Hová futnál?

  • - ts -

Az Ezüst csillag egy amerikai katonai kitüntetés, afféle vitézségi érem, nagy csaták nagy hőseinek adják, 1932 óta.

Cserbenhagyás

  • - ts -

A moziból nézve az Egyesült Államok tényleg a világ csendőre: minden korban megvannak a háborús veteránjai. De nem bánik szépen velük.

Irányított hálózatok

  • Molnár T. Eszter

A csoportterápiák általában vallomásos körrel indulnak. Valahogy így: Eszter vagyok, és hiszek a csodákban.

A klezmer szelleme

Egykor szebb volt a zsinagóga belseje, amely most Művészetek Házaként funkcionál Szekszárdon. Igaz, a kettő között volt csúnyább is. A ház 1897-ben épült a grazi építész, Hans Petschnig tervei alapján, aki a helyi Bodnár-ház és az Újvárosi templom tervezője is.