Őrsi Gergely állítólag minden nap gondolkodik azon, kilépjen-e az MSZP-ből

  • narancs.hu
  • 2023. szeptember 11.

Belpol

De nem készül átülni a DK-ba. A II. kerület polgármestere szerint a nagypolitikának nem kell megjelennie önkormányzati szinten.

Egyelőre Őrsi Gergely, a II. kerület MSZP-s polgármestere sem tudja, ki fog ellene indulni a 2024-es önkormányzati választásokon – mondta 444.hu-nak adott interjújában

"Csak pletykákat hallok, hogy a jelenlegi frakcióvezető, Gór Csaba indul majd. De nem jelezte még senki."

Bár a II. kerület hagyományosan jobboldali bástyának számított, 2018-ra változás állt be, akkor az ellenzéki jelöltek csak az összefogás hiánya miatt nem tudtak győzni, viszont 2019-ben Őrsi már igen, 2022-ben pedig Tordai Bence simán bejutott a parlamentbe. A változás okairól a polgármester is csak találgat: "kerületünkben nagy arányú a magasan iskolázottak és az értelmiségiek aránya, csak a XII. kerületben él több diplomás budapesti, ennek a rétegnek a politikai preferenciája változott meg az elmúlt években a rendszer előrehaladtával".

A 444.hu rákérdezett Őrsinél arra is, hogy ismét a szocialista párt színeiben vagy függetlenül, a pártból kilépve indulna-e a 2024-es választáson. Mire azt felelte a polgármester:

Nincs olyan nap, hogy ezen ne gondolkozna el.

"Őszintén hiszek abban, hogy az önkormányzati politikában az országos politikának a lehető legkisebb szinten kell jelen lennie. Ez a fő oka – magyarázta dilemmáját a lapnak – ha bármelyik másik párt tagja lennék, ugyanezt az álláspontot képviselném, és ugyanezen gondolkoznék."

Míg több MSZP-s politikus megtette,

Őrsi elmondása szerint nem készül arra, hogy kiugorjon az MSZP-ből, és rögtön a DK-ba üljön át.

"Azért szeretnék mindent megtenni, hogy az emberek belássák: helyi politikában nem kell, hogy akkora jelentőségük legyen a pártszíneknek" – mondta.

Őrsi azt állítja, kizárólag helyi, önkormányzati ambíciói vannak. "Az is csak addig, amíg van értelme. Nem feltétlenül kell két-három ciklusnál tovább vezetni egy városrészt ahhoz, hogy ott érzékelhető változás induljon meg."

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Hieronymus Bosch világa

  • - turcsányi -

Michael Connelly nem egy író, inkább egy regénygyár, rosszabb esetben áruvédjegy – az efféle státus persze nem oly ritka zsiráf manapság.

„Rodrigo”

A világ legnagyobb és legrangosabb színházi fesztiválja az avignoni. Jelentős társulatok seregszemléje, illetve már maga a fesztiválmeghívás jelentőssé tesz társulatokat. Aki a hivatalos programban van, az számít valakinek.

Félúton

Egykori nagymenő, aki a csúcsról lepottyanva már csak árnyéka önmagának; féktelen csodagyerek, akinek csak kemény munkára és iránymutatásra van szüksége, hogy azzá a sztárrá váljon, akit a végzete elrendelt neki – a sportfilmek talán legnagyobb kliséi ezek, a Stick pedig épp erre a kettőre épül.

Dinók a budoárban

Ötévesen, egy tollseprűtánccal indult Karácsonyi László (1976) művészi karrierje, diplomáját 2003-ban pedig egy lovagi páncélzatban védte meg. (A páncél maga volt a diplomamunkája.)

Egy balatoni nyaralás táncban "elbeszélve"

  • Molnár T. Eszter
A Kulcsár Noémi Tellabor: Balaton – Lacus Pelso című előadásának nosztalgikus hangulata egy pillanatra sem törik meg. Nincs egzisztenciális kérdés, nincs konfliktus. A tó partján uralkodik a mohóság, az unalom és a bujaság.