Van olyan megbetegedett gyerek, akinek segíteni kell a légzését

  • BM
  • 2020. március 31.

Belpol

Megtartotta napi rendes sajtótájékoztatóját az operatív törzs.

Az elmúlt 24 órában 46 fővel emelkedett az igazolt beteg száma, jelenleg 492 koronavírussal fertőzött emberről tudunk és 14 146 vizsgálat történt. Folyamatosan távoznak a gyógyultak, 37-en épültek fel, viszont 16 főre nőtt az elhunytak száma – mondta Müller Cecília, országos tisztifőorvos az operatív törzs sajtótájékoztatóján.

Elmondta, a mai naptól kezdve a kormányzati tájékoztató oldalon megtekinthetővé válik az elhunytak számán túl az életkoruk, nemük, illetve hogy milyen megbetegedésben szenvedtek korábban. Hozzátette, az idősebb korosztályra veszélyes elsősorban a koronavírus, illetve a krónikus megbetegedésben szenvedőkre. A 16 elhunyt esetében valamilyen megbetegedés már fennállt, a legtöbben közülük szív- és érrendszeri panaszokkal küszködtek, de akadt olyan is, akinek rossz indulatú daganatos megbetegedése volt.

Hozzátette, a fertőzöttek száma sokkal több, mint amennyit ismerünk. Pontos adatokat nem tudunk, de az biztos, hogy többszöröse a hivatalosnak. Az érintettek között vannak olyanok, akik már túl is vannak a fertőzésen, de betegségre fogékonyak is lehetnek közöttük. Leszögezte, a csoportos megbetegedések szakaszában van Magyarország, de várhatóan növekedni fognak a regisztrált fertőzöttek emberek száma.

Megköszönte az egészségügyi dolgozóknak, hatóságoknak, valamint az állampolgároknak, hogy sikerült laposítani a járványgörbén. Tudja, hogy a bezártság nagyon nehéz sok esetben, és felhívta a figyelmet az álhírek kerülésének fontosságára. Azt javasolta, hogy tartsunk napirendet, és ne kompenzáljunk felesleges étkezéssel, inkább próbáljunk meg mozogni.

Végül arra kért mindenkit, hogy különös figyelmet fordítsunk a gyermekekre, hiszen megérzik, hogy valami nem megszokott dolog történik körülöttük. Ilyenkor a szülői kreativitás előtérbe kerül, hiszen a gyerekeknek kerülniük kell a csoportos tevékenységet.

Waberer's szállít

Kiss Róbert alezredes elmondta, hogy a mai nappal hatályba lépett a koronavírus-törvény, aminek érelmében a kormányrendeletek a veszélyhelyzet végéig érvényesek.

A Waberer's logisztikai társaság 82 kijelölt kórházba szállította el a Kínából érkező eszközöket az elmúlt időszakban, de ez a munka még mindig zajlik. Az védőfelszerelést az egészségügyi dolgozóknak osztották ki.

A rendőrség 103 esetben indított büntetőeljárást, rémhirterjesztés, közveszélyokozás, csalás és járványügyi szabályszegések miatt. 942 rendőri intézkedést foganosítottak, 90 főt kaptak el szabálysértésért és 13 helyszíni bírságot vetettek ki.

Nem veszélyes a sonka, tojás

Müller Cecília újságírió kérdésre elmondta, nem veszélyes sonkát, tojást vásárolni a napokban, de mossuk meg őket rendesen, ahogyan a más termékek is. A tojást érdemes ebben az időszakban pici hipós vízben megmosni, majd elöblíteni, nyersen ne fogyasszuk, a sonkát pedig jól főzzük meg. Az országos tisztifőorvos elmondta azt is, a kijárási korlátozás mindenkire vonatkozik, azokra is, akik úgy döntöttek, hogy a nyaralójukba vészelik át ezt az időszakot.

A WHO maszkviselési ajánlásával egyetért, miszerint azok viseljék, akik már megbetegedtek, de ha valakinek biztonságérzetet nyújt, akkor hordja ő is. Viszont amennyiben felölti, akkor azt helyesen tegye. Az idősek részére azt javasolta, maradjanak otthon, ne kockáztassák az egészségüket. Arra kéri azokat, akik továbbra is látogatják a fitness termekeket, hogy azt elkülönülve tegyék.

Müller nagyon szeretné, ha a fertőzöttek száma alacsonyan maradna, minden törekvésük ezt szolgálja. Szerinte a viszonyszámok nagyon különbözőek országonként, nem összehasonlíthatók egymással. Kórházi kezelés a házi karanténban lévő emberek számára akkor van szükség, ha fellépnek náluk a tünetek. Ez igaz azokra, is akik nincsenek karanténba, így a magas láz, légszomj, fulladás esetén van erre szükség.

Egy újabb eljárásrend van készülőben, ami az ötödik a járvány jelentkezése óta. Jelenleg amennyiben gyanú merül fel, telefonon kell értesíteni a háziorvosát a magát érintettnek gondoló állampolgár, aki pedig intézkedni fog a laborvizsgálatot illetően.

Hozzátette, nincsenek fertőzési gócok az országban, viszont a vírus mostbmár az ország egész területén jelen van. Az egészségügyi intézmények számára készültek még a „békeidőben” egészségügyi válsághelyzeti tervek, amiknek a frissítése folyamatosan zajlik. Az eljárásrend, módszertani ajánlások és utasítások, illetve a koronavírus kézikönyve is az orvosok felkészítését szolgálja.

Elmondta azt is, hogy vannak egészen igen fiatal életkorú megbetegedők is: jelenleg egyik sincs lélegeztetőgépen, viszont van olyan, akinek segíteni kell, hogy az oxigéncsere megfelelően folyjon a tüdejében.

Az országos tisztifőorvos hozzáfűzte, a Nemzeti Népegészségügyi Központban és a Dél-pesti Centrúmkórházban a koronavírus-fertőzésből kigyógyultak ügyében kutatást indítanak, hogy a magyar kutatók is vizsgálni tudják, immunissá válnak-e a vírusra azok, akik egyszer már átestek a betegségen.

Kiss Róbert elmondta, ezidáig 5000 honfitársunkat hozták haza külföldről, a napokban 257 további magyar állampolgár jön haza az Egyesült Államokból és Kanadából, valamint 18 Szlovákiából.

A tömegközlekedésen és a közterületeken a rendőrség eddig biztosítani tudta a megnyugtató körülméneket, sőt nagyobb odafigyelést szántak és fognak szánni ezután is a garzáda és rendbontó cselekmények felszámolására.

A Magyar Narancs több kérdést is elküldött az operatív törzsnek, amire válaszoltak is a sajtótájékoztató keretén belül, viszont nem említették meg a lapunkat. Ezek a következők voltak:

  • Hány fiatal és gyermek fertőződött meg és milyen az állapotuk? (Erről külön adatok is felkerültek a hivatalos honlapra.)
  • Ki kérheti most, hogy egy gyanús beteget teszteljenek? (Müller már tegnap hangsúlyozta, hogy elsődlegesen a háziorvosok.)
  • Készült-e vészforgatókönyv arra az esetre, ha betelnének a férőhelyek?
  • Milyen szakmai felkészítést kaptak az orvosok?
  • Tervezik-e a fitnesstermek bezárását? (Mindhárom kérdésre a válasz a fenti szövegben olvasható.)

Figyelmébe ajánljuk

Nemcsak költségvetési biztost, hanem ÁSZ-vizsgálatot és büntetést is kapott Orosháza

Nincs elég baja Békés megye egykor virágzó ipari centrumának, Orosházának, amhova nemrégiben költségvetési biztost neveztek ki. Állami számvevőszéki vizsgálat is folyik az önkormányzatnál, a korábbi fideszes vezetés miatt súlyos visszafizetési kötelezettségek terhelik, ráadásul kormánypárti településekkel ellentétben egyelőre nem kap pótlólagos forrásokat a működésére.

Tej

Némi hajnali bevezetés után egy erősen szimbolikus képpel indul a film. Tejet mér egy asszonykéz egyre idősebb gyerekei csupraiba. A kezek egyre nagyobbak, és egyre feljebb tartják a változatlan méretű csuprokat. Aztán szótlanul reggelizik a család. Nyolc gyerek, húsztól egyévesig.

Dal a korbácsolásról

„Elégedetlen vagy a családoddal? (…) Rendelj NUKLEÁRIS CSALÁDOT az EMU-ról! Hagyományos értékek! Az apa férfi, az anya nő! Háromtól húsz gyerme­kig bővíthető, szja-mentesség, vidéki csok! Bővített csomagunkban: nagymama a vármegyében! Emelt díjas ajánlatunk: főállású anya és informatikus apa – hűséges társ, szenvedélye a család!”

Sötét és szenvedélyes séta

Volt már korábban egy emlékezetes sétálószínházi előadása az Anyaszínháznak az RS9-ben: a Budapest fölött az ég. Ott az indokolta a mozgást, hogy a történet a város különböző pontjain játszódik. Itt a vár hét titkot rejtő terme kínálja magát a vándorláshoz. Az RS9 helyszínei, a boltozatos pincehelyiségek, az odavezető meredek lépcső, ez a föld alatti világ hangulatában nagyon is illik a darabhoz.

Egymásra rajzolt képek

A kiállított „anyag első pillantásra annyira egységes, hogy akár egy művész alkotásának is tűnhet” – állítja Erhardt Miklós a kiállítást megnyitó szövegében. Ezt csak megerősíti a képcímkék hiánya; Széll Ádám (1995) és Ciprian Mureșan (1977) művei valóban rezonálnak egymásra.

Komfortos magány

  • Pálos György

A szerző az első regényével szinte az ismeretlenségből robbant be 2000-ben az irodalmi közéletbe, majd 2016-ban újra kiadták a művét. Számos kritika ekkor már sikerregényként emlegette, egyes kritikusok az évszázad regényének kiáltották ki, noha sem a szüzséje, sem az írásmódja nem predesztinálták a művet a sikerre.