Pankotai Lili első fokon elvesztette a pert volt iskolájával szemben

  • narancs.hu
  • 2024. október 8.

Belpol

A bíróság nem találta megalapozottnak, hogy az iskola megsértette a diák személyiségi jogát.

„A Pécsi Törvényszék szerint a Ciszterci Rend Nagy Lajos Gimnáziuma nem sértette Pankotai Lili személyiségi jogát azzal a hadjárattal, ami miatt iskolát kellett váltani az érettségi évében” – írta a diákot képviselő Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) a 444.hu által szemlézett közleményében. Az elsőfokú ítélet nem jogerős.

Mint ismert, Pankotai Lili a 2022. október 23-i budapesti tanártüntetésen szólalt fel, emiatt másnap a Nagy Lajos Gimnázium nyilvánosan elhatárolódott tőle. A TASZ szerint ezután a gimnáziumban folyamatos érzelmi nyomás alá került, osztályfőnöke többször kiküldte az óráról, a beszédre hivatkozva pedig lemondta az osztálykirándulást. A legsúlyosabb eset a szervezet szerint az volt, amikor az iskola igazgatója felmérést végzett a tanárok körében, hogy szeretnék-e a továbbiakban is tanítani a végzős diákot, majd közölte a lánnyal, hogy egy kivételével a tanárai a jövőben nem szeretnének vele együttműködni. Ahogy akkor arról mi is beszámoltunk, Pankotai Lili a TASZ segítségével 2023-ban indított pert volt iskolája ellen.

A közlemény szerint a bíróság nem találta megalapozottnak azt, hogy az iskola megsértette Pankotai Lili személyiségi jogát, a törvényszék álláspontja szerint nem történt jogsértés.

Az ítélet többek között arra hivatkozott, hogy Pankotai Lili felszólalása nem volt egészében politikai vélemény, emiatt pedig nem élvezi a politikai véleményekre vonatkozó jogi védelmet.

„A bíróság a politikai véleménynyilvánítást nagyon szűken értelmezte, és miután talált formális okot arra, ahogy az iskola Pankotai Lilivel bánt, azt már nem vizsgálta, hogy emellett volt-e szó zaklatásról. Ez az ítélet azért szomorú, mert nem szab annak gátat, hogy az iskolák elbátortalanítsák a diákjaikat a közéleti részvételtől” – mondta az ítélethirdetés után Zeller Judit, a TASZ jogásza.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.