Parragh László szenzációs bejelentést tett

  • narancs.hu
  • 2017. december 26.

Belpol

Megint mi leszünk a világ közepe.

A kamarai rendszer tekintélye, súlya az idén erősödött, nőtt a társadalmi elismertsége a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnöke szerint – írja az MTI. Parragh László az ipari és kereskedelmi kamarai elnökök előtt tartott évzáró budapesti rendezvényen úgy fogalmazott:

beigazolódott előrejelzéseik helyessége.

Példaként említette, hogy 4 százalék körüli gazdasági növekedést prognosztizáltak az idei évre, és ez teljesül, jövőre pedig a tartós gazdasági növekedés alapjait kell lerakni a fenntarthatóság érdekében.

false

 

Fotó: MTI – Kovács Attila

Az elnök a kormánnyal való együttműködést eredményesnek nevezte, s felidézte, hogy a kormány több kamarai javaslatot is elfogadott, például a kisadózó vállalkozók tételes adójának és a kisvállalati adó kedvezményeinek bővítését, az alanyi áfamentes értékhatár 8 millió forintra emelését, valamint az elektronikus közbeszerzési rendszerre való felkészülés idejét meghosszabbították.

Parragh László egyúttal szenzációs bejelentést tett: 2018-ban nálunk rendezik meg – a kelet-európai régióban elsőként –

a fiatal szakmunkások európai bajnokságát,

az EuroSkills versenyt, amelyre 28 országból megközelítően 600 versenyző érkezik 40 szakmában. Az eseményre 80 ezer látogatót várnak, köztük pályaválasztás előtt álló iskolásokat.

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.