Példaképtelenségre ítélve

Kéthly Anna (1889-1976)

Belpol

Megjelenésünk napján mutatják be a magyarországi mozik Mészáros Márta Kéthly Annáról szóló filmjét, ami nekünk is remek apropóul szolgál felidézni történelmünk e kétségkívül nagyszerű alakját.

A rendszerváltozás óta neve időről időre előkerült a magyar politikában - például amikor "öröksége" jegyében pártot szerveztek, amikor közteret neveztek el róla, amikor az ezredfordulón az Orbán-kormány bevette néhány idős szélhámos meséjét Kéthly "politikai végrendeletéről" és a "Szabad/Magyar Exil" kormányról, vagy amikor a Szociáldemokrata Párt fölháborodott, mert az MSZP Kéthly Annáról kívánta elnevezni a pártalapítványát (amit végül Táncsics Mihályra is kereszteltek). Tájékozódási pont mindazonáltal nem lett, noha voltak tétova kísérletek erre nemcsak a bal-, de a jobboldal részéről is. Kéthly Annából mégsem lett ikon, olyasfajta ún. eszmei előd, akinek "máig érvényes üzeneteire" minden politikai fölszólamlásban minimum kétszer illik utalni.

*

Százhúsz éve, 1889. november 16-án született Budapesten egy munkáscsalád második gyermekeként (s még hét testvér követte). Apja a korban ritkaságnak számító foglalkozást űzött, elektrotechnikus volt; ha nem is kilátástalan nyomorban, de felettébb szerény körülmények között élt a népes család. Kéthlyék - a családfő szakmája miatt - gyakorlatilag az egész Monarchiát bejárták. Egyik emlékező írás szerint Anna széles látóköre, toleranciája részben ezeknek a soknemzetiségű birodalomban tett utazásoknak a következménye. Műveltségét, kitűnő (német és angol) nyelvtudását a bécsi Sacré-Coeur Intézetben alapozta meg, ahol tandíjmentes "szegénynövendékként" tölthetett el néhány évet. Szakképzett gyors- és gépíró, majd könyvelő lett; 1905-től a Tolnai Világlapja szerkesztőségi alkalmazottja, 1907-től pedig különböző cégeknél magántisztviselő. Így került kapcsolatba a közélettel is, az első világháború alatt már a magántisztviselői országos szövetség titkára, 1920-tól a Magyarországi Szociáldemokrata Párt (MSZDP) vezetőségi tagja, akit negyedszázadon át rendre újraválasztanak. Határozottsága, fölkészültsége, jó szervezőkészsége miatt egyre nagyobb a befolyása a pártban, amit 1948-as puccsszerű kizárásáig képes is volt megőrizni.

*

1922-ben szerzett képviselői mandátumot 23 férfi párttársával együtt. Kéthly Anna volt a második női képviselő a magyar Országgyűlésben (az első a már 1920-ban bejutó konzervatív Slachta Margit), parlamenti pályafutása - pártbéli karrierjéhez hasonlóan - 1948-ig tartott; ezen idő alatt frakcióvezetője is volt a szociáldemokraták képviselőcsoportjának. Kemény vitapartner, akit a burkolt vagy nyílt fenyegetések sem kényszerítettek meghátrálásra. Magatartásának elismerését az a széles körben is ismert, két világháború közötti bonmot tükrözi a leghívebben, miszerint "egyetlen férfi van a parlamentben - az is nő".

Képviselőházi tevékenysége döntően a klasszikus munkás-, azon belül is a női munkavállalói érdekvédelem köré szerveződött a betegbiztosítástól a munkaidő és a szabadság szabályozásán át a felmondási idő rendezéséig. De nemcsak a szorosan vett szervezett munkásságért szólalt föl: a munkanélküliséget, a gyermek- és női munka körüli anomáliákat éppúgy szóvá tette, mint a nagycsaládosok lakáshoz juttatását, a mélynyomorban élők kilátástalan helyzetét. Bármennyire is meglepő, pártpolitikával viszont alig foglalkozott a Házban.

Képviselőségére persze nem a fentiek miatt, hanem a nemzetiségi ügyekben tanúsított, valamint a zsidótörvényekkel szembeni - nemcsak bátor, de kikezdhetetlen tisztességű - kiállásáért emlékezik az utókor. Kezdő honanyaként szenvedélyesen szót emelt már a numerus clausus ellen is, az 1938-1939-es zsidótörvényeket pedig többek között azzal utasította el, hogy a "százalékoktól" igen rövid az út a fizikai megsemmisítésig. Nemegyszer kifakadt a nacionalista szűklátókörűség ellen: Hóman Bálint minisztert egyszer például amiatt interpellálta, hogy a magyar hatóságok megakadályozták szlovák kulturális egyesületek magyarországi vendégszereplését szlovákok lakta településeken. Az 1942-es újvidéki "hideg napokat" (amikor a magyar csendőrség és a honvédség több mint háromezer szerb, zsidó és kommunistagyanús elemet mészárolt le) Bajcsy-Zsilinszky Endrével, Peyer Károllyal és Rassay Károllyal ő tartotta napirenden az Országházban mindaddig, amíg hivatalos vizsgálat nem indult a vérengzés miatt. Az emiatti halálos fenyegetésekre Kéthly így reagált: "Aki fél, menjen cukrászkisasszonynak."

A zsidótörvények egyébként az MSZDP-ben is zavart okoztak: az első után például Veres Péter a párt lapjában, a Népszavában vetette föl a vezetőség megtisztítását az idősebb zsidó származású elvtársaktól. Hogy a népi baloldali Verest mennyiben motiválta saját faji felfogása, s mennyiben a "munkásáruló" szociáldemokraták ellen szívósan küzdő kommunisták, máig nem világos. Az viszont tény, hogy nem sokkal később a kommunistákkal következetesen szemben álló Buchinger Manót és Mónus Illést leváltották, s főtitkárrá választották a párt önfölszámolását majdan (1948-ban) levezénylő, gyenge jellemű Szakasits Árpádot, illetve akkor került a tűz közelébe a kommunista párttal való egyesülést ugyancsak az MSZDP-ből szorgalmazó Marosán György (utóbbi portréját lásd: A mérges pék, Magyar Narancs, 2008. november 20.).

Kéthly Anna, jórészt a Tanácsköztársaság hatására, Peyer Károlyékhoz hasonlóan elvetette a munkásság kommunista típusú képviseletét; képviselőként azonban ugyanilyen következetességgel lépett föl a kommunisták üldöztetése, valamint a borzasztó börtönviszonyok miatt; az Országházban az illegalitásba kényszerült kommunisták kérésére ő interpellált a magas tandíjak ügyében 1934-ben; 1936-ban búcsúbeszédet mondott Hámán Kató sírjánál; és az igazságügy-miniszternél szorgalmazta mások mellett Rákosi Mátyás szabadon bocsátását. Egyes visszaemlékezések szerint Rákosi Mátyás később ezek miatt nevezte Kéthlyt élete egyik nagy csalódásának: a főtitkár 1945 előtt váltig hitte, hogy Kéthly valamelyik illegális kommunista sejt tagja.

*

A nyilasterrort hamis papírokkal egy Nógrád megyei faluban vészelte át. (A német megszállás előtti hónapokban ő és Peyer angolpárti politikusokkal Magyarország kiugrási lehetőségeiről egyeztetett.) 1945 februárjától újra bekapcsolódott a pártszervezésbe, 1945 végétől ismét képviselő, valamint a nemzetgyűlés, 1947 szeptemberétől pedig az Országgyűlés alelnöke. Az MSZDP egyik legnagyobb tekintélyű vezetőjeként a szabad választásokon alapuló polgári demokrácia híve. A kommunista párttal azonban rosszul taktikázott: amikor Rákosiék a mauthauseni koncentrációs táborból visszatért Peyer Károly kizárását követelték, Kéthly engedett nekik. Peyer Károly, az MSZDP legendás vezetője nemcsak az 1921. decemberi, Bethlen István miniszterelnökkel kötött paktum miatt lett persona non grata a kommunisták szemében, hanem sokkal inkább már említett politikai fölfogásáért: Peyer évtizedek óta inkább a kisgazdákkal és a polgári demokrata pártokkal való stratégiai szövetséget pártolta, a kommunistákra mindvégig bizalmatlanul tekintett. Kéthly taktikai okokból asszisztált Peyer eltávolításához, ám elszámította magát. Részben külpolitikai okok miatt, amikről persze semmit sem tudhatott. Sztálin eredetileg maga is hosszabb átmenettel kalkulált, amíg Kelet-Európa rátalál az egyedül üdvözítő szovjetrendszer útjára. Ám Churchill fultoni beszéde és az amerikai Marshall-segély világossá tette számára, hogy nyugati szövetségesei átlátnak rajta; Sztálin elsősorban emiatt döntött úgy, hogy fölgyorsítja a megszállt térség szovjetizálását. Kéthly elgondolása a vezéráldozatról tehát eleve kudarcra ítélt volt; és hogy mennyire az, azt hamarosan a saját bőrén tapasztalta. Miután ellenezte a kommunista és a szociáldemokrata párt egyesülését, 1948 elején kommunista nyomásra kizárták pártjából. 1950 nyarán az ÁVH mondvacsinált vádak alapján letartóztatta. A "vallomásáról" készült jegyzőkönyvet (amelyben "elismeri", hogy államellenes szervezkedés résztvevője) csak azután írta alá, hogy öt napig nem engedték aludni és tisztálkodni, illetve kilátásba helyezték, hogy egyik lánytestvérét a szeme láttára agyonverik. 1954 januárjában életfogytiglanra ítélték, de még az év novemberében szabadult: egyfelől a nemzetközi tiltakozások hatására, másfelől mert Rákosi úgy gondolta, "az öregasszony" a börtönévek után végleg nyugton marad.

1956-ban azonnal bekapcsolódott a szociáldemokrata párt újjáélesztésébe, amelynek elnökévé választották. Október 1-jén Bécsbe utazott a Szocialista Internacionálé ülésére, hogy a nyugati testvérpártok támogatását kérje. Távollétében nevezték ki a Nagy Imre-kormány államminiszterévé. A szovjet invázió híre a hazafelé úton, Sopronban érte; Budapestre már nem jutott el, viszont - Bibó István szavaival - mint a legitim magyar kormány egyetlen hivatalos képviselője New Yorkba utazott, hogy tájékoztassa az ENSZ-t az eseményekről; ő az egyik első forrása az ENSZ magyarkérdést vizsgáló ötös bizottságának.

Emigráns szervezetek vezetője vagy vezetőségi tagja kinti élete kezdetén; belgiumi letelepedése után is fáradhatatlanul képviseli a törvényes magyar kormányt. Realitásérzéke azonban a régi: s az évek múltával nemcsak az őt körülvevő nyugati lelkesedés alábbhagyását érzékeli pontosan, de annak okát is. Öncsalás nélkül nézett szembe azzal, hogy a Nyugat megváltozott szovjetpolitikáját milyen racionális érvek és érdekek mozgatják; s ha keserűsége akkori megnyilatkozásaiban - elsősorban magánjellegű irataiban - nyilvánvaló is, a tárgyilagos elemzésre törekvés jellemezte továbbra is megszólalásait.

*

Kéthly Anna a magyar politikatörténet jeles alakja. Alapállása teszi azzá: nemcsak elfogadta, de értette és tudta is, hogy a modern társadalmakban az érdekek - mindenfajta érdek - hatékony képviselete kizárólag a józan párbeszéden alapuló megegyezéses politikával, az ezt intézményi keretbe foglaló demokratikus berendezkedésben lehetséges; és hogy e berendezkedés lényege az egymással versengő pártok szabad választásán alapuló többpártrendszer. A szociáldemokrácia, ellentétben a kommunista pártokkal, ezt látta be története során; és az európai társadalomfejlődés kivételes pillanata, amikor a kevésbé tehetős rétegek legbefolyásosabb képviselőjeként lemondott a társadalmi viszonyok erőszakos megváltoztatásának lehetőségéről, és a plurális versengés szabályait magára is kötelezőnek tartva elérendő célként a parlamenti széksorokat jelölte meg, nem pedig barikádok emelését. A két világháború közötti Magyarország formátumos munkásvezetőinek (Kéthly, Peyer, Györki Imre és a többiek) a kiiktatása így nemcsak széles horizontú, művelt és személyükben is hiteles képviselőitől fosztotta meg a valóban létezett szervezett munkásságot, hanem végzetes csapást mért a magyar politikai kultúra egyik szervesen fejlődő, vállalható és nemes hagyományára is. Arra az egyszerre egyetemes és magyar politikai tradícióra, amely olyan tisztességes közéleti szereplőket termett, mint amilyen Kéthly Anna is volt. És emiatt is nem tud a mai politikai osztály mit kezdeni a személyével.

(Fölhasznált irodalom: B. Kádár Zsuzsanna: Kéthly Anna, www.rubicon.hu; Borbándi Gyula: A magyar emigráció életrajza I. kötet, Budapest, 1989; Erdődy János: Kéthly Anna, Európai utas, 1992/2.; Kéthly Anna válogatott írásai és beszédei, Budapest, 1990; Pelle János: Vesszőfutás, hvg.hu, 2008. szeptember 28.; Strassenreiter Erzsébet: Kéthly Anna védelmében, História, 2002/5-6.); Száműzve, de le nem győzve. Kéthly Anna emigrációs levelezése, Budapest, 2007)

(Az Utolsó jelentés Annáról című film kritikája a 38. oldalon olvasható.)

Neked ajánljuk