Politikai hírek

  • 1997. január 9.

Belpol

Veszélyben a sajtószabadság?
"A sajtószabadság nagyobb veszélyben van, mint valaha" - fogalmaz az a jelentés, amelyet a bécsi székhelyű Nemzetközi Újságíró Intézet (IPI) hozott nyilvánosságra a napokban. A szervezet 150 országból rendelkezésre álló adatai szerint tavaly 38 újságírót gyilkoltak meg a világon; a gyilkosságok nagy része felderítetlen maradt. AZ IPI jelentése szerint a különböző rezsimek igyekeznek lejáratni a szabad sajtó értékét és a kelet-európai térségben különösen sokszor sértették meg a sajtószabadságot. Magyarországról röviden annyit közölnek: a privatizációs botrány idején a magyar sajtó úgy viselkedett, ahogyan azt attól nyugati demokráciákban elvárják, hozzáteszik ugyanakkor: a növekvő gazdasági nyomás miatt elmosódik a határ az újságcikknek álcázott hirdetések és a valódi cikkek között.

Belgrád: a hetedik hét A szerb kormány az EBESZ-nek küldött levelében csak kilenc városban ismerte el az ellenzék győzelmét. A tüntetők a hét végén visszafoglalták a lezárt belvárosi utcákat: több ezer autót hagytak "műszaki hiba" miatt az úttesten. Az egyház is elítélte a rezsimet; lapzártakor úgy tudni, pravoszláv szenteste (január 6-án) minden eddiginél nagyobb tüntető tömeg indult az éjféli misére. Momcilo Perisic tábornok, vezérkari főnök fogadta az egyetemistákat, akik elégedetten távoztak a megbeszélésről, mondván, a hadsereg nem avatkozik be ellenük (korábbi hírek szerint tisztek egy csoportja levélben támogatta a diákokat; feltűnő, hogy a vezérkar cáfolatában nem védte Slobodan Milosevic elnök rezsimjét). Az egyetemisták Zoran Sokolovic szerbiai belügyminiszterrel is találkoztak: a miniszter "nem tudta", ki vezényelte a rendőröket az utcára és "nem hallott arról", hogy több polgárt és újságírót megvertek. Az egyetemisták képviselőjét Bill Clinton elnök beiktatására is meghívták. Lapzártakor úgy értesültünk, hogy a Jugoszláv Egyesült Baloldal (JUL) székházára ismeretlen tettes kézigránátot dobott, áldozatokról nem érkezett jelentés. A JUL vezetője Mira Markovic, Milosevic szerb elnök felesége. (Lásd még: 34-35. és 46-47. oldal.)

Líbia: kivégzések Az Amnesty International emberi jogvédő szervezet élesen elítélte Líbiát, amiért ott a napokban kivégeztek nyolc személyt (hat katonatisztet és két civilt), akiket az Egyesült Államok számára folytatott kémkedéssel vádoltak. A bírósági eljárás titkos volt, a foglyokat ismeretlen helyen tartották, elszigetelve a világtól. Szakértők szerint az elnök elleni 1993-as puccskísérlet résztvevőinek megbüntetéséről volt szó. Moamer el-Kadhafi líbiai államfő "sajnálkozásának" adott hangot amiatt, hogy az ország törvényhozása javaslata ellenére sem törölte el a halálbüntetést. Clinton amerikai elnök közben meghosszabbította a Líbia ellen tíz éve életbe léptetett amerikai gazdasági embargót, arra hivatkozva, hogy Tripoli még mindig támogatja a nemzetközi terrorizmust.

Nyílvesszős támadás Kielégítő annak a 22 éves, román állampolgárságú lánynak az állapota, akit az új év első óráiban nyílvesszővel sebesítettek meg, és a lövedék a torkába fúródott. Bár a mentők egymás után három kórházba is elszállították, az elsősegély után végül csak a kerepestarcsai kórházban kezdték el kezelni, mert sérülése szövődmény miatt életveszélyessé vált. Bár a Népjóléti Minisztérium vizsgálatot indított az ügyben, közleményük szerint az, hogy a kórházi ágyszámcsökkentés miatt megszüntették a hatvani kórház gégészeti osztályát, és nem volt gégész-szakorvos az intézményben, ahová a mentősök Berta Hajnalkát szállították, nem rontott a lány állapotán. (Lásd még: 15-16. oldal.)

Göncz elutasított Göncz Árpád köztársasági elnök az elmúlt héten hivatalba lépése óta először küldött vissza törvényt az Országgyűlésnek megfontolásra: előbb a parlament által nemrég elfogadott összeférhetetlenségi, majd a privatizációs törvényt találta aggályosnak. Az államfő lépését az ellenzék üdvözölte, koalíciós politikusok pedig váratlannak és a politikai konszenzus kialakítása szempontjából hátrányosnak nevezték. Az összeférhetetlenségi törvényről Kósáné Kovács Magda, az MSZP ügyvezető alelnöke a Narancsnak úgy nyilatkozott: "Remélem, az elszántság a törvény meghozatalát illetően nem változik." (Lásd még: 17-18. oldal.)

Peru: elhúzódó túszválság Peru fővárosában még mindig 74 túszt tartanak fogva a japán nagykövet rezidenciáját megszálló szélsőbaloldali gerillák. A Tupac Amaru mozgalom fegyveresei továbbra is 400 bebörtönzött társuk szabadon bocsátását követelik. A limai rendőr-főkapitányságon közölték, hogy hat túszul ejtett rendőrtábornokot felmentettek. A japán miniszterelnök élesen bírálta azokat az újságírókat és fotósokat, akik bent jártak a rezidencián, hangsúlyozva, hogy a sajtó beengedése a terroristák "propagandafogása" volt. A gerillák egyébként japán cégektől túszul ejtett munkatársaik szabadságáért cserébe 100, majd 30 millió dollárt követeltek, ám a követelést az érintett cégek azonnal visszautasították. (Lásd még: 20-21. oldal.)

Titkos tárgyalás Hebronról Netanjahu izraeli kormányfő és Arafat palesztin vezető vasárnapi titkos találkozója után sem tudni, mikor hozzák tető alá a megállapodást arról, hogy Izrael mikor vonja ki csapatait a ciszjordániai Hebronból; lapzártakor annyi biztos, hogy 180 nemzetközi megfigyelőt hívtak meg fél évre a városba. A palesztinok részrehajlással vádolják az ügyben közvetítő amerikaiakat; Arafat ennek ellenére Washingtonba készül, hogy meghallgassa Clinton elnök indítványát a folyamat gyorsításáról. Az izraeliek és a palesztinok között többek közt abban van vita, hogy ki ellenőrizze a muzulmánok által is szent helynek tekintett Pátriárkák Sírját, és hol helyezzék el a távozó izraeli csapatokat. Az új év első napján egyébként egy izraeli katona hét embert sebesített meg Hebronban, amikor tüzet nyitott a vásárlókra egy piacon. A városban néhány száz zsidó él több mint 120 ezer palesztin között.

Változás az alkotmányozásban? Heves ellenzéki tiltakozás fogadta azt a szabad demokrata javaslatot, hogy az új alkotmány koncepcióját elutasító ellenzéki pártok, az FKgP, a KDNP és a tartózkodó MDF nélkül folytassák egyelőre az alkotmányozást. Hack Péter SZDSZ-es ügyvivő sajtótájékoztatóján elmondta: az alkotmányozás során pártja eddig is számos alkalommal fogadott el a programjával ellentétes javaslatokat azoktól a pártoktól, amelyek a bizottsági ülésen nem támogatták a tervezetet, ezért a párt a koalíciós partneren kívül a Fidesz - MPP-vel és az MDNP-vel folytatná az új alaptörvény kidolgozását. Az MSZP az alkotmánymódosítás kapcsán érvényben lévő moratórium feloldását is mérlegeli, amire koalíciós politikusok szerint elsődlegesen közjogi, napi kormányzati feladatokkal kapcsolatos kérdések rendezése miatt van szükség.

Magyar konzulátusok Romániában Rövidesen újra megnyitják a kolozsvári magyar és a debreceni román főkonzulátust, Győrött és Constantán pedig tiszteletbeli konzulátusok nyílnak - ebben állapodott meg Kovács László magyar és Adrian Severin román külügyminiszter, miután december végén kicserélték a két ország alapszerződésének ratifikációs okmányait Budapesten. A román külügyminiszter a Magyar Televíziónak azt mondta, az új román kormány politikája lehetővé teszi, hogy Románia stratégiai partnerséget alakítson ki Magyarországgal. Romániában elnöki kegyelmet kapott a magyar Cseresnyés Pál, akit azzal a váddal ítélt el az előző román hatalom, hogy az 1990-es marosvásárhelyi események idején életveszélyesen megsebesített egy román férfit.

Kohl Moszkvában, csecsenföldi csapatkivonás A német kancellár szerint a NATO tervezett bővítésének ügyében még az idén megszüntethetők az ellentétek Oroszországgal. Helmut Kohl azután beszélt erről, hogy Moszkva közelében tárgyalt Borisz Jelcin orosz elnökkel. Kijelentette: olyan megoldásokról van szó, amelyek révén a NATO bővítése minden fél biztonsági szempontjainak figyelembevételével történne meg. Néhány nappal korábban, amikor szívműtétje óta először beszédet mondott a rádióban, az orosz elnök rendteremtést ígért az országban. Jelcin szerint Oroszország bajait főként az okozza, hogy nem tartják be a törvényeket. Az orosz belügyi csapatok vezérkari főnöke, Pavel Maszlov közben a hét végén bejelentette: befejeződött az orosz csapatok kivonása Csecsenföldről - közölte az Interfax hírügynökség orosz belügyi forrásokra hivatkozva.

Kalasnyikov-ügy Budapesten A BRFK gyanúja szerint valószínűleg rendőrök vittek el december utolsó napján kilenc darab AMD típusú géppisztolyt, valamint 32 tárat és három tártáskát a II. kerületi rendőrkapitányság zárt szobájából, betörésre utaló jeleket ugyanis nem találtak. A fegyverek lapzártánkig nem kerültek elő, bár a rendőrség kétmillió forint jutalmat ajánlott fel a megtalálónak. A katonai ügyészség már kihallgatta a közrendvédelmi osztálynak azt a három váltásparancsnokát, akiket azonnal fel is függesztettek állásukból. Egyiküket - aki december 31-én volt szolgálatban - őrizetbe is vették. Balogh János megbízott főkapitány menesztette posztjáról Liszka Károly ezredest, a kerületi rendőrkapitányság vezetőjét is. (Képünk nem a helyszínen készült.)

Morze

Horvátországban vádat emeltek a Soros Alapítvány három munkatársa ellen "okirat-hamisítás" címén. Õk felelősek állítólag azért, hogy az alapítványnál a bérek egy része után nem fizettek adót. Tudjman elnök pár hete "politikai ellenfelei" közé sorolta a Soros Alapítványt.

Újraházasodott Václav Havel: a műtétje után súlyos betegségéből lábadozó hatvanéves cseh elnök Dagmar Veskrnova 43 éves színésznőt vette feleségül. A kórházból kikerülve Havel a dohányzásról is leszokott.

A világ tőzsdéi közül tavaly a legnagyobb árfolyam-emelkedést az orosz, a magyar és a venezuelai értékpapírpiacok érték el - közölte a Morgan Stanley Capital International, amelynek vizsgálata 22 fejlett és 27 fejlődő ország tőzsdéjére terjedt ki.

Afrikában sem a demokratizálódás, sem az emberi jogok szempontjából nem javult a helyzet 1996-ban - mondta az Afrika-közi Emberi Jogi Szervezet elnöke. Halidou Ouédraogo külön kiemelte a több országban zajló polgárháborúkat.

Guatemalában békeegyezményt írt alá a kormány a gerillákkal: ez először mondja ki, hogy az őslakos indiánok teljes jogú állampolgárok. A kormány ezzel a spanyol mellett hivatalosnak ismerte el a 23 indián nyelvet is.

Kolumbia északkeleti részén nyolc földművest mészároltak le egyenruhás, félkatonai egységekhez tartozó fegyveresek, akik több holttestet le is fejeztek. Medellínben pedig négy városi gerillát öltek meg ismeretlenek.

Algériában iszlám fegyveresek vasárnapra virradóra megöltek 16 embert - közölték biztonsági erők, akik szerint muzulmán terroristák gyilkolták meg a polgári személyeket. A mészárlás egy nappal azután történt, hogy a kormányfő sokadszor bejelentette: szétzúzták a lázadók mozgalmát.

Európában több mint 260-an fagytak meg a harminc év óta legkeményebb télben. A legtöbben hajléktalan, idős emberek voltak, akiknek nem telt fűtésre.

Öko

Oroszországban betiltották és elkobozták az orosz Északi Flotta atom-tengeralattjáróinak lehetséges környezetszennyezéséről szóló riportot, amely - kizárólag nyilvános adatokat felhasználva - ír a nukleáris veszélyekről. A Szovjetunió bukása óta ez az első könyvbetiltás Oroszországban. A jelentés most az Interneten elérhető; e-mail cím: bellona [at] sn [dot] no.

Svédország délnyugati részén egy külső transzformátorállomás üzemzavara miatt leállították a Ringhals atomerőmű két reaktorát. A másik két blokk azonban folytatta a termelést. A kettes reaktor egyébként csak idén júliusig működhet, mivel az utóbbi években többször is problémát okozott.

Új-Delhiben, a világ egyik legszennyezettebb levegőjű városában január 26-tól tilos a dohányzás a középületekben, kórházakban, mozikban, buszokon. Az ország évente több mint 600 millió dollárt költ a dohányzás okozta betegségek gyógyítására. Közben továbbra is az elfogadható határ fölött marad a szén-monoxid szintje, és a porszemcsék magas koncentrációja sem csökken.

Nagy-Britanniában a folyók és tavak befagyása előtt az utolsó pillanatban menedékhelyre szállították az éhező és kihűlt hattyúk százait. Az Egham menhely szóvivője szerint biztos fagyhalál várna rájuk, ha nem mentenék ki őket a vízből.

Egy befagyott tó lett a végzete az erfurti állatkert egyik kormoránjának: a jégen át egy róka támadt rá és megölte. Normális körülmények között a kormoránok bármilyen támadó elől idejében a vízbe tudnak menekülni.

December 29-én környezetvédők világszerte megünnepelték a biodiverzitás nemzetközi napját - az ENSZ tagállamai három éve írták alá a biológiai sokféleség elismerésének nemzetközi alapokmányát.

Figyelmébe ajánljuk