Prémium Audit vásárolt a Magyar Falu Program pénzéből a Babócsai Romákért Egyesület

  • narancs.hu
  • 2023. szeptember 12.

Belpol

És ez még csak nem is illegális. Több ember szállításához a falu kisbuszát kell elkérni.

Egy 2000 köbcentis, dízel Audi A5 Sportback autót vásárolt a Babócsai Romákért Egyesület a Magyar Falu Program keretében kapott pénzből

– írjaNépszava. Ám ha ez így is történt, az nem illegális – a pályázati kiírásban az szerepelt csak, hogy új vagy legfeljebb 10 éves jármű vásárlására vagy javítására lehet költeni –, persze a sportos Audi nem annyira jó arra, hogy szervezett programokra több embert egyszerre szállítsanak. A Népszava úgy tudja, az egyesület ezért a falu kisbuszát kéri el, amikor több embert kell egy-egy rendezvényre elvinni.

Az egyesületet 2020-ban alapították, elnöke, Balogh József a helyi roma önkormányzat vezetőjének férje. Mikor a lap felhívta Baloghot, a felesége vette fel a telefont, ki is hangosította, mondván, a férje úgyis ott van mellette. Amikor viszont kiderült, mi a téma, közölték, hogy erről nem akarnak beszélni, Balogh a közösségi médiában is letiltotta az újságírót, az autót pedig a lap szerint néhány napig nem vitték ki az utcára.

A Miniszterelnökség, amely a Magyar Falu Programért felelős, azt írta a Népszavának:

nincs előírás a programban arra, hogy milyen autót lehet választani, a 7 millió forintos kereten belül szabadon megválasztható, "hogy mely típus segíti leginkább a civil szervezet napi tevékenységét".

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.