A soroksári alapítványi fenntartású Qualitas Gimnáziumhoz kedden tanítási időben kiszálltak a rendőrök és a a végrehajtók, hogy kiürítsék az épületet, a diákokat és az intézmény dolgozóit pedig hazaküldjék – írja a hvg.hu több, Facebookon közzétett bejegyzés alapján.
Egy, a Facebookra feltöltött videó szerint Berki András bírósági végrehajtó egy megafonba beszélve tájékoztatja az intézkedésről a tanulókat, elmondta, hogy az iskola épületét tavaly októberben elárverezte, az árverés jogerőre emelkedett, az ügyről pedig tudomása volt az iskola és az intézményt fenntartó alapítvány igazgatójának, valamint az iskolatitkárnak is. Hozzátette, az árverésre azért került sor, mert az épület építését nem fizették ki, így annak a mai naptól hivatalosan is új tulajdonosa van.
„Nem tudom, kit értesítettek, és kit nem, én most értesítek róla mindenkit, hogy ezt az ingatlant a mai napon mindenkinek el kell hagyni” – mondta a végrehajtó, hozzátéve, hogy miután mindenki összeszedte az ingóságaikat, a gimnáziumba „tanulás vagy oktatás céljából visszajönni” nem fognak tudni többet.
A végrehajtó azt is mondta, a 18 év alattiak maradhatnak az épületben a tanítási idő végéig, és megkérte az igazgatóhelyettest és a titkárt, hogy a szülőket kezdjék el értesíteni.
A diákok azt kérdezték tőle, hogy hova menjenek, hol fognak tudni tanulni a továbbiakban, de a végrehajtó válasza erre az volt, hogy erre a fenntartónak, illetve az Oktatási Minisztériumnak kell majd választ adnia. Végül az igazgatóhelyettesre hivatkozva valaki azt mondta, egyelőre online oktatásra állnak át a Qualitas Gimnáziumban.