Puzsér ismét megsértődött: kiszáll az előválasztásból

  • narancs.hu
  • 2019. június 3.

Belpol

Nem ez az első kiszállása.

Az EP-választás után Puzsér Róbert főpolgármester-jelölt még megrántotta a vállát, mondván mi köze neki az őt támogató Jobbik, illetve az LMP csúfos szerepléséhez. Most azon méltatlankodik, hogy a DK-MSZP-Momentum miképpen osztozkodna.

Az előválasztáson való részvételem egyik feltétele az volt, hogy a balliberális tömb korrekt módon osztozzon a kerületi polgármester-jelöltségeken az engem támogató pártokkal. Május 26-án a Jobbik törpepárttá zsugorodott, az LMP összeomlott, a korrekt alku feltételei így számukra rendkívül szerény mértékűre szűkültek: az EP-választás eredménye alapján alig jár nekik valami – írja mai Facebook-posztjában, azután így folytatja:

"Budapesten az ellenzék számára húsz nyerhető kerület van. Az MSZP-Párbeszéd tandem tíz százalékos budapesti támogatottságával e kerületek felében[!] állít polgármester-jelöltet. A Jobbik és az LMP három-három százalékos budapesti támogatottságával, mely még így is az ellenzéki szavazatok tizede, nulla és nulla kerületet kap."

A DK-MSZP-Párbeszéd a tavalyi országgyűlési képviselőválasztás eredményére hivatkozott az egyeztetésen, de Puzsér szerint az alapján a Jobbiknak és az LMP-nek több kerület is járna. Gyalázatnak tartja, hogy a fővárosi kerületek nyolcvan százalékában a DK-MSZP-Párbeszéd állíthat polgármester-jelöltet, miközben szerinte Budapesten az ellenzéki szavazók fele nem hajlandó sem a DK-ra, sem az MSZP-re szavazni.

Majd azzal folytatja, hogy az előválasztáson való részvételének másik feltétele sem teljesült, jelesül a programegyeztetés és egy közös Budapest-minimum program kialakítása.

Puzsér szerint az említett politkai hármast csak a pozíciók érdeklik, annak érdekében mindent kitaposnak abból, akit gyengébbnek látnak. „A DK és az MSZP a május 26-ai eredmények ismeretében úgy tárgyal, hogy az Orbán Viktor elismerését is elnyerné. Orbán a komplett ellenzéket aprózza fel és szorítja ki ugyanazzal a kíméletlenséggel, amellyel Gyurcsány az ellenzék erőtlenebb szereplőit.”

Ezenfelül azt is sérelmezi, hogy ma sem tudni, hogy lesz-e lehetőség online szavazásra. Ő azt kértem, hogy az ne legyen bonyolultabb, mint megvenni egy repülőjegyet, de a DK tárgyalói szerinte túlbonyolítanák a dolgot.

Végezetül kicsit megzsarolja az előválasztás szervezőit: „Ha a fenti körülmények nem változnak, ebben a bohózatban nem veszek részt.”

Posztjának zárásaként közli, hogy folytatja a kampányát. Az ellenzéket daráló ellenzéknek kellemes előválasztást kíván. Egyébként pedig októberben találkoznak.

Puzsér nem először fenyegetőzik kiszállással. Április elején azért lépett volna vissza, mert az MSZ, a DK, a Párbeszéd és a Momentum az LMP és Jobbik nélkül döntött a budapesti jelöltekről. Akkor azt mondta, ha Karácsony Gergely nem vonja vissza az erről szóló vonatkozó megállapodást, nem vesz részt az előválasztáson.

Az LMP egyébként mindvégig részt vett a tárgyalásokon, de végül úgy döntött, hogy nem ír alá semmit, mert nem volt elégedett a felajánlott négy kerülettel.

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.