Reagált a HM Orbán fiának külföldi képzésére

  • narancs.hu-MTI
  • 2021. január 14.

Belpol

A közleményük szerint bárkinek biztosítják ezt a lehetőséget, aki megérdemli.

Ahogy arról mi is beszámoltunk, a Telex derített fényt arra, hogy Orbán Viktor fiát, Gáspárt elit brit katonaiskolába küldte a Honvédelmi Minisztérium.  Orbán Gáspár egy közel 40 milliós ösztöndíjjal végezhetett a   Sandhurst Royal Military Academy brit katonai elitiskola kilenc hónapos kurzusán, amit  rajta kívül a Honvédelmi Minisztérium két másik ösztöndíjasa kezdett el.

A Honvédelmi Minisztérium a hírre közleményben reagált. Ebbe azt hangsúlyozzák, hogy "a Magyar Honvédségben mindenki számára nyitva áll a lehetőség arra, hogy különböző tanfolyamokra, képzésekre, kiképzésekre jelentkezzen, itthon és külföldön egyaránt."

Ahogy írják, a katonák kiképzése, át- és továbbképzése kiemelten fontos a Magyar Honvédség számára, ezért a Honvédelmi és Haderőfejlesztési Program keretében az elmúlt években 163 magyar tiszt vett részt különböző kiképzéseken a világ számos országában. Hozzáteszik: "Ezen kiképzéseknek nemcsak az a céljuk, hogy minél több katona számára nyújtsunk lehetőséget, de a NATO szövetségi rendszerében elvárás is. Éppen ezért harcászati szintű képzésen, kiképzésen 84 tiszt és mintegy 800 altiszt, hadműveleti szintű képzésen 25, míg stratégiai szintű képzésen 54 tiszt vett részt. A hallgatók számára előírt bemeneti követelményeket minden esetben az intézmények határozzák meg." 

A közleményben továbbá úgy fogalmaznak: "a Honvédelmi Minisztérium visszautasítja a baloldali képviselők vádjait, és természetesen nekik, gyermekeiknek is ugyanolyan lehetőséget biztosít a honvédséghez való jelentkezésre, mint bárki másnak, és katonaként számukra is nyitva áll a lehetőség - a feltételek teljesítése esetén - külföldi képzések elvégzésére."

 

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.