Rendeletbe foglalta a kormány, hogy a brüsszeli szankciók felelősek a üzemanyag-árstop megszűnéséért

  • narancs.hu
  • 2022. december 7.

Belpol

Amelyek hatásai az ellátásbiztonságot veszélyeztetik.

Mint arról lapunk is beszámolt, éjszaka Gulyás Gergely és Hernádi Zsolt bejelentette, hogy a kormány kivezeti a üzemanyagok hatósági árát, kedden 23 órától újra piaci áron lehet tankolni (már ahol épp lehet.)

Ezt követően meg is jelentMagyar Közlönyben a kormányrendelet, mely eltörölte a tavaly november közepén bevezetett üzemanyag-árstopot.

Bár Hernádi Zsolt, a MOL vezérigazgatója a rendkívüli éjszakai Kormányinfón is elmondta, hogy már a nyár közepén ki kellett volna vezetni az ársapkát, a kormányhatározat szövege azzal indokolja a lépést, hogy "hatályba léptek a kőolajszállításra vonatkozó uniós szankciók, amelyek hatásai az ellátásbiztonságot veszélyeztetik". Már a jogszabály címe is az, hogy az uniós szankciók életbelépése okán az üzemanyagárral kapcsolatos egyes rendelkezésekről.

Hernádi egyébként már áprilisban is arról beszélt, hogy sokáig nem tartható fenn a benzinárstop, mert elfogynak az erőforrások, amiket a zöldesítésre és hasonló fejlesztésekre kellene fordítani. És hogy már középtávon ki kell vezetni a hatósági árat, különben áruhiány alakulhat ki, ami komoly társadalmi feszültségekhez vezethet.

A rendeletlényegi része szerint hatályon kívül helyezték azokat a korábbi szabályokat, amik 2022. december 31-ig hatósági árasnak (480 forintosnak) minősítették a benzint és a dízelt.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Amit csak ők tudnak

A nu metalon felnőtt generáció, azaz a mai negyvenesek visszavonhatatlanul az öregedés jelének tekinthetik, hogy kedvenc irányzatuk esetében az újat jelölő „nu” annyira indokolatlan, hogy a legfontosabb zenekarok – már amelyik még aktív – mind elmúltak 30 évesek.

Hová futnál?

  • - ts -

Az Ezüst csillag egy amerikai katonai kitüntetés, afféle vitézségi érem, nagy csaták nagy hőseinek adják, 1932 óta.

Cserbenhagyás

  • - ts -

A moziból nézve az Egyesült Államok tényleg a világ csendőre: minden korban megvannak a háborús veteránjai. De nem bánik szépen velük.

Irányított hálózatok

  • Molnár T. Eszter

A csoportterápiák általában vallomásos körrel indulnak. Valahogy így: Eszter vagyok, és hiszek a csodákban.

Kozmikus dramaturgia

E csoportos kiállítás nem csupán egy csillagászati vagy mitológiai témát feldolgozó tárlat, sokkal inkább intellektuális és érzéki kaland, amely a tudomány és a művészet határmezsgyéjére vezet.

A klezmer szelleme

Egykor szebb volt a zsinagóga belseje, amely most Művészetek Házaként funkcionál Szekszárdon. Igaz, a kettő között volt csúnyább is. A ház 1897-ben épült a grazi építész, Hans Petschnig tervei alapján, aki a helyi Bodnár-ház és az Újvárosi templom tervezője is.

Aki a hidegből jött

Bizonyára a titkosszolgálatok működése iránti nem szűnő érdeklődés is magyarázza, miért jelenik meg oly sok e tárgyba tartozó elemzés, átfogó történeti munka, esettanulmány, memoár, forrásközlés.