Rendőrök védték meg a Tisza-rendezvényt a hőbörgőktől

  • narancs.hu
  • 2025. március 28.

Belpol

Etyek polgármestere írásban, egy pesti boltos szóban kelt ki a Tisza ellen, a rendőrök mégsem őket vitték el.

Fejér megyébe látogatott ma Magyar Péter, amit egy település vezetője nem hagyott szó nélkül. Zólyomi László Facebook-posztban ragadtatta el magát, amely ilyen mély összefüggéseket tartalmazott:

“Etyekre látogat a hamis, manapság tiszás baloldal vezető elvtársa! Miért nem lepődöm meg, hogy megint át akarnak bennünket verni! Azok szervezik a »nemzet hangja« szavazást, akik korábban az etyeki becstelen, lusta balfácánok politikai közösségét támogatták! Keresztény üldözők, de legalább nemzetellenesek! A nemzetköziségben hisznek!  A vezérük is pont olyan bolsevik!”

Magyar Péter gyorsan reagált, talán ő értette a rejtett összefüggéseket: „Tényleg lebolsevikozod a saját településed lakóit?” A polgármester azt írta, maga is ellátogat a rendezvényre, amit Magyar szerint meg is tett. A helyszínen a saját településének lakóit poloskázva és bolsevikozva próbált Orbán Viktorhoz hasonlóan gyűlöletet kelteni. Valamennyire hatásos lehetett, mert a kiérkező rendőrök Bede Zsoltot előállították. Bede, aki előszeretettel csinál balhékat és köt bele az élő fába is, az intézkedést a telefonjával rögzítette is.

Nem ez volt az első eset, hogy a tiszásokat zaklatták, és biztosan nem is ez lesz utolsó. Az agresszivitás kedvelt célpontjai azok a pultozók, akik most a Tisza véleménynyilvánító szavazása miatt járják az országot. A héten egy erősen ittas férfi hőbörgött Egerben, és felborogatta a pultokat. Az ügyészség két rendbeli, bántalmazással elkövetett közösség tagja elleni erőszak bűntett vádjával állították bíróság elé, a nem jogerős ítélet 3 év szabadságvesztés lett, a férfi fellebbezik az ítélet ellen. Hasonló eset történt Tökön is, ahol egy férfi felrugdosta a pultokat.

Ma pedig Budapesten ordítozott minősíthetetlen hangnemben egy férfi, aki állítása szerint a közeli boltot üzemelteti és őt zavarták a járdán pultozó önkéntesek. Itt tettlegesség nem történt, a tiszások rendőrt hívtak, abban bízik a párt, hogy eljárás indul a férfi ellen. Aki a Telex információi szerint Cs. Sándor, a 90-es években aktív maffiózó, Seres Zoltán embere volt. A maffiafőnököt 1999. április 12-én Tahitótfaluban, a nyílt utcán végezték ki a saját autójában. 

A poloskázó Orbán Viktor rohamosztagosa most Budapesten támadta meg, gyerekek előtt (!) a TISZA önkénteseit. Ez a fideszes békeharc… Felszólítom a miniszterelnököt, hogy kérjen bocsánatot a honfitársaitól, akiket eltaposandó rovarhoz hasonlított és hívja vissza a verőembereit az utcákról. A TISZA nem ül fel a provokációnak. Mi egy békés országért és minden magyar emberért dolgozunk. Ha te is egy békés, emberséges Magyarországon szeretnél élni, szavazz a Nemzet Hangja 12+1 kérdésére személyesen vagy online április 11-ig. Megyünk tovább békésen, de nagyon határozottan. Lépésről, lépésre. #nemzethangja

Posted by Péter Magyar on Thursday, March 27, 2025

Magyar Péter szerint ezek a támadások nem véletlenek, ez a fideszes békeharc. "Felszólítom a miniszterelnököt, hogy kérjen bocsánatot a honfitársaitól, akiket eltaposandó rovarhoz hasonlított és hívja vissza a verőembereit az utcákról." Szerinte a fideszes polgármesterek országszerte próbálják zaklatni a Tisza önkénteseit. Ez nemcsak azt jelenti, hogy fröcsögnek a közösségi médiában, hanem akár azt is, hogy indokolatlanul rendőrt hívnak. Utóbbi történt Zsámbékon - ez Menczer Tamás körzete - ám a kiérkező rendőrök nem tapasztaltak semmilyen problémát, így intézkedniük sem kellett.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Köszönjük meg a Fidesznek a sok-sok leleplezést!

A Fidesz számára úgy kell a titkos terveket szövő ellenség leleplezése, mint a levegő: egyszerre mutat rá az ellenség vélt szándékaira, és tereli el a figyelmet önmaga alkalmatlanságáról. De hogyan lehet leleplezni hetente valamit, amit már mindenki tud? Hányféle leleplezés van? És hogy jön ide a konyhában ügyködő Magyar Péter? Ezt fejtettük meg.

Nemcsak költségvetési biztost, hanem ÁSZ-vizsgálatot és büntetést is kapott Orosháza

Nincs elég baja Békés megye egykor virágzó ipari centrumának, Orosházának, amhova nemrégiben költségvetési biztost neveztek ki. Állami számvevőszéki vizsgálat is folyik az önkormányzatnál, a korábbi fideszes vezetés miatt súlyos visszafizetési kötelezettségek terhelik, ráadásul kormánypárti településekkel ellentétben egyelőre nem kap pótlólagos forrásokat a működésére.

Tej

Némi hajnali bevezetés után egy erősen szimbolikus képpel indul a film. Tejet mér egy asszonykéz egyre idősebb gyerekei csupraiba. A kezek egyre nagyobbak, és egyre feljebb tartják a változatlan méretű csuprokat. Aztán szótlanul reggelizik a család. Nyolc gyerek, húsztól egyévesig.

Dal a korbácsolásról

„Elégedetlen vagy a családoddal? (…) Rendelj NUKLEÁRIS CSALÁDOT az EMU-ról! Hagyományos értékek! Az apa férfi, az anya nő! Háromtól húsz gyerme­kig bővíthető, szja-mentesség, vidéki csok! Bővített csomagunkban: nagymama a vármegyében! Emelt díjas ajánlatunk: főállású anya és informatikus apa – hűséges társ, szenvedélye a család!”

Sötét és szenvedélyes séta

Volt már korábban egy emlékezetes sétálószínházi előadása az Anyaszínháznak az RS9-ben: a Budapest fölött az ég. Ott az indokolta a mozgást, hogy a történet a város különböző pontjain játszódik. Itt a vár hét titkot rejtő terme kínálja magát a vándorláshoz. Az RS9 helyszínei, a boltozatos pincehelyiségek, az odavezető meredek lépcső, ez a föld alatti világ hangulatában nagyon is illik a darabhoz.

Egymásra rajzolt képek

A kiállított „anyag első pillantásra annyira egységes, hogy akár egy művész alkotásának is tűnhet” – állítja Erhardt Miklós a kiállítást megnyitó szövegében. Ezt csak megerősíti a képcímkék hiánya; Széll Ádám (1995) és Ciprian Mureșan (1977) művei valóban rezonálnak egymásra.