Rogán Antal el is tüzelhette volna az összes szerződést, a kormányhivatal akkor is széttárná a kezét

  • - ngm -
  • 2017. március 31.

Belpol

Csak az a fránya Aulich utcai lakás, ahol Rogán és Habony útja keresztezte egymást.

Bő egy hete fordult a Transparency International Magyarország a Fővárosi Kormányhivatalhoz a híressé vált Aulich utca 3 szám alatti, Rogán-közeli lakás miatt.

Az Aulich utca 3. szám alatti belvárosi ház ősszel lett igazán ismert a nyilvánosságban – ekkor közölt cikket az Index arról, hogy az V. kerületi ház egyik lakásában székel Rogán Antal bizalmasának, Kertész Balázs ügyvédnek az irodája, ahol olykor befolyásos keleti üzletemberek fordulnak meg, s mindenféle okosságokon törik a fejüket.

Azt pedig már a Narancs írta meg, hogy a korábbi önkormányzati ingatlan kedvezményes áron került előbb egy jó nevű fogorvoshoz, majd Rogán Antal bizalmasának, Kertész ügyvédnek a cégéhez, csakhogy a kedvezményes eladást rögzítő adásvételi dokumentum egész egyszerűen eltűnt az önkormányzati irattárból. Eltűnt, erről szólt a jegyző nekünk küldött levele:

false

December közepén ráadásul kiderült még egy igen fontosnak tűnő információ: a jelenleg is hivatalban lévő belvárosi jegyző arról tájékoztatta a nyilvánosságot, hogy a keresett szerződés még Rogán Antal polgármestersége idején tűnt el. Az ügyben próbáltuk megszólaltatni Rogán Antalt, teljesen sikertelenül, később pedig már az önkormányzat sem reagált megkeresésünkre.

Az Aulich utcai üggyel kapcsolatban a Transparency International Magyarország (TIM) március 21-én az illetékes Fővárosi Kormányhivatalhoz fordult annak érdekében, hogy az ügyet kivizsgálják. A TIM jogi vezetője, Ligeti Miklós erről azt mondta a magyarnarancs.hu-nak: „Első ránézésre nem tűnik súlyosnak a helyzet, hiszen az önkormányzat mindössze egy szerződést veszített el. Valójában azonban nagyon is komoly a gond, mivel a Belváros súlyosan áron alul adott el a nemzeti vagyonba tartozó ingatlant, és pazarló gazdálkodásával megcsapolta a közpénzeket. Amikor pedig emiatt az újságíró a körmére akart nézni, cinikusan annyit közölt: dokument nyima, ha kíváncsi vagy, menj a földhivatalba. Mintha nem tudnák, hogy a földhivataltól nem lehet szerződéseket kikérni. A Transparency International Magyarország azért kérte a Fővárosi Kormányhivatal intézkedését, mert dühítőnek tartjuk, hogy a belvárosi önkormányzat következmények nélkül herdálja el a közvagyont. A minimum, amit elvárunk, hogy a kormányhivatal kivizsgálja a történteket és kötelezi az önkormányzatot a szerződés pótlására, és egy lendülettel a nyilvánossá tételére is, hiszen ez a szerződés közérdekű adat is.”

false

 

Fotó: MTI

A TIM már meg is kapta a napokban a kormányhivatal válaszát. Ennek a lényege röviden annyi: ők sajnos nem illetékesek az említett ügyben. Érvelésük szerint az „ügyben kifogásolt irattárazási kötelezettség nem sorolható a lakás- és helyiséggazdálkodás körébe, azon túlmutató feladat, amely az Önkormányzat, pontosabban a képviselőtestület egyik szerve, a Polgármesteri Hivatal irattárazási feladataként jelenik meg.” Hozzáteszik, hogy „azon körülmények vizsgálata, amelyek alapján egy önkormányzat egyedi ügyben a saját irattárában nem talál nem talál meg egy szerződést, nem a Kormányhivatal feladat- és hatáskörébe tartozik, hanem ez az adott szerv felelősségi köre.”

De hát – tesszük fel a kérdést már mi – mi van például akkor, ha az „adott szerv” épp abban érdekelt, hogy egy szerződés eltűnjön? Nem nézhet a körmére senki?

Figyelmébe ajánljuk

Klasszissal jobban

  • - minek -

Az utóbbi évtizedek egyik legnagyszerűbb poptörténeti fejleménye volt a Saint Etienne 1990-es létrejötte, no meg három és fél évtizedes, nagyjából töretlen, egyenletesen magas színvonalú pályafutása – mindez azonban most lezárulni tűnik.

Közös térben, külön utakon

A gesztusfestészetet helyezi fókuszba a hajdani Corvin Áruház épületében működő Apollo Gallery legújabb kiállítása, amely három figyelemre méltó kortárs absztrakt művész világát hozza össze.

Anyu vigyázó tekintete

Kamasz lánynak lenni sosem könnyű, de talán még nehezebb egy Himalájában fekvő bentlakásos iskolában a 90-es években. Mira (Preeti Panigrahi) eminens tanuló: egyenszoknyája mindig megfelelő hosszúságú (szigo­rúan térd alá ér), jegyei példásak, gondolatait tanulmányai és sikeresnek ígérkező jövője töltik ki.

Éden délen

  • - turcsányi -

Egy évvel a The Highwaymen együttes megalakítása után, 1986-ban kijött egy tévéfilm – nyilván népszerűsítendő az úgynevezett outlaw country muzsika valaha élt négy legnépszerűbb alakjával összerántott truppot.

Hol nem volt

Tökéletesen passzol a két éve Szemle Plusz néven újragondolt Városmajori Színházi Szemle programjához a nagyváradiak Csárdáskirálynője. Már csak azért is, mert tavaly a Színházi Kritikusok Céhének tagjaitól ez a produkció kapta meg a legjobb szórakoztató előadásnak járó szakmai elismerést. Novák Eszter rendezése mégsem működött ezen a vihar utáni, esős nyárestén.

A mókamester

„Mindenki nyugodjon le. Újra jó a víz Fehérváron” – közölte Takács Péter a Facebookon, egy szurikátát ábrázoló mémmel illusztrálva. Ez nagyjából azt jelenti, hogy eleve valami piti ügyről, műbalhéról volt szó.

A lélekkufárok

„Felkérjük Kuminetz Gézát (rektor atya – a szerk.), hogy tartsa fenn a dékán fegyelmi döntését, és szükség esetén követelje meg azon oktatók önkéntes távozását, akik tartósan aláássák az intézmény keresztény identitását” – áll a CitizenGO nevezetű „ultrakonzervatív” (lefordítva: bigott) lobbiszervezet hazai lerakatának augusztus 28-án kelt, Megvédjük a keresztény oktatás szabadságát a Pázmányon! című petíciójában.

Ilyen tényleg nincs Európában

„És jelentem, hogy szeptember elsején be lehet menni a bankba és föl lehet venni a 3 százalékos otthonteremtési hitelt, családi állapottól, lakhelytől függetlenül, és a legfiatalabbak is tulajdonosok lesznek a saját otthonukban. Én nem tudom, hogy ez lelkesítő cél-e bárkinek, de azt biztosan mondhatom, hogy sehol Európában olyan nincs, hogy te barátom, eléred a 18 éves kort, és ha úgy döntesz, hogy saját otthonban akarsz lakni, akkor az lehetséges.”